Sikertörténet kutyával
Ákos és Zsóka kutyájukkal és több autóstársukkal együtt másfél napig raboskodtak az M1-es autópályán a hó fogságában. Sokáig nem segített rajtuk senki, nem kaptak információt, fáztak, nem volt élelmük. Emberemlékezet óta nem volt ilyen vihar március idusán. A hatóságok – tehetetlenségük miatt – gúnyolódások céltáblájává váltak, ennek ellenére állítják: ők ott álltak a vártán.
„Kutyával veszteglünk tegnap óta a 99-es km-nél (Tata és Győr között). Szegény kutyával nem tudunk elindulni gyalog. Ennivalóra, vízre és benzinre is szükségünk volna. A mobil lemerülőben. Zsóka, Ákos + Bongó kutya. Ha infót tudsz, az is nagy segítség!” – ezt az üzenetet küldték el a 168 Óra facebookos oldalára pénteken a viharban elakadt fiatal pár barátai.
A 34 éves üzletvezető, Heinek Ákos és párja, Czére Zsóka, meg Bongó, az afrikai oroszlánkutya akkor már tizenkét órája voltak a hó fogságában. Száz kilométeres szél fújhatott. Ha kiszálltak a kocsiból, úgy érezték, mintha ezer tűvel szurkálnák őket.
– Most jól jönne a fókazsír – poénkodott Ákos.
A kocsi valóban úgy nézett már ki, mint egy eszkimó iglu, teljesen belepte a hó.
Összebújtak a hátsó ülésen, egymást melegítették. A kutya miatt nem tudtak átkéredzkedni másik autóba. Csupán ötven kilométerre elég benzin volt a Seat Toledóban, korábban úgy tervezték, Győrnél tankolnak. Már nem indították be a motort. Arra gondoltak, ha eltűnik a hóakadály, valahogy el kell jutniuk a következő benzinkútig, hiszen hosszú az út a lány Szlovákiában élő szüleihez.
Pécs mellől, Kozármislenyről indultak. Egészen Tatabányáig nem volt semmi probléma. Fél kettő tájban azt lehetett olvasni a neten, hogy az Országos Meteorológiai Szolgálat másnapra is narancssárga figyelmeztetést adott ki az ország nagy részére. Az előrejelzésben az állt: erős szél, havazás, hófúvás lehet.
Tata környékén már akadozott a forgalom, Ákosék két óra alatt tettek meg 15 kilométert. Bábolna után már se előre, se hátra. Csütörtök délután fél hatkor adta meg magát az autó, a hóátfúvás erősebb volt nála.
A fiatalok nem tudták, de ebben a pillanatban azt jelentették a hírügynökségek, hogy az M7-esen több mint ötven jármű ütközött egymásnak. Egy ember meghalt. Valaki feltöltött a netre egy videót: Pécsre is lecsapott a hóvihar. Sistereg a hang, homályos a kép, az emberek nekifeszülnek a szélnek.
Ákosék előtt, egy másik elakadt kocsiban alig féléves kisgyermek ült a szüleivel. A külső sávban egy ukrán kamion. Egy palack üdítő és csoki – ennyi élelem volt Zsókánál. Szerencsére a Bongónak hoztak magukkal kutyatápot. Körülöttük egymás után állították le a motorokat, mások is takarékoskodtak a benzinnel. Csend volt, már csak a szél süvítését lehetett hallani.
Bekapcsolták a rádiót. Idegesítette őket, hogy semmilyen információt nem kapnak, tehetetlennek érezték magukat, elhagyatottnak: nem tudták, mikor jön a segítség, hogy jön-e egyáltalán, hogy honnan szerezzenek élelmet.
Ákoséknak sejtelmük sem volt arról, hogy éppen ekkor, a Nosztalgia villamosozás nevű Facebook-csoport oldalára felkerül a régi Esti Hírlap egyik címlapja. E szerint 1962. március 15-én volt utoljára ilyen ítéletidő.
Csörgött a mobil: hol Ákos, hol Zsóka szülei telefonáltak. Éjfélre (!) kiderítették, két kilométerre tőlük egy kamion szalagkorlátnak ütközött. Hívták a katasztrófavédelmet, a rendőrséget, sok helyen fel sem vették a telefont.
A fiatalok nem tudták, csak mi bukkantunk a nyomára, hogy ekkor közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM) sajtóügyelete az MTI-vel: a honvédség járműveit riasztották egy Gyulafirátót és Hajmáskér között elakadt busz, egy cukorbeteg és egy csecsemő mentéséhez. A Magyar Honvédség Bakony Harckiképző Központjából, Várpalotáról két Ural teherautó indult útnak.
Másnap Ákos és Zsóka bekéredzkedtek az ukrán férfi kamionjába. A megilletődött sofőr nem értette, mi zajlik körülötte. Ha lehet, még elveszettebb volt, mint a fiatalok. Reggel fél kilenckor hívta Zsókát a rendőrség. A szülők adták meg a mobilszámát.
– Busszal mentjük az embereket, két óra, és magukhoz érünk! – mondta a rendőr.
Hallgatták a rádiót: a Kossuthon a kilencórás hírekben ugyanazt mondták, mint a reggel fél hatosban. Egy újdonság azért akadt: elmaradnak az állami rendezvények és az ellenzék ünnepi megemlékezései.
Csak a barátok telefonáltak. A közösségi oldalra feltették Zsóka, Ákos és Bongó kutya történetét meg a telefonszámot. Valaki azt mondta, Pestről vágna neki az útnak, hogy kimentse őket. Los Angelesből is jött hívás. Pintér Sándor SMS-ét viszont nem kapták meg. De sokra nem is mentek volna vele. A rendőrség által ígért két óra rég letelt, nem tudták, hol járnak a mentők, a katasztrófavédelmisek, a tűzoltók. Nem tudtak semmit.
Pénteken délután fél háromkor az egyik barát csörgött: tőlük nem messze nagyszentjánosi és gönyűi civilek, polgárőrök mentik az embereket. Zsóka kapott egy telefonszámot, felhívta, és kiderült, hogy csak négyszáz méterre van a segítség.
Ekkor az Index éppen arról írt, az osztrák Vöröskereszt már egész kamionnyi segélyszállítmánnyal, pokrócokkal és gázpalackokkal készül Magyarországra, hogy segítsenek az autópályákon rekedt utazóknak. Orbán hazatért Brüsszelből, „megtekintette az operatív törzset”: és mindennel meg volt elégedve.
A polgárőrök fáradtak voltak, azt mondták, nem találkoztak tűzoltókkal, katonákkal, nem irányítja senki a mentést, fejetlenség uralkodik.
A Facebookon ekkor már terjedtek a kormányzati tehetetlenségről szóló bejegyzések. Még egy kamu BM-es Twitter-oldal is indult, amely a többi között Pintérék SMS-én élcelődött: „Segítünk! Sapka, sál, kesztyű!! Belügyminisztérium.”
Egy férfi terepjáróján bevitte Zsókát, Ákost és Bongó kutyát a gönyűi faluházba. Megjegyezték jótevőjük nevét: Timár Gábor. Kaptak szendvicset, teát, Bongónak jutott friss kutyatáp. Nemsokára megérkezett Szlovákiából Zsóka édesapja. Aztán polgárőrök szóltak, lassan beindul a forgalom. Ákos Zsóka édesapjával indult vissza az elhagyott, hóval betemetett Seathoz. Az úton teljes volt a káosz. Tűzoltók vágták át a szalagkorlátot. Ákos tölcsért kért tőlük, benzint akart tölteni a tankba. Ők tanácstalanul álltak, nem volt más felszerelésük, mint amit induláskor sebtében bepakoltak az autóba. Azt sem tudták, hova küldik őket, mekkora a baj.
A két férfi kiásta a Seatot. Ákos, Zsóka és Bongó kutya feje fölé kétnapnyi vihar után végre fedél került.
Az ORFK ekkor már büszkén „darálta” az adatokat: eddig 13 035 embert, 3490 gépjárművet és 55 települést szabadítottak ki a hó fogságából, a katasztrófavédelem 692 műszaki mentést hajtott végre.
Minden nagyszerű lett, magyar és sikertörténet.
