Úgy néz ki, hogy Balog Zoltánt hamarosan püspökké választják

2019. augusztus 21., 12:13

Szerző:

Nemsokára református püspök lehet Balog Zoltán egykori humánerőforrás-miniszter, ezt református egyházi körökben már kész tényként kezelik – írja a HVG hetilap. Ez unikum, az egyház még arra is hajlandó, hogy a püspökké választás kritériumait hozzá igazítsa.

Holott a bukott miniszterhez kevés olyan eredmény köthető, ami egyértelműen neki tulajdonítható, sokkal inkább a politikusként és egyházi személyiségként is visszás mozzanataira lehet emlékezni.

Ő volt az, aki asszisztált az egyházügyi törvény átalakításával a kisegyházak egyházi státuszának megvonásához, az oktatás értelmetlen centralizálásához, a szeme előtt tűnt el a romák felzárkóztatására szánt pénzek egy része, és nevét adta a kulturális állami intézményrendszer kormányközeli kézbe helyezéséhez – emlékeztet a lap.

Balog Zoltán portréját ebben a cikkünkben vázoltuk fel.

Nem várt megoldással rukkoltak elő az utasok Balatongyöröknél, amikor a MÁV vonata nem érkezett meg időben, úgy döntöttek, maguk alkotnak egy szerelvényt. A különös „embervonatról” készült fotók bejárták a közösségi médiát.

Májusban 83 %-ra nőtt a vonatok pontossága, ami arra utal, hogy a MÁV túl lehetett az év eleji csúcskudarcokon. A vasúttársaság menetrendszerűsége hónapok óta először mutatott javulást, de a pünkösdi káosz már most beárnyékolja az eredményt.

Varga Judit volt igazságügyi miniszter 15 hónap kemény tanulás után sikerrel szerzett államilag elismert asztalos bizonyítványt.