Stummer üzent Kubatov Gábornak: Kösse meg a kutyáit!

A nemzetbiztonsági bizottság jobbikos elnöke szerint a Fidesz pártigazgatóságáról szervezték azt a pénteki akciót, amelynek során egy „zsoldos csapat” elfoglalta volna a Dunaferrt.

2021. április 18., 12:25

Szerző:

Az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának jobbikos elnöke szerint a pénteken, a dunaújvárosi Dunaferrnél történtek komoly nemzetbiztonsági kockázatokat vetnek fel.

Stummer János a város jobbikos országgyűlési képviselőjével közös vasárnapi sajtótájékoztatóján azt is mondta, hogy a nemzetbiztonsági mellett komoly gazdaságbiztonsági kockázatai is vannak a „zsoldosseregek” megjelenésének, hiszen a Dunai Vasmű termelési profilja egyedülálló az országban, ezért különös jelentőségű a magyar nemzetgazdaság jövője szempontjából, továbbá sok ezer embernek ad munkát. Jelezte, hogy mind az elhárítástól, mind a hírszerzéstől soron kívüli tájékoztatást fog kérni, illetve a nemzetbiztonsági bizottság soron következő ülésén az ügy napirendre kerül.

Kérdésre közölte: a bizottság az Információs Hivatal és az Alkotmányvédelmi Hivatal vezetőit is be fogja hívni, az ülést még nem hívták össze, de már egyeztetnek róla.

Stummer János arra kérte Kubatov Gábort, a Fidesz pártigazgatóját, hogy „kösse meg a kutyáit, ne fenyegesse tovább a dunaújvárosi embereket”, mert ők nyugalmat, békét szeretnének, és nem akarnak azzal szembesülni, hogy városukat „zsoldosseregek szállják meg és érvényt akarnak szerezni kibogozhatatlan politikai, gazdasági, üzleti érdekeknek”.

Kiemelte: a rendelkezésére álló információk alapján nem kétséges, ezt a provokációt nem Kijevből, hanem a Fidesz pártigazgatóságáról szervezték, hiszen többségében ugyanazok az emberek és kör vett részt abban, mint akik korábban a Nemzeti Választási Iroda bejáratánál az odaérkezőket vegzálták, és a ligetes atrocitásban is személyesen részt vettek.

Kálló Gergely (Jobbik), a térség országgyűlési képviselője szerint Mikó István elismerte, hogy ő áll a pénteki, döbbenetes dunaújvárosi események mögött, amelynek során ötszáz fekete ruhás biztonsági ember jelent meg a városban. Úgy vélte, ha Mikó a többségi tulajdonos nevében jár el, felhatalmazása birtokában törvényesen átvehette volna a Dunaferr vezetését a hatályos jogszabályokat betartva.

Hangsúlyozta, hogy „Dunaújváros nem Ukrajna, itt nem erőszakkal rendezik a vitákat”.

A képviselő arra kérte a kormányt, vesse be diplomáciai kapcsolatait, használja ki a jó kapcsolatot Magyarország és Oroszország között, és segítsék elő a Dunaferr kilábalását a csődközeli helyzetből, valamint a békés tulajdonosváltást.

Pénteken este rendőri intézkedésre volt szükség Dunaújvárosban a Dunaferr tulajdonosai között kialakult konfliktus miatt.

A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálata az MTI megkeresésére szombaton annyit közölt: péntek este arról kaptak információt, hogy Dunaújvárosban többen jogellenes magatartásra készülnek. A rendőrség a közterületek rendjének fenntartása érdekében, megfelelő létszámú erőket összevonva rendőri intézkedéseket hajtott végre, személyeket igazoltatott, gépjárműveket ellenőrzött – ismertették. Megjegyezték: egy esetben közbiztonságra különösen veszélyes eszköz birtoklása miatt a rendőrség szabálysértési eljárást kezdeményezett; bűncselekmény gyanúja nem merült fel, Dunaújváros területén a közlekedés rendje helyreállt.

A Dunaferr cégcsoport hivatalos honlapján tájékoztatott az esetről, amelyet úgy jellemzett, hogy a Dunaferr ukrán kisebbségi tulajdonosának nevében egy „zsoldos csapat” az elmúlt hónapok „verbális és jogi agressziója után fizikai agresszióra készült”.

„A feltűnően sok, kopaszra borotvált, kimondottan militáns benyomást keltő férfiakból álló csapatot pénteken az esti órákban a hatóságok feltartóztatták” – írta a cég.

A cégvezetés információi szerint a Dunaferr ukrán kisebbségi tulajdonosának, Tatjana Tarutának és köreinek képviseletében pénteken „Mikó István toborzott zsoldos csapattal készült elfoglalni a vasművet”.

Az ISD Dunaferr Zrt. irányításáért lassan egy éve folyik a harc az orosz többségi tulajdonos és az ukrán kisebbségi tulajdonos között, ez jelentősen hozzájárul ahhoz, hogy Magyarország legnagyobb kohászati vállalata válságban van.

(Kiemelt kép: MTI | Máthé Zoltán) 

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

Nem sok jóval kecsegtet az időjárás: marad az április első felének megfelelő hőmérséklet és éjszakánként talajmenti, a fagyzugos helyeken gyenge fagyok veszélyeztetik a gyümölcstermést - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.