Schmidt Mária cége inkább nem fizetne adót

A BIF Nyrt. szabályozott ingatlanbefektetési társaság lesz.

2017. augusztus 17., 09:40

Szerző:

Rendkívüli közgyűlésen, szótöbbséggel döntött a Budapesti Ingatlan Hasznosítási és Fejlesztési (BIF) Nyrt., hogy kezdeményezi a cég szabályozott ingatlanbefektetési társaságként (szit) való nyilvántartásba vételét – írja a Népszava. A lap emlékeztet, hogy a szit hatálya alá eső cégek mentesülnek  a társasági és a helyi adó alól, és más illetékeket sem kell állniuk, csak a nettó eredményük legalább 90 százalékát kell fizetnie osztalékként, amivel a kisrészvényeseiket támogatják. Az Országgyűlés júniusban módosította a szit feltételrendszerét, így már tőzsdei cégeknek is megéri megszerezniük a státust, amely létezik Franciaországban, Nagy-Britanniában és Törökországban is.

Forrás: SchmidtMária.hu

A BIF árfolyama július elejéig 500-600 forint körül alakult. Ezután derült ki a közgyűlési előterjesztésekből, hogy szitté válhat, aminek a hatására július 14-én 1740 forinton éves csúcsra emelkedett, szerdán viszont 1111 forinton esett vissza.

A BIF-nek 71,5 százalékban Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum főigazgatója és két gyermeke, Ungár Anna és Ungár Péter, az LMP elnökségi tagja a tulajdonosa.

Tegnap 15:53

Nem várt megoldással rukkoltak elő az utasok Balatongyöröknél, amikor a MÁV vonata nem érkezett meg időben, úgy döntöttek, maguk alkotnak egy szerelvényt. A különös „embervonatról” készült fotók bejárták a közösségi médiát.

Májusban 83 %-ra nőtt a vonatok pontossága, ami arra utal, hogy a MÁV túl lehetett az év eleji csúcskudarcokon. A vasúttársaság menetrendszerűsége hónapok óta először mutatott javulást, de a pünkösdi káosz már most beárnyékolja az eredményt.

Varga Judit volt igazságügyi miniszter 15 hónap kemény tanulás után sikerrel szerzett államilag elismert asztalos bizonyítványt.