Se kép, se hang – a parlamenti nyilvánosság vége

Kövér László azok után alkalmazta ezt a szankciót, hogy hat újságíró a Magyar Nemzeti Bank alapítványaiba kihelyezett 260 milliárd sorsáról kérdezte a parlamenti folyosón Orbán Viktort, Kövér Lászlót és más képviselőket. Korábban a legnagyobb kereskedelmi csatorna szerkesztőjét utasították ki a Parlamentből, vélhetően mindkét esetben törvénytelenül. Ugyanis bár az Országgyűlés rendjét meghatározó törvény szerint valóban a házelnök joga a tudósítók helyének kijelölése, Kövér Lászlónak sincs szabad keze. A jogszabály, amely a rend kialakításával felhatalmazza, egyben korlátozza is a hatáskörét. A házelnök döntése ugyanis nem sértheti az Országgyűlés üléseinek nyilvánosságát, illetve nem zárhatja ki a demokratikus közvélemény kialakulásához szükséges szabad tájékoztatás feltételeit. Márpedig ha a tudósító nem tájékozódik – akár az ország vezetőitől is –, akkor tájékoztatni sem tud megfelelően.

Információink szerint a Házbizottság tagjai fel is hívták Kövér László figyelmét: ha a végletekig – kétfolyosónyira –, tehát ésszerűtlenül kis területre korlátozza a tudósítók kérdezési lehetőségét, azzal nemcsak az országgyűlési törvényt sérti meg, hanem az Alaptörvényt is. Hasonlóan gondolja a Társaság a Szabadságjogokért is, amelynek jogászai segítséget nyújtanak a kitiltott újságíróknak. Ugyanis csak az érintettek fordulhatnak jogorvoslatért az Alkotmánybírósághoz, illetve a strasbourgi székhelyű Emberi Jogok Európai Bíróságához, mert kiutasításukkal a házelnök vélhetően megsértette az emberi jogok európai egyezményét is.

– Minden európai parlamentben van valamilyen ésszerű korlátozás, de a mikrofonok elől futó képviselő képe hungarikum – mondja Hack Péter alkotmányjogász, egykori képviselő. Szerinte leginkább a politikus érdeke, hogy a tudósítón keresztül közölje véleményét a választóival, hisz a politika mindig a nyilvánosság előtt zajlik. – Ha mégis titkolózik a kormánypárti képviselő, akkor saját érdekei ellen cselekszik, nem az újságírót, hanem választóit becsüli le. Igaz, ha egyik évben a vasárnapi zárva tartásról szóló döntést kell megszavazni, a másikban ennek a fordítottját, akkor nehéz a választók szemébe nézni.

Persze a sajtó kiűzetését nem Kövér László kezdte, ő csak magasabb fokozatra kapcsolt. Közvetlenül a rendszerváltás után szinte a teljes Parlamentben, még az ülésteremben is dolgozhattak a tudósítók. A közszolgálati televízió kamerája – a fotósok és a parlamenti gyorsírók mellett – a patkó közepén kapott helyet. Ez lehetőséget adott arra, hogy a felszólalók mellett az unatkozó, újságolvasó, evő, alvó vagy bekiabáló képviselőket is közvetlen közelről mutassák.

Ezek a felvételek persze nem javították a T. Ház tekintélyét, ám a képviselők nem saját magatartásukon változtattak, hanem a közvetítés feltételein. 1997-ben, a kereskedelmi televíziók létrejötte után úgy döntöttek, létrehozzák a Parlament saját stúdióját, amelynek felvételeit kontrollálhatják. Az operatőrök helyett robotkamerát alkalmaztak, emiatt lényegesen csökkent a kínos helyzetben bemutatott politikusok száma.

Kellemetlenséget csak az jelentett, hogy a „robotok” rendre az üres padsorokat mutatták, ami azt sugallta, nem dolgoznak a képviselők. Régi motorosok emlékeznek még rá: ezt a látszatot úgy igyekeztek elkerülni, hogy – pártállástól függetlenül – mindig a beszélő képviselő köré ültek. Csak a figyelmes néző fedezte fel, hogy adott időben mindig ugyanazokat az arcokat látja.

Az újságírók kameráit a kilencvenes évek második felében még csak az ülésteremből száműzték. A folyosókon és a parlamenti páholyokban biztosították a forgatás lehetőségét a kereskedelmi csatornák munkatársaival bővülő stáboknak.

Egy emlékezetes botrány azonban tovább sodorta a televíziósokat a kijárat felé. Az egyik kereskedelmi csatorna riportere ugyanis felfedezte, hogy néhány szocialista és szabad demokrata képviselő tiltott helyen dohányzik. A felháborodást az akkori házelnök, Szili Katalin úgy igyekezett csendesíteni, hogy nem a fegyelmezetlenül bagózó képviselőket büntette, inkább a kamerák használatát tiltotta meg.

A Fidesz hatalomra jutása óta viszont a forgalmas folyosókon már egyáltalán nem lehet forgatni, a fotósokat is az ülésterem emeletére száműzték. Kérdezni csak a kijelölt helyen lehet, feltéve, hogy a politikus nem kerüli el az újságírók számára fenntartott területet. A legtöbbször elkerüli. Ez azonban sérti a törvényben megfogalmazott „a demokratikus közvélemény kialakulásához szükséges tájékoztatást”. Ráadásul változott a parlamenti közvetítések rendje is.

A Fidesz 2010-es hatalomra jutása után a kormányzati érdekeket kiszolgáló MTVA először csak elmozdította évtizedes helyéről a Parlamenti Napló című műsort. Az adást a kevéssé nézett Duna Worldre helyezték át, majd likvidálták. Az akkoriban még kormánypárti Hír TV alapítói létrehozták ugyan a P+ csatornát, amely rövid ideig átvette a parlamenti közvetítéseket, de a csatorna végül megszűnt.

Az utolsó parlamenti közvetítés is csak egy technikai összeomlásnak köszönhető. Egy éve, 2015. március 16-án, amikor az M1-et hírcsatornává alakították át, dél körül a káosz jelei mutatkoztak a képernyőn. A stúdió vezérlőjében helyet foglaló informátorunk szerint a teljes csődöt csak úgy sikerült elkerülni, hogy „kapcsolták” a Parlamentet, ezzel néhány órás szünethez juttatva a műsorkészítőket. Állítólag akkor is Kövér László döntése ellenére mutatták a parlamenti vitát, ami azóta nem fordult elő.

Bár a kormányzati propagandaközpont csatornái gombamód szaporodnak, az intézmény vezetői mégsem találnak helyet a parlamenti műsoroknak, amelyek beszámolhatnának az ország életét alapvetően meghatározó törvények megszületéséről. Ezt a feladatot jelenleg az időközben a kormány ellen forduló Hír TV látja el. Így vált ellenzéki műfajjá a parlamenti közvetítés Magyarországon.