Negatív lett az államtitkár első koronavírus-tesztje

2020. augusztus 28., 19:01

Szerző:

“Ahogyan több kollégám és barátom, én is karanténba kerültem a családommal együtt. Az első teszt eredménye megérkezett, és szerencsére negatív.” - számolt be Facebook-oldalán az Innovációs és technológiai minisztérium parlamenti államtitkára.

Schanda Tamás azután került karanténba, hogy Gulyás Gergely kancelláriaminiszterrel részt vettek egy olyan rendezvényen, amelynek egyik résztvevőjénél később igazolták a koronavírus-fertőzést. Több kormánypárti politikus is karanténban van: Dömötör Csaba, Kovács Zoltán, Farkas Örs vagy éppen Varga judit is. Az ő eredményeikre várni kell. 

 

Tegnap 15:53

Nem várt megoldással rukkoltak elő az utasok Balatongyöröknél, amikor a MÁV vonata nem érkezett meg időben, úgy döntöttek, maguk alkotnak egy szerelvényt. A különös „embervonatról” készült fotók bejárták a közösségi médiát.

Májusban 83 %-ra nőtt a vonatok pontossága, ami arra utal, hogy a MÁV túl lehetett az év eleji csúcskudarcokon. A vasúttársaság menetrendszerűsége hónapok óta először mutatott javulást, de a pünkösdi káosz már most beárnyékolja az eredményt.

Varga Judit volt igazságügyi miniszter 15 hónap kemény tanulás után sikerrel szerzett államilag elismert asztalos bizonyítványt.