Sokkolták a nézőket a pusztítás képei

A Közép-Dunántúlon történt vörösiszap-katasztrófa képei bejárták a világot, több külföldi tévé és hírügynökség is tudósítót küldött a helyszínre. Nic Robertson, a CNN amerikai hírtelevízió riportere az InfoRádiónak adott interjújában elmondta, nézőiket sokkolták a katasztrófa képei, hiszen ilyet korábban csak a moziban láthattak.

2010. október 12., 13:07

Arra a kérdésre, hogy a kormány és a hatóságok megfelelően kezelték-e a helyzetet, Nic Robertson úgy válaszolt: amikor megérkeztek, úgy tűnt, hogy a kormány kézben tartja a dolgokat, és mindent megtesznek, hogy gipsszel és vegyi anyagokkal semlegesítsék a folyóba ömlött vörösiszapot. Úgy látták, hogy elegendő katonát vezényeltek a helyszínre, sok rendőr ügyelt a biztonságra, és úgy tűnt, a kormánynak sikerült rengeteg embert és segélyszervezetet mozgósítania. Látták, hogy az emberek gumicsizmákat, védőruhákat és kesztyűket kapnak. Viszont amikor azokkal az emberekkel beszélgetett, akiknek az otthonait elöntötte az iszap, azt mondták, hogy még több segítségre lenne szükségük a takarításban és talán több információra arról, hogy mikor lesz vége az egésznek és hogy milyen kártérítésre számíthatnak.

Elmondta: tudósított már földrengésekről és más természeti csapásokról, de sokkal bonyolultabb a helyzet, amikor vegyi anyagokról van szó.
Szerinte a nézőinket az érdekelte leginkább, hogy az emberek hogyan tudják feldolgozni mindazt, ami velük történt. Látni akarták és megérteni vörösiszap-ár erejét és méretét, valamint az emberek életét a katasztrófa után. Viszont amikor nyilvánvalóvá vált, hogy a Dunát is érintheti a szennyezés, a nézők már arra voltak kíváncsiak, hogyan reagál majd a folyó által érintett többi ország, és mennyit tettek a vizek megtisztításáért Magyarországon.

A CNN amerikai hírtelevízió riportere az

InfoRádiónakúgy fogalmazott: az amerikai nézőket sokkolták a pusztítás képei. Együtt éreztek azokkal, akiknek megsemmisült az otthona, és azokkal is, akik megsérültek. Olyan képeket láttak a beszámolókban, amiket normális esetben csak a moziban láthatnak.