Schmidt Mária kikéri magának, hogy olyan újsütetű államok oktatják ki Orbánékat, mint például Németország
„Németország, összehasonlítva, egy fiatal ország. Nem szeretem, ha olyan emberek oktatnak ki, akik nem tudtak felállítani egy nemzetállamot 1871 előtt" – üzente meg az érintetteknek a Guardiannak adott interjújában Schmidt Mária, az I. világháborús megemlékezések kormánybiztosa – fedezte fel a 444.hu.
Schmidt ezt annak kapcsán nyivánította ki, hogy éppen nagy vita van Európa jövőjéről, hogy az EU-nak birodalommá kell-e válnia. Ő ugyanis nem hisz a birodalmakban, a náci, a szovjet és az oszmán birodalom sincs már sehol, ellenben Magyarország egy 1100 éves állam.
De mondott más kedvest, s szépet nekik, például azt, hogy
„Mi magyarok vagyunk, és meg akarjuk őrizni a kultúránkat. Nem akarjuk utánozni azt, amit a németek csinálnak vagy amit a franciák csinálnak.

Folytatni akarjuk a saját életmódunkat.”
A Figyelő és a Budapesti Ingatlafejlesztő Nyrt. milliárdos tulajdonosa, Dózsa László legfőbb gyámolítója beszél arról is hogy 2009-ben meghívta az éppen itt tartózkodó Angela Merkelt egy megemlékezésre, aki azonban még csak vissza sem jelzett neki. Ebből pedig nem az következik, hogy Európa legfontosabb államának vezetője éppen nem ért rá vele foglalkozni, hanem az hogy
„Csak egy magyarázat lehet erre. Jégből van a szíve.”
Hősnőnk kitért az elvándorlásra is. Erről szólván azt mondta: hogy azok a magyarok, akik az utóbbi években elvándoroltak nyugatra, végül vissza fognak jönni, mert rájönnek, hogy
„jobb itt, mint bárhol máshol”.
A nyilatkozata azonban annyira erősre sikeredett, hogy az irodájának kellett kármentenie. Utóbb közölték, hogy Schmidt csak viccelt.