Sok kárt okozott a nyugati országrészben pusztító csütörtök esti vihar

Az ország nyugati részét csütörtök késő este elérő vihar miatt nyolcvankilenc épületben keletkezett kár, az esetek nagy többségében a szél megbontotta a háztetőt vagy fa dőlt az épületre. Péntek reggelig ötszázötven tűzoltói beavatkozásra volt szükség - tájékoztatta az országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság helyettes szóvivője az MTI-t.

2017. augusztus 11., 08:35

Mukics Dániel elmondta: Vas, Zala és Győr-Moson-Sopron megyét érte a vihar, a leginkább érintett települések pedig Zalaegerszeg, Őriszentpéter, Szentgotthárd, Körmend, Lenti és Hévíz. Több helyen akadozott a vasúti közlekedés a sínekre dőlt fák miatt, és közutakon is vannak akadályok.

Tűzoltók dolgoznak a viharos szélben megrongálódott családi ház tetőszerkezetén Nagykanizsán, a Dobó István utcában 2017. augusztus 10-én. Az ország nyugati részét ezen a napon késő este elérő vihar miatt nyolcvankilenc épületben keletkezett kár, az esetek nagy többségében a szél megbontotta a háztetőt vagy fa dőlt az épületre. Villanyvezetékre dőlő fák miatt több ezer háztartásban szünetel az áramszolgáltatás Veszprém, Vas, Zala és Győr-Moson-Sopron megyében.
MTI Fotó: Varga György

Villanyvezetékre dőlő fák miatt még szünetel az áramszolgáltatás Veszprém megyében háromezer, Vasban tizenötezer, Zalában hétezer, Győr-Moson-Sopron megyében pedig harmincezer fogyasztónál. Összesen 54 ezer fogyasztási helyen nincs még áram, de csütörtök este tíz után 115 ezer volt ez a szám. A szolgáltatók folyamatosan dolgoznak a hibák elhárításán.

15:53

Nem várt megoldással rukkoltak elő az utasok Balatongyöröknél, amikor a MÁV vonata nem érkezett meg időben, úgy döntöttek, maguk alkotnak egy szerelvényt. A különös „embervonatról” készült fotók bejárták a közösségi médiát.

Májusban 83 %-ra nőtt a vonatok pontossága, ami arra utal, hogy a MÁV túl lehetett az év eleji csúcskudarcokon. A vasúttársaság menetrendszerűsége hónapok óta először mutatott javulást, de a pünkösdi káosz már most beárnyékolja az eredményt.

Varga Judit volt igazságügyi miniszter 15 hónap kemény tanulás után sikerrel szerzett államilag elismert asztalos bizonyítványt.