Sajátos bontás az embertől, akit Kocsis Máté nem is ismer

Szabálytalanul álltak neki bontani 2016 utolsó munkanapján a Sárkányos házat a Corvin negyedben. A bontást végző céget többször bízta meg bontással a kerület, vezetője pedig másfél éve a Kocsis Máté ellen tüntetőket provokálta és pofozkodott.

2017. január 2., 07:02

Az óév utolsó péntekén porfelhő lepte el a Corvin negyedet. A legendás Sárkányos házat bontották. Az Edelényi Dezső által tervezett Duna Gőzmosoda épülete 2012-ig ugyan védettség alatt állt, de az önkormányzat kezdeményezésére ezt megszüntették. A kaput keretező két sárkányszerű, kőből kifaragott lényt, amelyekről az épület a nevét kapta, már korábban eltávolították.

A gép délben kezdte a munkát, amikor már minden olyan hivatal bezárt, ahol panaszt tehettek volna a rombolás és a környezetszennyezés ellen a portól köhögő polgárok. A hír hallatán Józsefváros ellenzéki politikusai is a helyszínre siettek, ahol a terület zárása és az ilyenkor kötelező porsemlegesítés nélkül dolgozó embereket találtak, akik – a munkavédelmi előírásokra is fittyet hányva – mindenféle védőfelszerelés nélkül tevékenykedtek. A kamerát látva a fejvédők is előkerültek.

Az utcán nézelődők között két férfi elégedetten figyelte, ahogy a házfalak porrá válnak az erős gépkar markában. Kádár Gábortól, a Párbeszéd kerületi elnökétől ők kérdezték meg, hogy miért is van ott egy videóriporter társaságában. A politikus elmondta, hogy csupán tájékozódik, hogy miért pont akkor és miért úgy bontanak. Ekkor elszabadultak az indulatok, melyek csak a rendőri intézkedés során csitultak el. Mint kiderült, szinte mindenki csak épp arra sétált, a félig lebontott ház pedig magától dőlt össze.

A munkaterületen a kerületi közterület-felügyelet kérésére nem tudtak felmutatni sem engedélyeket, sem a bontást irányító felelős vezetőt. Ezért kénytelenek voltak abbahagyni a munkát. A hatóságoknak pedig azt ígérték, hogy még aznap estére „csinálnak” engedélyeket és egy felelőst is kerítenek, aki bemutatja azokat a kapitányságon.


Nem most kezdte


A felvételeinken látható agresszív férfinak már volt pofozkodós ügye. 2015 augusztus 20-án egy rendezvényen folyamatosan provokálta a Kocsis Máté polgármester ellen tüntetőket és ennek során megütött egy idős hölgyet is. Ezt több kamera rögzítette. Kocsis Máté akkor tagadta, hogy ismerné a vállalkozót, aki amúgy többmilliós szerződéseket köszönhet neki és alapos vizsgálatot ígért. Ennek már másfél éve és információink szerint, az ügy most ott tart, hogy a megütött idős nőt vádolták meg garázdasággal.

Az interneten is fellelhető iratokból kiderül, hogy a Sárkányos ház bontását végző cégnek, a Jon Bau Kft.-nek és Jónás Nándornak több évre visszanyúló kapcsolata van az önkormányzattal. 2011-ben csaknem 35 millióért Jónásék bonthatták el a régi Teleki téri piacot. A Párbeszéd állítása szerint a Jon Bau Kft. a székhelyét is az önkormányzattól bérli, amelynek bérleti díját nem fizette rendesen, de a tartozás késedelmi kamatának felét az illetékes bizottság mindenféle indoklás nélkül elengedte.

Nagyon úgy tűnik, hogy Józsefváros polgármestere nem hálátlan azokkal, akik rendszeresen deklarálják felé lojalitásukat.

Update: Az alábbi levelet kaptuk a Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt.-től.

A mai napon 07:02 órakor, „Sajátos bontás az embertől, akit Kocsis Máté nem is ismer” címmel megjelent írásuk címe és a cikk tartalma is félrevezető sugalmazásokat tartalmaz.

A Bókay utca 43. szám alatti ingatlan bontására a bontási engedélyek beszerzését követően lefolyatott közbeszerzési eljárás lebonyolítása után került sor. A nyertes ajánlattevő a Hufer-Bau Kft. lett, a Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. az épület bontását illetően ezzel a céggel áll szerződéses kapcsolatban. Az a Hufer-Bau Kft. döntése, hogy milyen alvállalkozókkal dolgoztat, a közbeszerzési törvény alapján a munkák kivitelezése alvállalkozókhoz történő kiadása 50%-áig bejelenteni sem köteles azt. Az építési folyamatok ellenőrzésében, tehát az engedélyek meglétének ellenőrzése ügyében a kormányhivatal építés-felügyeleti hatósága az illetékes.

A JGK Zrt. is tapasztalta a bontással kapcsolatban a lakosság által sérelmezett panaszokat, ezért társaságunk haladéktalanul felszólította a vállalkozót a problémák megszüntetésére, és kérte, hogy a kivitelezéssel kapcsolatos szabályokat tartsák be, az a lakosság nyugalmát ne zavarja, a járókelők testi épségét ne veszélyeztesse. A vállalkozó tájékoztatása szerint a problémát még az adott napon elhárította, mely tény az építési naplóban rögzítésre is került.

Kérjük, hogy ma 12:00 óráig a félrevezető sugalmazásokat távolítsák el a címből és a cikkből. Amennyiben e kérésnek nem tesznek eleget, haladéktalanul jogi lépéseket kezdeményezünk.


A levélben foglaltak alapján nem találtunk félrevezető sugalmazást sem a címben, sem a cikkben.