Süllyed a gyorsnaszád

- Közgazdászok egy része úgy látja: az eurózóna válságának egyik fő oka, hogy jelentősen csorbult a periféria versenyképessége. Ön szerint is elkerülhető lett volna a krízis, ha anno jobban megválogatják, kit vesznek be a valutaközösségbe?

– Egészen pontosan: ha megválogatják. Az unió egyik eredendő bűne, hogy a monetáris uniót nem gazdasági, hanem politikai alapokra helyezte. Franciaország ötlete volt, hogy a német újraegyesítéssel fosszák meg Németországot az erős márkától. Németország belement, de szigorú feltételeket szabott. 1997-ben az Európai Tanács el is fogadta a kritériumokat tartalmazó stabilitási és növekedési paktumot. Csakhogy már az elején látszott: nem lehet betartani. Egyebek mellett azért, mert a görögök mellett a németek és a franciák költségvetési deficitje is túllépte a GDP három százalékát, Belgiumban pedig száz százalék felett volt az államadósság. Egy idő után a diplomácia döntött, és nem a gazdasági érvek: így kerültek egy valutakörbe össze nem illő országok.

- A tagállamok versenyképessége között pedig egyre nőtt a különbség.

– Igen. Már csak azért is, mert a periféria országai kihasználták, hogy – mivel euróövezeti tagként nem lehet önálló árfolyam- és kamatpolitikájuk – egységesen háromszázalékos kamatra vehettek fel euróhiteleket, ennél jóval magasabb infláció mellett. A sorozatosan felvett kölcsönöket béremelésre, továbbá a túlméretezett szociális ellátórendszer fenntartására költötték. Csakhogy a fizetések ugrásszerű emelkedése nem járt a termelékenység gyors növekedésével. Ezekben az országokban huszonöt-harminc százalékkal megemelkedett a munkaerő költsége. Németországban három százalékkal. Törvényszerű, hogy hosszú távon ez robbanáshoz vezet.

- Különösen, ha a leszakadó perifériaországok között található a csődközeli, politikai széthúzással terhelt Görögország, amely mára bizonyítottan csalással került az eurózóna tagjai közé.

– Azért ehhez a csaláshoz szükség volt a másik félre is. Az unió nagyvonalúan szemet hunyt a számok meghamisítása felett, most pedig a saját csapdájába esett. De az igazi probléma nem ez, hanem – ebben az esetben is – a versenyképesség hiánya. Egészen pontosan az, hogy egy ilyen országot 1981-ben felvettek az unióba.

- Most pedig minden jel arra utal, hogy ez az ország feladta: a lakosság és a politikai elit nagy része elutasítja az IMF közbelépését, akár az államcsőd árán is. Közben mindennaposak a megszorító intézkedések elleni tiltakozások, utcai zavargások.

– Nem ismerős ez valahonnan?

- A magyar „szabadságharcra” gondol?

– Egyértelmű a párhuzam. A társadalom és a politikai vezetés rövidlátása, pontosabban fogalmazva a rendkívül szűk mozgástér illuzionista kiterjesztése rántja egyre lejjebb Görögország gazdaságát. Ahogy Magyarországét is. Nincs se felelősségtudat, se jövőkép. Lettországban és Észtországban szó nélkül elfogadta a lakosság a szigorú megszorító intézkedéseket. Görögországban pedig még nálunk is jobban megszokták, hogy az állam „szolgál és véd”. Természetesnek vették, hogy a fizetés száz százalékát kapják nyugdíjként, akár ötvenéves kortól. Mindezt uniós pénzből fedezte az állam. Csoda, ha ezek után sem a politikai elit, sem a társadalom nem látja be, hogy fékeveszett költekezéssel nem jut egyről kettőre a gazdaság?

- Arra építenek: ha nagy a baj, az unió úgyis segít.

– Tény, hogy Európa joggal retteg az esetleges görög államcsődtől. Ott jóval kevesebb a multinacionális cég, mint Magyarországon, de a külföldi tőke – elsősorban francia, holland – így is jelen van, elsősorban a bankszektorban. Ezek a pénzintézetek le tudják írni a veszteséget, ám ettől még államcsőd esetén a hatás beláthatatlan lenne. Az ideges, bizalmatlan piac komoly veszélyforrás Európa gazdaságára nézve. A lakosság nemrég egyetlen nap alatt egymilliárd eurót menekített ki a görögországi bankokból külföldre. Ez jól mutatja, hogyan viselkednek a vállalatok és a lakosság pánikhelyzetben.

- Orbán Viktor sem mondott le a „szabadságharcról”. Elemzők úgy látják: valószínűleg úgy gondolkozik, hogy – épp a görög válság miatt – Európának most nincs ideje a magyar gondokkal foglalkozni.

– Tény: vannak a magyarországinál súlyosabb problémák. Ez is oka lehet, hogy az Európai Bizottság szó nélkül rábólintott az igencsak kétes Széll Kálmán terv 2.0-ra. De ettől még a piacok beárazzák a forintot. Itt az élő példa: a kormány benyújtotta a programot, az E- elfogadta, másnapra mégis zuhant a forint. Nem tudom, miért nem akarja megérteni a kormány: a kontinens gazdaságai ezer szállal kapcsolódik egymáshoz. A görög válság nem hagyhatja érintetlenül Magyarországot sem.

- Szakértők szerint nem is igazán a görög csődközeli helyzet vagy az országnak az eurózónából való esetleges kilépése rendíti meg Magyarországot, hanem az, ha nem tudja megnyugtatni a piacokat. Márpedig ez IMF-megállapodás nélkül nem megy.

– Egyszerű a képlet: a tornádó közepén a nyílt tengeren vaktában lövöldöző gyorsnaszád előbb-utóbb elsüllyed. Ilyenkor nincs helye a késlekedésnek, egyoldalú csatározás helyett azonnal védett kikötőbe kell kormányozni.

- Hacsak nem számít a kapitány arra: ráér abbahagyni a lövöldözést akkor, amikor már zátonyra futott. Akkor majd segítséget kér, és a vízimentők úgyis kihúzzák.

– Nem értem a kormány viselkedését. Már többször kiderült, milyen károkkal jár az IMF-tárgyalások körüli időhúzás. A kormány jelenleg 8-9 százalékos kamatok mellett finanszírozza az államadósságot, miközben az IMF-hitelek kamata 3,75 százalék. Ezt a különbözetet legfeljebb 5-6 százalékos gazdasági növekedés mellett lehetne kitermelni, attól viszont nagyon messze járunk. Vagyis a kormány jelenleg a következő generációt adósítja el visszafordíthatatlanul. 2010-ben, az első görög válság kitörésekor a 7 százalékos költségvetési hiányért ácsingózó kormányról már egyértelművé vált, hogy nem ismeri az európai gazdaság összefüggéseit. És azóta sem akarja megérteni.

- Pedig itt lenne az idő. A KSH adataiból is egyértelműen kiderül: soha ilyen alacsony még nem volt a befektetési ráta Magyarországon, mint az utóbbi időszakban. A kormány értetlensége bizalmatlanságot okozott.

– Csodálkozik? Teljes a káosz, a kiszámíthatatlanság. A kormány ötvenegyféle adót vezetett be, miközben a gazdaságélénkítés fontosságát hirdeti. De mondok mást. A nemzetközi pénzpiac ideges, retteg az újabb pénzpiaci krízistől. Egy sor új intézkedést vezettek be a bankok összeomlásának megakadályozására. Eközben a magyar kormány megsarcolja a bankokat, majd miután ígéretet tesz a bankadó megszüntetésére, a megállapodást egyoldalúan felbontva átnevezi tranzakciós adónak. Egyértelmű, ez hová vezet: a pénzintézetek elviszik külföldre a működő tőkét, a bizalmi válság pedig a hitelezések teljes leállását eredményezi. Sem a magyar, sem a külföldi befektető nem mer ilyen helyzetben lépni.

- Tavaly nyilatkozta a 168 Órának: Magyarország kihátrál Európából. Hol járunk most?

– Sajnos a kormány minden egyes intézkedése szembemegy az európaisággal. Nem mutatkozik még csak kezdeményező készség sem a reformokra – mármint a valódiakra, nem azokra, amelyeket reformokként hirdetnek meg. Az előremutató öngondoskodás népszerűsítése helyett többek között megszüntették a magánnyugdíjpénztárakat. Jelszavuk pedig: a kormány és az „erős állam” gondoskodik az állampolgárokról. De igazán kilátástalanná a sajátos hazai provincializmus teszi a helyzetet. Múltba révedéssel, rovásírásos helységnévtáblákkal és közterek átnevezésével nem tudunk lépést tartani a 21. századi Európával.