Politikus szerkesztők, szerkesztő politikusok – A világ talán legnagyobb médiavállalata Orbán Viktor kezében összpontosul
Egyre több pletyka hallatszik a kormánypropaganda háza tájáról: a Válasz Online a közelmúltban számos, reálisnak tűnő elképzelést ismertetett, kezdve az internetes portál, a Mandiner hetilaposításától a Metropol újraindításáig. S bár ezek egyelőre csak híresztelések, az is meglehet, hogy mindössze féligazságokon alapulók, az kétségtelen, hogy ma egészen tág tere van a kormányzati sajtóról szóló elképzeléseknek. Nem véletlen, hiszen a Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány (KESMA) létrejöttével körülbelül ötszáz orgánum fölött gyakorol ellenőrzést a központi hatalom – ez valószínűleg a világ legnagyobb médiavállalata, még ha nonprofit alapítványi formába szerveződött is.
Mint ismeretes, az elmúlt nyolc évben médiatulajdont szerző oligarchák, köztük Schmidt Mária, Mészáros Lőrinc és Habony Árpád ingyen bedobták a közösbe a terméküket, ami így lényegében egyetlen kézben – a miniszterelnökében – összpontosul. Orbán Viktor volt ugyanis az, aki nemzetstratégiai üggyé nyilvánította a médiaholding létrejöttét, s ezáltal kivonta a versenyjogi szabályok alól a nyilvánvalóan azokkal ellentétes módon létrejött szervezetet. Orbán január elején választ adott a nemzetstratégiaiság miértjére is: ő, fejtette ki nemzetközi sajtótájékoztatóján, úgy gondolja, hogy Magyarországon még mindig baloldali-liberális médiatúlsúly van, azonban, tette hozzá, a médiapiac egész Európában változóban, hiszen korszakváltásban élünk, melyben a liberális hegemónia a migráció kérdésköre miatt átadja helyét a konzervatív erőknek a politika, a filozófia, a kultúra és – ezzel párhuzamosan – a média világában is.
Mintegy miniszterelnöke szavait magyarázandó, Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter egy lapinterjúban arról beszélt, azt reméli, hogy a jó újságírók a jobboldalon dolgoznak. „Az biztos – tette hozzá –, hogy ezen az oldalon újságírónak lenni önmagában morális fölényt jelent.” Mindezt annak kapcsán említette meg, hogy Varga István korábbi fideszes képviselő, aki egy ideig a KESMA élén állt, korábban arról beszélt, hogy a sajtójukból hiányzik a minőség, az igényes, jó tollú újságírók inkább a „másik oldalon” vannak. Varga ebbe belebukott – utódja Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ igazgatója lett –, s a Fidesz frakcióvezetője, Kocsis Máté a kormánypárti újságíróktól levélben kért bocsánatot, ekképp: „Valótlan és ezáltal sértő is Varga István állítása, mert az igényesség és az intellektuális fölény már akkor is az önöké volt, amikor létszámukban messze elmaradtak a posztkommunista és liberális kollégáiktól.”
Az igényességre, a morális és intellektuális fölényre valóban jó példát szolgáltat a jobboldali sajtó, elég csak a G. Fodor Gábor főszerkesztése alatt működő 888.hu portál azon cikkére gondolni, amely egy baloldali politikus feleségét „maszturbációs segédeszköznek” minősítette, vagy rögtön itt a másik példa: a Fidesz-frakció által bőkezűen támogatott PestiSrácok újságírója, Pilhál Tamás a közösségi médiában közzétett egy olyan fotót a DK kampánynyitó kongresszusán felszólaló Nagy Blanka diáklányról, amelyen kilátszik a bugyija, s ezt írta hozzá: Trágárka villant – a magyar Sharon Stone, avagy Elemi ösztön a Szemkilövető pártban. S bár utóbb Pilhál bocsánatot kért és eltávolította bejegyzését, mindez azt jelzi – s ezt példák egész tárházával lehetne bizonyítani –, hogy a propagandasajtóból immáron kiveszett minden mérték.
És ebben a vonatkozásban nem lehet a hatalmat megkerülni. Nem arról van szó ugyanis, hogy egy-egy magáról megfeledkezett újságíró valami nagyot akar mondani, nem; egy rendszer épül immáron a folyamatos küzdelemre, a sajtó teljes propagandagépezetté silányítására. Nem elég, hogy a 888.hu főszerkesztője egyben a Századvég Alapítvány vezetője is, tehát a kormányzati agytröszt egyik közeli személyisége, vagyis közvetlen bekötése van a miniszterelnök köreihez, most már gyakorló politikusok is szerepet játszanak a sajtó mindennapjaiban: a Mandiner rovatvezetője, Orbán Balázs egyúttal a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára, vagyis ez utóbbi pozíciójából adódóan készít interjút például Darák Péterrel, a Kúria elnökével „jogról, politikáról és közéletről”, de ugyanezen a honlapon számos, Orbán Balázs államtitkár hivatalos állásfoglalásait közzétevő cikket is föl lehet fedezni. Vagyis:
az újságírói és a politikusi szerep végképp összecsúszik, immáron nyíltan, mindenféle határok nélkül. Ez lényegében az újságírói hivatás egyik attribútumának totális feladása: a sajtónak ez a része feladta a hatalom kontrolljának feladatát.
Ám még ennél is továbbmegy, úgy véli, hogy az újságírásnak eleve nem is szerepe a hatalom kontrollja, épp ellenkezőleg: inkább annak segítése a hivatása. Szép példa erre Szentesi Zöldi László cikke, ő ekképp ír a 888-nak: „Akadnak köztünk mindenfélék, de olyat nem találsz a kormányoldalon, aki belemerevedne a függetlenség pózába. Valószínűleg azért van ez így, mert a jobboldali újságíró szigorúan értékalapon áll. Lehetne kőműves, mérnök vagy útkaparó, akkor is jobboldali volna. A hagyományos értékek védelmét a munkájában is képviseli, ezek alapján él, dolgozik, cselekszik. Sokkal fontosabb számára a haza szolgálata, a magyarság képviselete, mint hamvába holt függetlenségének boncolgatása. Ezért van az, hogy a jobboldali térfélen a népiek, az alt-right hívei, a katolikusok, a reformátusok, a mindenféle iskola, csoportosulás tagjai a részletekről elvitatkoznak, de a lényeg ugyanaz. Ez pedig a jelenlegi kormány támogatása.”
A jelenlegi kormány támogatásához a keretek immáron adottak: a KESMA szervezete fölállt, a politikai és a szakmai szerepek összecsúsztak, a rendszert kell működőképessé, hatékonyabbá tenni, letisztítani. Kapkodásra nincs szükség, az anyagi feltételek adottak – mindent eláraszthat a propaganda. És nem csak idehaza: nemrégi hír, hogy londoni központú nemzetközi hírügynökséget alapított Orbán Viktor tanácsadója, Habony Árpád ötven újságíróval és szerkesztővel, V4 News Agency néven. A V4NA újságírói, saját hitvallásuk szerint, a visegrádi országok szempontjai szerint igyekeznek majd tájékoztatni a világot, eleinte angol és magyar nyelven. Lesznek riportereik Pozsonyban, Prágában, Varsóban, Párizsban, Berlinben és Brüsszelben. Céljuk a magyar kormány bevándorláskritikus álláspontjának alátámasztása.
Mindeközben a független sajtó még megmaradt része folyamatosan küzd az életben maradásért, egyre nehezebb körülmények közt. Nagy valószínűséggel a tőkehiány állt annak hátterében, hogy Puch László eladta a Népszavát Leisztinger Tamásnak. Az MSZP egykori pénztárnoka annak idején meglehetősen furcsa körülmények közt vette meg a Népszabadság legyilkolása után váratlan üzleti esélyekhez jutó, korábban hosszú ideig csak vegetáló, hagyományosan baloldali napilapot. E tulajdonlásból sokan arra következtettek, a Népszava a Fideszé lett, s a háttéralku lényegében cáfolhatatlan ténye, hogy a lap folyamatosan kap kormányzati hirdetéseket. Ugyanakkor Puch mindvégig hangoztatta, hogy a lapnál nincsenek tabutémák, s kívülről ez valóban így is tűnik, a szerkesztőség függetlenség iránti elkötelezettsége megkérdőjelezhetetlen. Az ügyre rálátók szerint a hirdetések ellenére folyamatosan kellett pénzt tenni az újságba, s ezt Puch maga már nem győzte, ezért adta el a Népszavát Leisztingernek. Vannak olyan elképzelések is, amelyek szerint Puch ezt azzal a feltétellel tehette meg, hogy előtte eladja a „vidék lapját”, vagyis a Szabad Földet, amely azóta a KESMA része lett. Azt, hogy mit hoz a jövő, nem tudni. Leisztinger ezer szállal kötődik nemcsak az egykori baloldalhoz, hanem a NER-hez is, gyermekének édesanyja a tehetséges politikusnak mutatkozó MSZP-s Tüttő Kata, aki egy pártközi alku alapján ősszel V. kerületi polgármesterjelöltként indulhat. Maga Leisztinger egyelőre nyilvánosan nem szólalt meg az adásvételről – a nyilvánosság kerülése egyébként is a habitusához tartozik –, mindenesetre egy szűkszavú közleményben azt állította, hogy a Népszava megvásárlása egyben értékválasztás is, vagyis azt szeretné, „ha a Népszava a jövőben is az emberről, a mindennapi életről szólna, és kiemelten kezelné a szolidaritást. Nemcsak a lap hangnemét kívánjuk megőrizni, hanem a szerkesztőséget is, illetve a megkezdett fejlesztések folytatását is támogatjuk.” Akárhogyan is, a hír hallatán érzett bizonytalanság után a szerkesztőségre inkább az óvatos optimizmus jellemző, sokan úgy vélik, ez a váltás még inkább erősítheti az eddig is meglévő függetlenségérzetet, hiszen Leisztinger nyilván nem fog ott ülni nap mint nap a lap Jókai utcai – egykoron az MSZP központjaként működő – székházában.
A 444.hu, ahogy azt Uj Péter főszerkesztő bejelentette, idén fizetőssé válik, támogatói programmal keresi függetlensége fenntartásának útját az Index, a 24.hu a Central Médiacsoport érdekeltségében viszonylag kedvező helyzetben lévőnek tűnik. Azt azonban, hogy a hatalmat mennyire végtelenül irritálja a szellemi függetlenség, jelképezi mindaz, ami a HVG-vel történt: minden előzetes jelzés nélkül arról értesítette a Simicska Lajos tulajdonából Mészáros Lőrinc érdekeltségébe kerülő Mahir Cityposter Kft. a HVG Kiadó Zrt.-t, hogy azonnali hatállyal felmondja a két cég között fennálló, a HVG hetilap címlapjairól készített plakátok kihelyezéséről szóló nem felbontható szerződést. Indoklásul azt írták, hogy a Mahir nem tud teljes mértékben eleget tenni vállalt kötelezettségeinek, nem képes garantálni a teljes darabszám megjelenítését, ezért a szerződés értelmében nem lesz jogosult hirdetési díjra, ez pedig nem szolgálja a cég érdekeit.
Ez nyilvánvalóan szemenszedett hazugság, viszont tény, hogy a HVG-s címlapok egy negyvenéves hagyomány megtöréseként a jövőben, legalábbis a NER hatálya alatt, nem jelenhetnek meg az ország különböző pontjain a Mahir oszlopain. Jakus Ibolya, a hetilap felelős szerkesztője minderről azt mondta: teljesen nyilvánvaló számukra, hogy mindez politikai okokból történt, ez a sajtószabadság elleni támadás, a sajtó további csonkítása. Tény, hogy a Mahir döntése szinte bizonyosan összefügg azzal, hogy a HVG címlapjai már az első kormányzása óta irritálják Orbán Viktort, de a legutóbbi számuk a propagandaminiszter Rogán Antal feleségének közéleti tevékenységét, illetve a NER nagyasszonyainak közpénzből biztosított üzleteit állította fókuszba, ami végképp kiverte a biztosítékot. Más kérdés, s
talán ez a mentalitás példát is jelenthet a még megmaradt független sajtó számára, hogy a HVG-seknek sikerült megkontrázniuk az eredeti szándékot, és a már legyártott plakátokkal kiálltak a Széll Kálmán térre demonstrálni.
Ez az akció és a köré szerveződő szakmai szolidaritás valószínűleg még eladhatóbbá tette ezt a lapszámot.
