Rendnek kell lennie

Az az ellopott láncfűrész, az a termosztát és az a hatvan méter kábel nagyon hiányzott. Sorosán gazda tette meg a feljelentést 2012 őszén. El is indult, vánszorgott, majd befulladt a nyomozás a Kiskőrösi Rendőrkapitányság izsáki rendőrőrsén. Egy héttel a haláleset előtt ismét mozdulhatott valami. Lehet, hogy szóba került Bara erdélyi bevándorló neve is, mert kimentek hozzá, hogy szétnézzenek és előállítsák. A sors iróniája, hogy konkrét vád, gyanúsítás szóba sem került. Csak „benézett hozzá” két ügybuzgó járőr, hogy munkával teljen az este. Kihallgatásáról szabályos jegyzőkönyv, dokumentum sem készült, mert Barát amúgy nem lehetett volna kihallgatni. A bántalmazás „nem hivatalos eljárásban” történt. Barát l’art pour l’art verték halálra, „szakmai gyakorlatként”.

– Utólag úgy fest – mondja az esettől felindultan Krémer Ferenc szociológus, húsz éven át a Rendőrtiszti Főiskola tanára –, mint valami unaloműző, szabadidős akció. Mintha csak élvezetből történt volna minden.

Akár magánkezdeményezésről, akár törvényes eljárásról volt szó, a végeredmény riasztó. Nem tudjuk, mennyire pontosak a Bors információi, de a kis esti kényszervallatásnak a hírek szerint szemtanúja is volt, egy törzszászlós tévedt arra, s amikor látta, hogy mi folyik, szólt a kollégáknak: hagyják abba, mert baj lehet belőle. Bara József a szakértők szerint nem egyetlen, jól elhelyezett ütéstől dőlt ki. A hátrabilincselt kezű embert gyakorlatilag addig verték, amíg mozgott. A halál oka „traumás sokk”, belső vérzés, a hasi aorta repedése. Az agyonvert férfit, halála után néhány nappal, hogy a történet „szebb”, az eljárás adminisztratív értelemben szakszerűbb legyen, gondosan feljelentették a rendőrök elöljárói „hivatalos személy elleni erőszak” miatt. De Bara ezt meg fogja úszni: nemrég temették szülőfalujában, a Szilágyságban. A család nem akarta, hogy magyar földben nyugodjon.

Krémer Ferenc nem emlékszik ilyen durva esetre a rendszerváltás óta. Az erőszak időtlen idők óta a testület karakteréhez tartozik, de halálos kimenetelű kihallgatás huszonhét éve nem volt.

– 1986-ban történhetett az utolsó ilyen eset – mondja.

Mi azért emlékszünk a tizenkilenc éves cigány fiúra (Ricsire, 2004-ből), aki épp szökésben volt aszódi bevonulása elől. Üldözőbe vették a kecskeméti Auchan melletti parkolóban, és egy jól kivitelezett, szakszerű „fojtófogás” közben belefulladt az alföldi porba. Igaz, szívnagyobbodása volt, és az sok mindent megmagyaráz...
Krémer mégis tendenciát lát az izsáki esetben.

– Igenis van összefüggés a kormány által 2011-ben bevezetett „büntetőeljárási reformok” és az izsáki történet között. A magyar rendőri szubkultúrának több altípusa van. Máig kimutatható a lappangó csendőri stílusra alapozott gyakorlat, az erő és a tekintély kultusza, amely tovább élt évtizedeken át. A „két hét alatt rendet teszünk” típusú melldöngető kiszólások, a szabálysértéseket keményebben szankcionáló gyakorlat ebbe az irányba mutat.

És nem maradhatott nyom nélkül az Alkotmánybíróságon elmeszelt kísérlet az ügyvédi jelenlét kiküszöbölésére. Az eredeti verzióban két, védelem nélküli napról lett volna szó.

– Már a törvényjavaslat indoklása is hajmeresztő – idézi fel a Magyar Helsinki Bizottság társelnöke, Kádár András. – A szövegben „szabad fordításban” valami olyasmi állt, hogy az ügyvéd fizetett akadékoskodó, jelenléte az eljárásban csak arra jó, hogy hátráltassa az igazságszolgáltatás menetét. Kiszivárogtat, öszszejátszik, belepiszkál az információkba, és ha jelenléte ennyi baj forrása, a méltányos védelem jogánál fontosabb a közösség érdeke. Márpedig ezt gátolják az efféle fizetett bűnpártolók. Érdemes belegondolni, hogy ha az izsáki rendőrőrsön jelen lehetett volna ügyvéd, sor kerül-e a halálos kényszervallatásra.

A kérdés persze értelmetlen, mert Bara József őrizetbe vétele önmagában is jogszerűtlen volt. De ettől még jól látszik: a magyar rendőrségnél kevés szervezet szabotálja hatékonyabban a méltányos védelem jogát. Jó példa erre, amikor a délutáni elfogást követő éjszakai kihallgatás előtt fél órával érkezik az ügyvédi irodába a fax azzal, hogy közeledik a kihallgatás időpontja, szíveskedjék megjelenni.

Ám az igazságszolgáltatás rendszerének lefagyása, az erőszak kultuszának erősödése a statisztikákban ma még kimutathatatlan. A rendőrség hatalmas hajó, parancsra nehézkesen fordul. A Magyar Helsinki Bizottság társelnöke szerint a rendőri bántalmazások napvilágra kerülő adatai viszonylag konstans értéket mutatnak: ezer–ezerkétszáz között mozog évente a „regisztrált frászokat” követő feljelentések száma. Ebből tizenöt-húsz ügy jut el a Helsinki Bizottsághoz.

A hivatali bántalmazás a korrupcióhoz hasonlítható – reménytelen bizonyítani.

Utoljára 2003-ban folyt erről alaposabb kutatás. Ötszáz előzetes letartóztatottból nyolcvanöten állították, hogy az eljárás bizonyos pontján bántalmazták őket. A nyolcvanöt őrizetesből húszan tettek panaszt. A többség a pofont a „hivatali ügymenet” részének tekintette. A bántalmazások töredéke jut el a feljelentésig, és a feljelentések hat-nyolc százalékát fogadja be az ügyészség. A váderedményesség persze jóval kisebb, mint bármely más ügyben, és ha a rendőrt mégis elmarasztalják, megússza pénzbüntetéssel, és folytathatja ugyanott, ahol abbahagyta, a rendőrségről nem távolítják el. Még a Bajnai-kormány hozott ebben változást (fideszes javaslatra), de a hatalomhoz való sajátos viszonyt mutatja, hogy kormányra kerülve a Fidesz fúrta meg önmagát. Azóta miniszteri engedéllyel az elmarasztalt rendőr pozícióban maradhat. És nem kétséges, Pintér Sándor, a rendőrök védangyala hogyan szokott dönteni.

„Megvártam a boncolás végét, és bementem a bátyámhoz. Úgy nézett ki, hogy azt nem lehet elmondani... Szét volt szaggatva a mellkasa, a hasa aljáig kék-zöld foltok voltak rajta. A homlokán egy hatalmas vörös foltot láttam. Pedig az arcát szerintem „újraplasztikázták” – mondja az agyonvert Bara testvére, Bara Csaba Sándor a Kecskeméti Hírhatárban. A rendőrök „munkától kisebesedett” keze a legérdekesebb fotó. A fiúk nem kímélhették az öklüket, s valószínűleg a bakancsukat sem. „Miért ütötték tovább, amikor már láthatták, hogy nagyon rosszul van? Azért kellett meghalnia, mert szegényesebben volt öltözve, és ettől ő már bűnöző?” – kérdezi zokogva az áldozat Kecskeméten élő lánya.

A Magyar Helsinki Bizottsághoz eleve olyanok fordulnak, akik kevésbé elesettek, akik egy kósza pofontól is felkapják a vizet, akik nem hagyják annyiban. A 2003-as kutatásban a kérdezettek 17 százaléka mondta, hogy ütötte már meg rendőr. A romák körében ez az arány 22 százalékos, a nem romáknál 15. Romának ennyivel nagyobb esélye van arra, hogy megpofozzák.

Jogos a kérdés, hogy rasszista intézmény-e magyar rendőrség? A szomorú ellenérv Bara József szörnyű halála. Ő sem volt roma, „csak” román. Ahol a roma rettegi a rendőrt, a magyarnak is oka van félnie.

A testület a bajban – tekintet nélkül címre, beosztásra, rangra – a legszorosabban összezár. Kádár András említi, milyen „élmény volt” képviselni egy srácot, aki egy siófoki parkolóban keveredett vitába a rendőrséggel, s ennek során – más sérülések mellett – a fél heréjét majdnem elveszítette. A bíróságon a rendőrök elöljárója adta elő, hogyan verte a saját fejét az őrizetes a lépcsőbe, hogy összejöjjön az a látlelet.

De Kádár pozitív példát is említ. 1997 óta korlátozás nélkül, szabadon működtethetik a fogdamegfigyelési programot. Bármikor megjelenhetnek, előzetes értesítés nélkül, hogy ellenőrizzék a különösen kényes ügynek számító fogdai belviszonyokat. Talán a rendőrök is tudják: nem árt vigyázni.

Bara Józsefen ez már nem segít. Őt nem fogja Magyarország kedvezményesen honosítani. Erdély földje fogadta vissza; a föld, ahonnan elindult. Az ellopott láncfűrész ügyében újra elkezdődött a nyomozás. Rendnek kell lennie.