Völner-Schadl-per: nem hallgatta meg a bíróság a koronatanút

Elhúzódott egy másik tanú kihallgatása, ezért borult a menetrend a keddi tárgyaláson.

2023. június 13., 14:05

Szerző:

A végrehajtók volt elnökének egykori bizalmasát távmeghallgatás útján hallgatta volna meg a Fővárosi Törvényszék a Schadl-Völner-perben, ám élettársa tanúvallomása annyira elhúzódott, hogy a legfontosabb tanúra csak a jövő héten kerül sor – írta meg a 24.hu

F. Vivien vallomása már csak azért is lenne fontos, mert a vádak szerint a kenőpénzek útját ő dokumentálta, ugyanis az ügyészség szerint a Schadl irodájában található páncélszekrényben tartott készpénz kezelésével, illetve az onnan kivett és betett összegek dokumentálásával volt megbízva.

A koronatanút, Schadl egyik legközelebbi bizalmasát a jövő héten hallgatja meg a bíróság, távmeghallgatás útján. Az ügyészség megállapodást kötött a nővel, aki emiatt nem lett vádlott, csupán tanúként szerepel az eljárásban.

Schadl bizalmasa a vád szerint tisztában volt azzal, hogy a volt végrehajtók elnöke legális bevételei mellett rendszeresen jut törvénytelen, korrupciós cselekményekből származó pénzekhez, illetve maga is fizet hivatalos személyeknek nagyobb összegű kenőpénzt. Ez számára a főnökétől kapott utasításokból is egyértelmű volt, ugyanis a nyomozati vallomásában úgy fogalmazott: Gyuri többször mondta, hogy készítsek össze pénzt, mert viszi Völner Pálnak, azaz a „barátnak”.

A távmeghallgatás miatt a tárgyalás elején több ügyvéd is felemelte a szavát, mondván, hogy az ügyészség a védők elől akarja elzárni a legfontosabb tanút, ám a bíró a büntetőeljárásról szóló törvényre hivatkozva nem változtatott a döntésén. Az ügyészség egyébként azt is kérte, hogy a nőt különleges bánásmódban részesítse a bíróság, vagyis meghallgatásakor Schadl György ne legyen jelen, de ezt elutasította a Fővárosi Törvényszék.

F. Vivien élettársa, S. Zoltánt másodkézből hallott információit osztotta meg kedden a bírósággal. Elmondta például, hogy úgy tudja, hogy főnökétől, az ügyben szintén megvádolt, és beismerést tett végrehajtótól azért kért több pénzt Schadl György, mert arra hivatkozott, hogy abból neki is tovább kell adnia Völner Pálnak. Ugyanakkor állításait nem tudta alátámasztani, azokról kizárólag hallomásból tud. 

A tanú elsősorban arról beszélt, amit főnökétől, Sz. Balázs önálló bírósági végrehajtótól hallott, illetve arról, amit élettársától, Schadl bizalmasától. Információi másodkézből származnak, mondandója ennek megfelelően többször is homályos volt – írta a 24.hu helyszínen tartózkodó tudósítója.

 

(Kiemelt kép: 168.hu montázs. Forrás: Miskolci Egyetem, MTI)