Sikerpropaganda

„Magyarország jobban teljesít! A magyar reformok működnek! A többgyermekes családok adókedvezménye a mostani havi 2500 forintról 2019-ig a duplájára nő (már aki ezt igénybe tudja venni). A sertéshús áfája 27 százalékról 5 százalékra zuhant.” Csupán néhány populista szlogen az Orbán Viktor miniszterelnöktől eredeztethető önfényezésből. Olvasva, látva a kormányinformációkat, igazán imponáló a kabinet szándéka. Csakhogy mindez „parasztvakítás”. Mert vegyünk csak néhány példát.

Hazánk GDP-je, az államadósság törlesztésének mértéke a befektetésre ajánlott országok közül Kelet-Közép-Európában az utolsók között kullog. Egy „szaporodásügyi” kormánybiztos sem lenne képes a demográfiai mutatókat a visszájára fordítani. Nem kellett volna lenyúlni Selmeczi Gabriella „nyugdíjőrzőnek” a háromezermilliárdot a magánszektorból, és három és fél millió embert megfosztani félretett pénzétől.

És akkor még nem szóltunk a társaságiadó-pénzekről, amelyek a labdarúgásban landoltak, nem pedig az állami költségvetés bevételi oldalán. Ez óvatos becslések szerint is 50-60 milliárd forint évente. Ha ez a kormányfő „homokozója”, lapátoljuk csak a pénzt a stadionokba. A versenyszféra vívjon meg a közszférával. Akkor, amikor utóbbi a járulék- és közterhekkel sújtott, előbbi alvállalkozói pedig feltétlen privilégiumot élveznek a pályázatokon. Minden „nemzeti” szóval kezdődő vircsaft eleve gondolkodásra készteti a józan polgárokat.

Elég csak a kormányközeli zöldbárókra utalni, akik csak virágcsépben láttak eddig földet, ma pedig nagybirtokosok, akik honfitársaikat kényszerítik rabszolgasorba. Igen, ők azok, akik a terrorveszély miatt fenyegetnek rendkívüli állapottal, a vezér óhajára demonstrációkat igyekeznek megakadályozni. Rákosista oktatási rendszert akarnak bebetonozni, Hóman Bálintnak szobrot emelni. A ma még büszke strómanok (a hatalmat tartó emberek) elképzelni sem tudják, mi lenne, ha fordulna a kocka. Pofátlanságaik megtorlását egy valóban független és szabad igazságszolgáltatás teszi majd mérlegre. A kérdés csak az, hogy mikor.

A rend próbája lesz, amikor nem a kormányzat „üzeni meg” polgárainak, nekik mikor jó és miért legyenek elégedettek, hanem fordítva. A nép mond majd ítéletet arról, amit vele elkövettek/elkövetnek. Mert hiába a közmédia minden sikerjelentése, ha az emberek nem érzik; nekik most nem jó, nekik ez nem kell. Várjuk meg, amíg fordítva lesz! Az emberek szociális életképességükben és konstruktív életvezetésükben önként vallják majd: igen, nekünk ez kell, erre vágytunk. És ahol a beteget egy pizsamában nem fedetlenül tolják át egyik épületből a másikba, szakadó esőben. Persze ehhez potens ellenzékre is szükség van, olyanra, amely nem kerekasztalhoz ül, hanem utcára is megy, ha kell.

Dr. Nagy Zoltán, Debrecen