Szabó Tímea kiakadt, az Országgyűlés előtt ráförmedt az óvodásan viselkedő Németh Szilárdra
Kedden az Országgyűlésben, az azonnali kérdések órájában a Párbeszéd társelnöke fel akart tenni egy kérdést Orbán Viktornak arról, miért nem tesz semmit sem az önkormányzat, sem a kormány az ellen, hogy cianid, arzén és több rákkeltő anyag folyik a Dunába a volt Óbudai Gázgyár területén, a felszólalására azonban Németh Szilárd, a Fidesz alelnöke, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára odaült mellé, és folyamatosan közbeszólt.
Szabó Tímea először figyelmeztette, hogy a kérdést nem ő, hanem a miniszterelnök kapja, de Németh szilárd nem hagyta abba, ezért a Párbeszéd politikusa még egyszer felé fordult é ráförmedt:
– Hallgasson már el, képviselőtársam!
Németh Szilárd óvodás viselkedésének önmagában nem lenne túl nagy jelentősége, ha az Országház fideszes vezetése az ellenzéki és a kormánypárti képviselőket is csendre intené egy-egy hasonló trollkodási kísérletért, csakhogy – hívja fel a figyelmet Szabó Tímea – nem teszi meg. A jelenetet a szintén párbeszédes Tordai Bence is videóra vette, és Szabó Tímeához hasonlóan kitette a Facebook-oldalára. Ennek a videónak a tanúsága szerint ő is csendre intette Németh Szilárdot.
Tordai Bence egyébként az a politikus, akit Kövér László házelnök 2017-ben örökre kitiltott az Országgyűlés épületéből, mert többek között „Putyin-csicska”, „hazaáruló” felirattal ellátott matricát rahasztott Orbán Viktor irodájának az ajtajára. (Mivel Tordai Bence a 11. volt az MSZP-Párbeszéd listáján, a parlamenti alakuló ülésén hivatalosan is képviselővé vált, az pedig már alkotmányellenes lett, ha a megválasztott képviselőként nem engedték volna be eskütételre.)
Ami a trollkodási kísérleteket illeti, 2018 legjobbja eddig Jakab Péteré, a Jobbik szóvivőjéé volt, aki azzal kezdte az első felszólalását az április 8-i parlamenti választások nyomán újjáalakuló Országgyűlésben, hogy
– Bevallom őszintén, kicsit meg vagyok szeppenve, nem azért, mert ez az első parlamenti felszólalásom, hanem azért, mert Isten bizony ennyi bűnöző előtt én még életemben nem beszéltem.
Kövér László borzasztóan kiakadt.
(A hvg.hu nyomán)