Rabszolgatörvény: megkezdődtek az országos útlezárások, dühös emberek keresik fel a fideszes képviselők irodáit

2018. december 11., 10:18

Szerző:

Felkeresik a túlórák számának drasztikus emelését tartalmazó rabszolgatörvényt megszavazó fideszes képviselőket a saját fogadóórájukon, és nekik szegezik a kérdést: miért dolgoznak folyamatosan a magyar dolgozók érdekei ellen - jelentette be Székely Tamás, a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) alelnöke. Azokon a munkahelyeken pedig, ahol a törvényre hivatkozva emelni akarják a túlórák számát, gyáron belül sztrájkbizottságot alakítanak, figyelmeztető sztrájkot, majd több napos sztrájkokat tartanak - tette hozzá.

Eközben Szolnok közelében, a 4-es főúton megkezdődött a MASZSZ félpályás útlezárása. Hétfőn Győrnél hasonló módon tiltakoztak az Audi gyár szakszervezetének dolgozói. A szolnoki akciót élőben követheti a Mérce alábbi videójában, a további akciókról ebben a frissülő cikkben tudósítunk. 

A Munka törvénykönyvének a módosításáról a fideszes Szatmáry Kristóf és Kósa Lajos nyújtott be nemrég törvényjavaslatot. Két neuralgikus pontja van, az egyik, hogy 250-ről 400 órára emelnék a maximális túlóraszámot, a másik, hogy az ezért járó pluszpénzt a munkáltatók nem 12, hanem 36 hónapon belül adhatnák oda a munkavállalóiknak. A 400 óra túlórához elég lenne, ha a munkáltató írásban megállapodik a munkavállalójával. 

Az ellenzék hétfőn 2925 módosító indítvánnyal próbálta néhány túlórára kényszeríteni az Országgyűlésben kétharmados többséggel bíró fideszes képviselőket, de a terv kudarcot vallott, mert a módosító indítványokról egyetlenegy szavazást tartottak. Emiatt a parlamenti ülésteremben kitört a botrány, az ellenzéki képviselők sípszóval és bekiabálásokkal, aztán kivonulással tiltakoztak a döntés ellen.

A Policy Agenda múlt csütörtökön nyilvánosságra hozott reprezentatív felmérése szerint a munkaképes korú magyarok 83 százaléka ellenzi a Munka törvénykönyvének a módosítását, 81 százalékuk pedig úgy látja, hogy a rendkívüli munkaidő maximális mértékének a növelése csak arra jó, hogy a munkavállalók kiszolgáltatottsága is nőjön.

Ha az Országgyűlés elfogadná a Munka törvénykönyvének a módosítását, a munkaadók szinte tetszésük szerint kötelezhetnék túlórákra a munkavállalók jelentős részét. Alapesetben a heti két pihenőnap bármely napra eshetne, az egyenlőtlen munkaidő-beosztás, például a több műszakos munkarendben foglalkoztatottak esetén pedig havonta egy munkaszüneti nappal kellene beérniük az embereknek. Ez oda vezetne, hogy az érintetteket négy hétig reggeltől estig munkára kötelezhetnék.

Hétfőn még napos idő várható, majd kedden hidegfront érkezik megélénkülő széllel, és egyre többfelé várható eső, zápor, zivatar. Csütörtök reggelre csökken a felhőzet, és visszatér a napsütés, de a hőmérséklet csúcsértéke kissé visszaesik, 20-24 Celsius-fok körül alakul - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.