Schmitt minden törvényt aláírt
Schmitt Pál féléves rendszerességgel ellátogat majd a kormány ülésére. A köztársasági elnök szerdán, miután Orbán Viktor kormányfő meghívására részt vett a kabinet tanácskozásán, bejelentette azt is: minden, az Országgyűlés által elfogadott és még államfői aláírásra váró törvényt ellátott kézjegyével.
Schmitt Pálnak államfőként ez volt az első találkozása a kormánnyal. Mint sajtónyilatkozatában fogalmazott, úgy próbálja és úgy kívánja ellátni elnöki feladatát, hogy egyfajta interaktív kapcsolatot létesít a hatalmi ágazattal, mindenekelőtt a kormánnyal, valamint a parlamenttel és a bíróságokkal. Meggyőződése ugyanis, hogy csak így tudja ellátni integráló feladatát. Az államfő újságírók előtt bejelentette: minden, az Országgyűlés által elfogadott és még államfői aláírásra váró törvényt ellátott kézjegyével. Hozzátette, hogy egyik törvényben sem talált alkotmányossági kifogást – írta az MTI.
Az augusztus 6-án hivatalába lépett köztársasági elnöknek összesen tizenhárom jogszabályt küldött át az Országgyűlés. Schmitt Pál kiemelte, egy-két miniszterrel szorosan együttműködik majd hivatali ideje alatt. Itt említette meg Martonyi János külügyminisztert, akivel, mint mondta, mindig egyeztetni fog külföldi útjai előtt. Réthelyi Miklóssal, a nemzeti erőforrás miniszterrel a magyar nyelv védelme, a fiatalok mozgásgazdag életmódja, valamint az élethosszig tartó tanulás kérdésében egyeztetnek majd rendszeresen - közölte.
Hozzátette: rajtuk kívül szoros kapcsolatot kíván kialakítani még Hende Csaba honvédelmi miniszterrel, valamint Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettessel aki, mint emlékeztetett, a határon túli magyarokért felel. Az államfő úgy fogalmazott: a kormányülésen azt hangsúlyozta, részese kíván lenni annak a közös erőfeszítésnek, amelynek során sikeres európai uniós elnöksége lesz Magyarországnak. Schmitt Pál közölte, a kormányülésen tájékoztatást adott a Köztársasági Elnöki Hivatal átalakításáról, és bemutatta munkatársait is.