Szabadulni akartak tőlünk?

„Lezárult a párbeszéd Magyarország és az Európa Tanács között a médiaszabályozás vitatott kérdéseiről, a kormány kielégítő választ adott a strasbourg-i székhelyű páneurópai szervezet által megfogalmazott aggodalmakra” – lepte meg Thorbjørn Jagland, a szervezet norvég főtitkára egy minapi brüsszeli sajtóeseményen a publikumot.

A bejelentés azért is különös, mert a 2010 óta egymást követő felháborodott hangú nyugati nyilatkozatok, a változtatást követelő közlemények és legfőképpen az Európai Parlamentben folytatott vérre menő szócsaták nem ígértek ilyen békés végkifejletet. A sajtószabadság megnyirbálása miatt az Európa Tanács alkotmányossági ügyekben illetékes szakértői testülete, a Velencei Bizottság, valamint az Európai Bizottság, az Európai Parlament, számos nemzetközi újságíró-szervezet, az EBESZ és a Helsinki Bizottság is kíméletlenül kritizálta a Magyarországon zajló politikai központosítást, a Médiatanács kinevezési gyakorlatát és a Fidesz-káderek pozíciókba ültetését.

A főtitkár szavait árnyalja is Tabajdi Csaba. Az Európai Parlament MSZP-s delegációjának vezetője nyílt levelet írt Galambos Istvánnak, a Magyar Távirati Iroda vezérigazgatójának, mert szerinte az MTI „lényeges információkat mellőzött és vágott ki” az Európa Tanács főtitkárának nyilatkozatát pontosító sajtóközleményéből, ami „újabb bizonyítéka annak, hogy Magyarországon továbbra sincs rendben a médiaszabadság, hiszen politikailag manipulálják a hírszolgáltatást, a közmédiát”. Nem közölték ugyanis a főtitkár közleményében olvasható információt, miszerint „Magyarország és az Európa Tanács között folytatódik az együttműködés annak érdekében, hogy tovább javítsák a médiaszabályozás minőségét, összhangban szakértőink értékelésével”. Ezzel szemben a magyar médiumok úgy állították be az ügyet, mintha az Európa Tanács lemondott volna a magyarországi médiahelyzet további vizsgálatáról, ami „messzemenően nem felel meg a valóságnak”.

Jagland még két hónappal ezelőtt is azt bizonygatta: addig nem tágít a magyar médiaszabályozástól, míg a magyar kormány be nem építi a jogszabályokba az Európa Tanácsnak a Médiahatóságra, az elnök függetlenségére és a kinevezési eljárásokra vonatkozó javaslatait.

A most született megállapodás viszont minden, csak nem az ajánlott módosítások beépítése.

Annyit tudni, hogy Thorbjørn Jagland még a bejelentés előtt levelet írt Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszternek: mit szólna hozzá, ha ezután nem egyazon személy lenne a Médiatanács és a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) elnöke, s utóbbit nem a miniszterelnök nevezné ki, hanem az Országgyűlés választaná, a mandátuma pedig csak egyetlen, röpke kilencéves turnusra szólna.

Válaszában Navracsics kijelentette, hogy „a két elnöki pozíció elválasztása az új médiaszabályozás olyan alapvető koncepcionális eleme, amelyen nem indokolt változtatni”. És sajnos arra sincs mód, hogy az Országgyűlés válasszon NMHH-elnököt, ugyanis a gránitszilárdságú alaptörvény nem a törvényhozásra szignálta ezt a jogot. Alaptörvényt pedig nem módosítunk. Legalábbis ezért biztosan nem.

Vagyis a lényeget tekintve minden marad a régiben.

Illetve némi engedékenységet azért mutatott a miniszter. Konkrétan abban, hogy az NMHH elnökének kinevezése végül is átadható a köztársasági elnöknek, mi több, civilszervezetek véleményét is meghallgathatja majd ez ügyben a kormány, s az egyszer kilencéves mandátum is beleférhet az önmérsékletbe.

A strasbourg-i főtitkár rábólintott az ajánlatra, és gyorsan kijelentette, hogy az Európa Tanácsnak és az Európai Bizottságnak köszönhetően „jó irányba” mennek a dolgok. Azért megjegyezte, hogy szervezete ezután sem tud beleszólni a Médiatanács döntéseibe, s szeretné, hogy a „megfelelő fékek és ellensúlyok rendszere érvényesüljön a médiaszabályozásban”.

Szeretné. Miként eddig is szerette volna.

„Nem pont erre számítottam. Az Európa Tanács főtitkára erőtlen és lényegében értelmetlen kompromisszumot kötött a kormánnyal – írja blogjában Polyák Gábor médiajogász. – Mert mit is old meg az, ha mostantól a miniszterelnök javaslatára a köztársasági elnök nevezi ki az NMHH elnökét? Vagy az, hogy az elnök kinevezését további szakmai feltételekhez kötik? Vagy az, hogy kilenc – na, jó, most már csak hét – év múlva nem Szalai Annamária lesz a Médiatanács elnöke?... Semmit. Most minden marad úgy, ahogy van, 2019-ben meg egy egészen kicsit másképp lesz, ha egyáltalán. Ezek éppen azok a szabályozási megoldások, amik Magyarországon működésképtelenek.”

Az Eötvös Károly Közpolitikai Intézet, a Magyarországi Európa Társaság, a Mérték Médiaelemző Műhely, a Délkelet-európai Médiaközpontok Hálózata és a Társaság a Szabadságjogokért a megállapodás miatt nyílt levélben fordult a szervezethez és főtitkárához, amelyben aggodalmukat fejezik ki a médiaszabályozás kilátásai miatt. Felhívják a figyelmet, hogy épp az Európa Tanács mondta ki: a jelenlegi szabályozási és politikai környezetben „a Médiatanács óhatatlanul a jelenlegi politikai többség irányítása alatt marad”, és hogy „a Médiatanács tagjainak és elnökének megválasztására elfogadott eljáráson változtatni kell annak érdekében, hogy biztosítva legyen a politikai befolyással szembeni sérthetetlenségük”. Ezekhez az igényekhez képest, vélik a levél szerzői, az Európa Tanács és a magyar kormány közötti megállapodás nem oszlatja el az aggodalmakat. „Egyáltalán nem érinti a Médiatanács tagjainak jelölését és kinevezését, és hatása az elnök kinevezésével kapcsolatban is meglehetősen bizonytalan.”

Thorbjørn Jagland békülékenysége természetesen jól jött a dicséretet külföldről manapság csak elvétve bezsebelő Fidesznek. Cser-Palkovics András, a parlament sajtóbizottságának fideszes elnöke érthető elégedettséggel nyilatkozta: napnál is világosabb, hogy „a médiatörvény körüli hisztériának” nincs szakmai alapja, és „a gyűlöletkampány része volt a médiatörvény miatti cirkusz”. Sőt „sokadik alkalommal lepleződött le a magyar választók által elutasított, ezért külföldön haknizó balliberális politikusok képmutatása, Magyarországot bármikor elárulni képes magatartása”.

A szocialisták reakciója sem hozott újat: „Az Orbán-kormány továbbra is csak súlyos európai nyomásra hajlandó változtatni a szólás és sajtó szabadságát súlyosan korlátozó médiaszabályozáson.” Aztán: „Az Európa Tanács továbbra sem találja megnyugtatónak a helyzetet, csupán reményét fejezi ki, hogy a jövőben jó irányba mozdul el az Orbán-kormány a médiaszabályozás terén.” És még egy: „A médiatörvényt az Európa Tanács mellett szintén erős kritikával illető Európai Bizottság médiaügyekért felelős biztosa, Neeile Kroes továbbra is fenntartja azon véleményét, miszerint az Orbán-kormány súlyosan sérti a média szabadságát.”

A 2010-es médiatörvény megszületése óta zajlik az üzengetés, érkeznek követelések, fenyegetések, és mandinerből mennek vissza az elutasítások. Mi értelme mindennek?

„Magyarázatom nincs. Talán csak nem akarták nyilvánosan tovább élezni a vitát, a háttérben mégis átfogóbb módosításról született megállapodás; de ezt már én sem hiszem ám – írja Polyák. – Vagy ez most egy köztes fázis, és igyekeznek továbbra is napirenden tartani a kérdést. Vagy csak szabadulni akartak tőlünk. Belátták, hogy nem jutnak semmire a kormánnyal, és végül is mégiscsak ők képviselik az emberek legalább kétharmadát. Ha nekünk ez jó, hát legyen.”

Mi arra hajlunk, hogy tényleg elfáradtak tőlünk az ET-ben, kihasználták Orbán látszatengedményeit, és legalább némi időre ad acta tették a magyar médiaügyet.

A lényeg: a médiatörvény módosítását akár már tavasszal elfogadhatja az Országgyűlés.