Segíteni kötelesség – Székely János püspök: Oktatás kell, munkahely és szív
– Örömmel vesz a hátára olyan feladatokat, amelyek teljesítése során előítéletekkel kell megküzdenie, ellenségeket szerez. Ön a Keresztény–Zsidó Tanács elnöke és a katolikus egyházon belül a cigánypasztoráció felelőse. Miért éppen önt találják meg ezek a feladatok?
– Tanulmányaim jelentős részét a Szentföldön, Betlehemben végeztem, három évig éltem ott. Közeli kapcsolatba kerültem zsidó családokkal, kibucokkal, zsinagógákkal. Tanultam héberül és nagyon érdekel a rabbinikus irodalom. Ez adta a gondolatot a püspöktársaimnak, hogy alkalmas lehetek a Keresztény–Zsidó Tanács vezetésére, amely a püspöki kar kezdeményezésére jött létre a rendszerváltás után, hogy hidakat építsünk a társadalmunkban, romboljuk le az előítéleteket.
Fotó: Bazánth Ivola
– Személyes élmények kötik a cigánysághoz is?
– Budapest II. kerületében nevelkedtem intellektuális közegben, úgy is mondhatnám: bura alatt. A cigánysággal tehát gyermekkoromban egyáltalán nem találkoztam. A Magyar Néphadsereg volt az első hely, ahol romákat közelről megismerhettem. Marcaliban a sorkatonai állomány egyharmada büntetett előéletű volt, közöttük sok cigány. A leendő papnövendékeket velük együtt helyezték el, így akartak minket megpróbálni eltéríteni a szándékunktól. Vannak nehéz emlékeim, de nagyon jó élmények is fűződnek a roma katonatársaimhoz.
– Ez vezette volna a cigánypasztoráció feladatához?
– Inkább azok a tapasztalatok, amelyeket első papi állomáshelyemen, a Nógrád megyei Érsekvadkerten szereztem. Amikor odakerültem, egyetlen cigány gyerek sem járt hittanra. Elődöm a romákat még a plébánia kertjébe sem engedte be, a kerítésen keresztül beszélt velük. Ezen a helyzeten változtatni akartam. Megtanultam gitáron játszani a cigány himnuszt, az iskolaudvaron magam köré gyűjtöttem a roma gyerekeket, hogy énekeljük el együtt. Csodálkoztak: pap reverendában, gitárral a kézben a cigányok dalát énekli– Lassanként elkezdtek beszivárogni a hittanórára, később elvittem őket a diósjenői strandra, majd amikor elhívtak, vendégségbe is mentem hozzájuk a faluszéli cigánysorra. Így kezdődött. Már az első évben elsőáldozó lett harminc cigány gyerek, a következő esztendőben a cigánysoron tartottam bibliaórát, és sokan a szülők közül is elsőáldozók lettek.
– Az interneten akad, aki zsidózza, mások a keresztény magyarok árulójának nevezi.
– Sokszor szerencsére nem is tudok az ilyen gyűlölködésről. Én alapvetően arra figyelek, hogy a lelkiismeretem tiszta legyen. És persze van néhány ember, akinek a véleményére hallgatok.
– A cigányügy felelősének lenni sziszifuszi feladat. Hét-nyolcszázezer emberről van szó, 90 százalékuk mélyszegénységben él. Mi lehet a felemelkedésük kulcsa?
– Azt szoktam mondani, hogy három alapja van a romák, általában a hátrányos helyzetű emberek felemelkedésének: az oktatás, a munkahelyteremtés és a szív. Az első kettő egyébként nyilvánvalóan elválaszthatatlan egymástól, hiszen megfelelő végzettség nélkül nagyon nehéz munkát találni. De fordítva is igaz: nagyon nehéz tanulásra motiválni valakit, aki biztos abban, hogy úgysem talál munkát. Északkelet-Magyarország kis falvaiban akkora az elkeseredés, a nyomor, a kilátástalanság, hogy a nehéz sorsú fiatalok úgy érzik: tehetnek ők bármit, úgysem tudnak kitörni. Egyszerre kellene tehát előrelépnünk a munkahelyteremtésben és az oktatásban – ez persze nagyon nehéz. Az elmúlt huszonöt évben egyetlen kormány sem boldogult a feladat megoldásával, ám a kilátástalanságon ma valamennyit enyhít a közmunkaprogram. Akkor is, ha tudjuk: ezek nem teljes értékű munkahelyek és a fizetés is nyomorúságos.
– Ön szerint a harmadik oszlop a szív. Mire lehet elég a szívjóság, különösen, ha nincs munka és az oktatással is baj van?
– Ezt a tényezőt nevezhetjük mentalitásnak vagy inkább hitnek is. Ha egy embernek az élethez való hozzáállása gyökeresen megváltozik, akkor sok minden szinte magától átalakul. Kapcsolata a házastársával, viszonya az italhoz, a drogokhoz, a munkához, a tanuláshoz. Volt olyan fiatal cigány ember a közösségünkben, aki kábítószer-használó és -kereskedő volt, többször megjárta a börtönt, és egy intenzív lelki hétvége után döbbenetes változáson ment keresztül. Azóta tanul, jogosítványa, állása van, felépített egy új családot maga körül. Ez az, amit az egyház adhat: olyan lelki energiát, amely egy ember életét át tudja formálni.
Fotó: Bazánth Ivola
– Azért adhat mást is. Például oktatást. Az egyházi iskolák hálózatának sűrítése azonban sajnos megerősítette a szegregációt Magyarországon. Ezeket az intézményeket kisajátította az elit, miközben a cigányok maradnak a szegény állami iskolákban. Jó ez– Ön ezt támogatja mint a cigánypasztoráció egyházi felelőse?
– Ez nagyon komplex kérdés, amire nem lehet egyszerű választ adni. Magyarországnak sokféle térsége van, olyanok is, ahol a falvak lakosságának 80-90 százaléka roma. És minthogy szabad iskolaválasztás van, az összes nem roma gyereket elvihetik a szülei máshova. Ilyenkor száz százalékban cigány iskolák jönnek létre. Ezt a folyamatot nagyon nehéz volna drasztikusan, fölülről átalakítani. A kiút szerintem az lehet, hogy minőségi oktatást kell ilyen helyekre is vinni.
– Nem csak ezekről a falvakról és térségekről van szó. Országos jelenség, hogy nagyon kevés cigány gyerek kerül be egyházi iskolákba.
– Azért fontos tudni, hogy van jó pár olyan egyházi intézmény, amelyeket elsősorban hátrányos helyzetű gyermekek számára alapítottak. A szaléziak például létrehoztak Kazincbarcikán egy szakiskolát, ahol hat-hétszáz hátrányos helyzetű gyermek tanul különböző szakmákat, köztük nyomdászatot vagy fodrászszakmát. Óriási nehézségekkel kezdtek, eleinte, nem is ritkán volt olyan tanítási napjuk, hogy a hétszáz gyerekből alig háromszáz jelent meg. Voltak verekedések, kábítószer-problémák. De mára ez az iskola nagyszerűen működik.
– Ez tiszteletre méltó eredmény, de fenntartom a kérdésemet: személyesen önnek mi a véleménye arról, hogy az egyházi iskolákba nagyon kevés cigány gyerek jut be– Helyes, elfogadható vagy változtatni kellene rajta?
– Nyilván minden katolikus iskolát bátorítunk – én személyesen is megteszem, más egyházi vezetőkkel együtt –, hogy vegyenek fel minél több hátrányos helyzetű gyermeket. De ez nem egyszerű feladat, ehhez jól működő mentori hálózat is kell. És nagyon sok egyházi iskola van, ahová igenis járnak roma gyerekek, például itt Esztergomban a Mindszenty általános iskola, ahol az arányuk tíz százalék körüli. Nem tagadom viszont: a probléma, amit felvet, reális. Valóban nagy áldás egy cigány gyereknek, ha bekerül a többségi társadalomból érkező gyermekek közé. Ha egy harmincfős osztályban van három, négy, öt cigány gyerek, az nagyon jó nekik is, de a többi gyereknek is, akik felismerhetik a romák értékeit. Ám ezt a modellt nem könnyű mindenütt létrehozni – ha egyáltalán lehetséges.
– Ha nem lehetséges, akkor hogyan javulhat a roma gyerekek oktatása?
– Egyházunk egyik jelentős erőfeszítése például, hogy a Sója Miklós Nyitott Ház Szövetség keretében működő 54 közösségi házban a hátrányos helyzetű gyerekek délutánonként számukra természetes, könnyed, derűs közegben tanulnak, játszanak, és ilyen módon felzárkóztatásukat segítjük. Vannak számítógépek, amelyeken levelezhetnek, működnek művészeti és sportkörök is, nekünk csak itt Esztergomban például négy cigány focicsapatunk is van. És ne feledjük: a nyitott házakban van fürdési és mosási lehetőség is. Ami nagyon kell, hiszen csak itt Esztergomban két olyan cigánytelep is van, ahol a házakból hiányzik a fürdőszoba.
– Az ön neve legutóbb akkor jelent meg a napi sajtóban, amikor kiderült: számos, a roma fiatalok felzárkóztatásával foglalkozó, eredményes munkát végző tanoda nem nyert pályázati támogatást. Pedig ezek a fontos missziót ellátó intézmények források híján összeomolhatnak és évek munkájának eredménye száll el, amikor szétszéled egy-egy összeszokott csapat.
– Valóban így van, a most elbírált pályázatoknak igen nagy része nem nyert. Több mint ezer pályázat futott be, és ha jól tudom, 171 intézmény kap állami támogatást. A Nyitott Ház Szövetség tanodái közül hetven százalék nem nyert, emiatt persze van bennünk fájdalom. Egyetértek: tíz-tizenöt éve jól működő tanodákat ilyen módon megszüntetni nagyon kártékony és helytelen. Ám úgy látom, már állami oldalról is elismerik: van itt gond.
– A kvótareferendum után adódik a kérdés: keresztényként ön helyesnek tartja, hogy az ország egyáltalán nem fogad be menekülteket?
– A bevándorlás kérdésében két alapelvet kell összhangba hozni. Az egyik, hogy magának a menekültnek is van kötelessége és a befogadó országnak is vannak jogai. A bevándorlónak kötelessége a határon megállni, illően bemutatkozni, kérvényt benyújtani. Esélyt adni a befogadó országnak, hogy róla képet alkothassanak és ügyét elbírálják. Kell, hogy Magyarországnak és persze az egész Európai Uniónak legyen őrzött határa. Ugyanakkor nyilvánvaló: ha emberek sokaságának, akár millióinak az életlehetősége saját hazájukban háborúk vagy a természet pusztulása miatt lehetetlenné válik, akkor az egész emberiségnek kötelessége segíteni. Földünket a Teremtő minden embernek szánta, hogy mindnyájan emberhez méltó módon élhessünk rajta. Ilyen esetekben tehát a szerencsésebb országok lakóinak kötelességük segíteni. Magyarországnak is. Én vágyom arra, hogy az én hazám is fogadjon be menekülteket. Ahogy ezt teszi a nyitrai püspökség területén Szlovákia és ahogy jelentős anyagi áldozattal menedéket adtunk két évvel ezelőtt egy nagyobb egyiptomi, elsősorban kopt keresztényekből álló csoportnak. Igaz, döntő többségük aztán hamarosan tovább is ment Németország és Svédország felé.
Székely János
52 éves esztergom–budapesti segédpüspök, az Esztergomi Hittudományi Főiskola rektora, a cigánypasztoráció felelőse a katolikus egyházban, a Keresztény–Zsidó Tanács elnöke.Felsőfokú tanulmányait az esztergomi Érseki Papnevelő Intézetben, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem hittudományi karán, illetve Betlehemben folytatta.
1991-ben pappá szentelték, káplán lett Érsekvadkerten.
1993-tól 1996-ig Rómában a Pápai Magyar Intézet növendékeként biblikus tanulmányokat folytatott, majd 1998-ig plébánoshelyettes Budapest-Erzsébetvárosban, majd plébános Budapest-Széphalmon.
1997-ben teológiai doktorátust szerzett a Pázmány Péter Katolikus Egyetem hittudományi karán. 2004-től az Újszövetség tanszék docense, az Esztergomi Hittudományi Főiskola tanára, 2006-tól rektora.
2008. január 5-én szentelték az Esztergom–Budapesti Főegyházmegye segédpüspökévé.
