Rendkívül kínos hiba csúszott Orbán Viktor győzelmi beszédébe

2018. április 9., 04:05

Szerző:

A miniszterelnök vasárnap esti választási győzelmi beszédében hálálkodott pártja sikeréért a lengyel szélsőjobboldali kormánypárt, a Jog és Igazságosság (PiS) két vezéralakjának, Jaroslaw Kaczynski pártelnöknek és Mateusz Morawiecki miniszterelnöknek, csakhogy az utóbbi nevét nem találta el. Kacynskiét sikerült helyesen kimondania, Morawieczki helyett viszont Mazowieckit mondott. (Talán Tadeusz Mazowieckire, a szocialista Lengyelország utolsó és  a szabad Lengyelország első miniszterelnökére gondolhatott.)

 

Ezt az ATV lenti felvételén lehet meghallgatni, 2:17-nél kezdődik ez a rész. Az Orbán- és a Morawiecki-kormányt a hagyományos magyar-lengyel szövetségen kívül mostanában az is összeköti, hogy ez az a két ország, amelyet az EU a lisszaboni szerződés 7. cikkelye szerinti eljárással fenyeget a demokratikus intézményrendszer elleni támadásért. Lengyelországgal szemben az eljárást már elindították.

A lengyeleknek Orbán a harmadikként, az anyaországi és a külhoni szavazók után köszönte meg, hogy támogatták a Fideszt, jóval azelőtt, hogy a feleségének, Lévai Anikónak is kifejezte volna a háláját.

Egyébként szövetség ide vagy oda, Morawiecki nem tudja, hogy sírjon-e vagy nevessen Orbán Magyarországán.

Az Orbán-beszédről készített összefoglalónkat ide kattintva olvashatják el.

 

 

 

Tegnap 18:23

Az északkeleti és a délnyugati, nyugati tájakon erőteljes gomolyfelhő-képződés várható: ezeken a részeken egyre több helyen számolhatunk esővel, zivatarral, felhőszakadással.

Tegnap 17:09

Újabb pofont kaptak azok, akik hittek abban, hogy a gyermekvédelmi törvény valóban szigorodhat. A kormánypártok képviselője, Dunai Mónika előterjesztése szerint ugyanis a gyónási titok mentesülne a jelentési kötelezettség hatálya alól a gyerekbántalmazások esetében is. Azaz egy pap minden további nélkül eltitkolhatná, hogy egy pedofil elkövető bevallotta neki a bűnét.

Tegnap 15:31

Szerdától a benzin és a gázolaj nagykereskedelmi ára is tovább csökken. A benzin bruttó 5 forinttal, míg a gázolaj bruttó 4 forinttal fog kevesebbe kerülni.