Rejtélyes piros pöttyök jelentek meg a Római-part fáin, alaposan megrémültek a lakók

2020. január 9., 09:04

Szerző:

Ismét piros festékfoltok jelentek meg a budapesti Római-part fáin a Kadosa utca és a Losonc utca közötti szakaszon, ami alaposan megrémítette a helyieket. Gyakorlatilag minden fát megjelöltek piros festékfolttal. Ha a jelek netán azt jelentik, hogy a jelölt fákat kívánják, akkor

gyakorlatilag pusztasággá válik a terület.

–jelezte az Indexnek egyik olvasója.

A portál megkereste Tóth Zsolt favizsgáló szakmérnököt, a római-parti civil szervezetek szakértőjét, aki elmondta, hogy a piros pöttyök

nem jeleznek előre semmiféle fapusztítást a sétányon.

Mindössze arról van szó, hogy a duna-parti területen három sávban három vagyonkezelője is van a fáknak: a vízügy (közvetlenül a folyó mellett), a Főkert (a sétány mentén), és a kerületi önkormányzat a sétánytól a lakott részek felé.

A vízügy felállította a saját fakataszterét,

a piros pöttyök pedig azokat a fákat jelölik, amik a Főkerthez tartoznak.