Satuhelyzet

– Egy hipotézis szerint Dörner György valójában a kormányfői barát, Eperjes Károly közbenjárására került direktori posztra. Bosszú részeként, amiért ön Eperjes ellen szavazott a szakmai bizottságban, amikor ő a győri színház élére pályázott. Így esett?

– Nekem ezt nehéz elképzelni, mert tőlem nagyon távoli az a mentalitás, amely személyes sértettség okán, mindent figyelmen kívül hagyva rombol, pusztít. Ugyanakkor persze semmit sem lehet kizárni.

– Miért nem kérdezett rá Eperjesnél, csak úgy, kíváncsiságból: igaz-e a szóbeszéd? Végül is egyazon társulat tagjai.

– Nem él bennem nagy kíváncsiság a tetteit illetően. Ráadásul ebben a társulatban ő csak úgy van jelen, mint egy különös, idegen herceg. Nem fűzték ide mély érzések, különösen azóta nem, hogy Veszprémben is elvállalta a művészeti vezetést. Azért is tompa bennem a kíváncsiság, mert ami az Új Színház kapcsán történt, csak egyetlen részletében példátlan: embertelen, szélsőséges nézetek hirdetőit még nem ültették direktori székbe. Ám a rendszerváltás különféle erői azt már sokszor bizonyították: hatalomba jutva azonnal gátlásaikat vesztik. Ha pusztán szakmai oldalról nézzük: nem először juttatnak pozícióba tapasztalatlan, vezetői képességek nélküli embert.

– Az ön direktorán például Székely Gábort szokták „számon kérni”. De tény: Dörner nézetei miatt először vetett a szokottnál nagyobb hullámokat egy sajátos direktori kinevezés. A színháznál szolidaritási tüntetést tartottak, és más kormányellenes megmozdulásokon is téma volt a történet. Kortárs írók, hajdani szerzők örökösei vonták vissza darabok játszási jogát a színház új vezetésétől. Másfelől: a direktorváltás küszöbére értünk, és Závada Pál Bethlen című drámájának minapi „temetése” után elég csüggedt, magukra hagyott színészekkel beszélgettem. Van, aki úgy megy el a társulattól, hogy nem tudja, hová érkezhet, hiszen nem szórták meg őket szerződésajánlatokkal. A maradók egyike pedig úgy fogalmazott: a morális érzék és az egzisztenciális kényszer satujába kerültek. A varázshegy próbái milyen hangulatban folynak?

– Nagy a különbség a társulat munkán kívüli állapota és a próbán tapasztalható kondíciója között. Ami az előbbit illeti: mindenki viharvert, depresszív. Ám ez a színpadon egyáltalán nem érzékelhető. Sőt, ott olyan sűrű, erős a jelenlétük, annyira erősen szólalnak meg a mondatok, hogy az már alighanem a pódiumon kívüli történések egyfajta leképezése. Sokkal nehezebben jön létre ilyen intenzitás „boldog békeidőben”.

– „Fehérek közt egy európai”, írta József Attila Thomas Mannról. Volt abban provokáció az új vezetéssel szemben, hogy az utolsó pillanatban még műsorra tűzik a Mann-regény alapján készült darabot?

– Másfél éve döntöttünk a bemutatásáról. Az új vezetés önagát minősíti azzal, hogy a hírek szerint már márciusban leveszi a repertoárról.

– A varázshegy interneten olvasható próbanaplója szerint a mű egyik legfontosabb tanulsága: a történelemi alaphelyzetek folyamatosan ismétlődnek. Önt a nyolcvanas évek elején „telepítették” a szabadabb gondolatoknak is teret adó győri színháztól a keménykezű Grósz Károly fennhatósága alá tartozó Miskolc teátrumába, miután Aczél György feltette a kérdést: mártír akar-e lenni, vagy rendező? Nyilatkozataiból kiderül: azért döntött mártíromság helyett a rendezés mellett, mert hitte, hogy a hivatásban maradva továbbra is leginkább saját gondolatait tolmácsolhatja majd. A mai szituáció mennyiben hasonlítható korábbi időszakok satuhelyzeteihez?

– A Kádár-rendszernek megvoltak az adminisztratív eszközei, hogy valakit egzisztenciálisan ellehetetlenítsenek, vagy rávegyék az ország elhagyására, ha nem úgy gondolkodott, ahogy a hatalom elvárta. Az ilyen helyzetek megszenvedőire hősökként tekintettek, miközben például – és nemcsak a színházi világban – vállalható kompromisszumokat is lehetett kötni. Ma a művészi munka ellehetetlenítésére nincsenek törvényes eszközök. Ennél rafináltabb módszerekkel operálnak. Ahogy jó érzéssel már kompromisszumok sem köthetőek. Nagy különbség a két korszak között, hogy ma már nincs szükség hősökre, mert nem háború van, hanem zűrzavar. Nem tudni, ki az ellenség, egyik pillanatról a másikra bárkiből az lehet.

– Miért is van ez így?

Jelentős szerepe lehet ebben a társadalom nagy részét átható folyamatos egzisztenciális rettegésnek. Az adósságokat így vagy úgy, de fizetni kell. Márpedig a hősiességnek nincs árfolyama. Aztán a hatalmi gőg is generálhat félelmet. Az aczéli időszakban mindenki tudta, hogy a hatalom nem legitim – még a birtokosai is. Ezért kicsit szégyellték is magukat, ami mentálisan megmagyarázza az akkori diktatúra puhaságát. A rendszerváltás óta viszont egyetlen politikai párt sem került illegitim módon hatalomba. Viszont a legitimáció kivétel nélkül valamennyi politikai pártot hihetetlenül nagyképűvé, önteltté, arrogánsan magabiztossá tett. Dörner kinevezése persze már minden határon túlfut, de az előzményei ott vannak abban a folyamatban, amely utat engedett a hatalmi gőg eluralkodásának. Miközben persze az sem kérdés: a fafejű pöffeszkedés hosszú távon úgyis zsákutcába visz.

– Csak győzzük kivárni. A varázshegy próbanaplójából az is kiolvasható: ön a jelen tébolyait azért viseli könnyebben az átlagnál, mert átesett már egy saját halálközeli élményen is. Az miként történt?

– Nyolc éve, vírusos agyhártyagyulladás következményeként estem kómába, amely olyan sokáig tartott, hogy elméletileg nem maradt esélyem a túlélésre. Gépek működtették az életfontosságú szerveimet. Aztán szép sorban újra beindultak, és én kikerültem a kómából. Tény: katartikus újjászületésként tudatosult bennem a történet. Sok mindent átértékeltem magamban. Bizonyára az Új Színház körüli történéseket is hisztérikusabban, drámaiabban élem meg, ha nincs ez a sajátos tapasztalásom.

- Pedig az tényleg elég tragikusnak tűnik. A kényszerből ott maradó színészeknek meg pláne. Ön tudja már, hogy merre indul majd az Új Színházból kilépve?

– Fogalmam sincs, de optimista vagyok. Az újjászületés élménye és egyéb helyzetek megtapasztalása azt mutatja: mindig van remény. Ami az Új Színház esetében azt jelenti: a helyzetbe kerülő rezsimnek nincs jövője. Lehet, hogy úgy képzelik, na, most jött el a mi időnk, pedig az az idő történelmileg már lejárt. Kár lenne lebecsülniük azt az erőt, amely szinte a semmiből tört elő, vagy született meg az Új Színházi gőgösködés ellenpontjaként.

– Mégis szükségünk van hősükre?

– Hadd feleljek úgy, hogy saját feladatomról, A varázshegy színre állításáról beszélek. Többször kérdezték: mit akarok most a darabbal, mi az üzenete? Mintha egy SMS volna, és nem egy színmű. A kérdésfelvetés azt is jelzi: tényleg kaotikus világot élünk. A történet hősét, Hans Castorpot is sokféle erős szellemi hatás éri. Ám mindezt elnyomja egy világos morális parancs: gondolkodj önállóan, és őrizd meg a szellemi függetlenségedet! Kollégáimmal már akkor elérjük célunkat, ha a jelen helyzetben ezt a parancsot hitelesen közvetítjük.

Új Színház: Édentől keletre