Politikai vitát és népszavazást is kezdeményez az ellenzék az eutanáziáról

Az ellenzéki pártok képviselői kezdeményezik, hogy az Országgyűlés „Az életvégi döntésekről” címmel és témakörben tartson politikai vitát 2024. február 21-én. A DK, az MSZP, a Momentum és a Jobbik képviselői kellő számban támogatták a Párbeszéd kezdeményezését, így azt a Fidesz kénytelen lesz napirendre venni. Hétfőn bejelentette Karsai Dániel és a Momentum, hogy népszavazást kezdeményeznek az aktív eutanáziáról. 

2023. december 11., 14:43

Szerző:

Politikai vitát akar az eutanáziáról az ellenzék, az előterjesztők indoklása szerint „az önkéntes, aktív eutanázia kérdése, magyarországi tilalmának kapcsolata az alapvető jogokkal és az alkotmányos alapelvekkel az elmúlt hetekben a közéleti vita egyik kiemelt témájává vált. Kiemelten fontos morális és egyben szabályozási kérdésről van szó, amely potenciálisan minden honfitársunkat érinthet, akár saját maga, akár szerettei révén. Dr. Karsai Dániel jogtudós a saját betegségén keresztül szembesítette a nyilvánosságot – benne az Országgyűlést – ezzel a rendkívüli súlyú kérdéssel. Az Országgyűlésnek jogalkotóként megkerülhetetlen felelőssége és feladata, hogy ne söpörje szőnyeg alá ezt a kérdést. Kiemelt társadalmi érdek fűződik ahhoz, hogy az Országgyűlés reagáljon a megfogalmazott álláspontokra, és maga is lefolytassa saját vitáját egy igazságosabb, emberségesebb és a magyar társadalom elvárásainak jobban megfelelő szabályozás kialakítása érdekében.” A politikai vitát a DK, az MSZP, a Momentum és a Jobbik képviselői kellő számban támogatták a Párbeszéd kezdeményezését, így azt a Fidesz kénytelen lesz napirendre venni – írja a 24.hu

Népszavazást kezdeményezett az aktív eutanáziáról Karsai Dániel és a Momentum – írja közleményében a Momentum. A sajtótájékoztatón Karsai Dániel elmondta: „Az életvégi döntésekről szóló társadalmi beszélgetés most egy következő szintet lép ezzel a két népszavazási kérdéssel. Nagyon köszönöm Bedő Dávidnak a Momentum részéről, hogy segítenek ebben a kérdésben, és azt is köszönöm, hogy értelmes társadalmi párbeszéd van egy ilyen fontos kérdésben.” Bedő Dávid, a Momentum frakcióvezető-helyettese szerint ez a kérdés a politikán felül áll és meg kellene haladni ebben a fontos ügyben a kormány-ellenzék megosztottságot. Hozzátette: „Amennyiben az NVB átengedi a kérdést, a Momentum teljes szervezete kint lesz az utcán, hogy összegyűjtsük a 200 ezer aláírást. Bízunk benne, hogy a kormány hagyni fogja hogy a magyarok döntsenek ebben a kérdésben.”

A népszavazásra benyújtott kérdések így szólnak:

Akarja-e Ön, hogy az Országgyűlés úgy módosítsa a Büntető Törvénykönyv öngyilkosságban közreműkődést bűncselekménnyé nyilvánító szabályát, hogy az ne vonatkozzon azon teljes cselekvőképességgel rendelkező személyeknek nyújtott segítségre, akik gyógyíthatatlan, számukra elviselhetetlen mértékű fizikai vagy mentális szenvedést okozó és emiatt az emberi méltósággal összeegyeztethetetlen, halálos betegségben szenvednek és állapotukban nem várható javulás?

Akarja-e Ön, hogy az Országgyűlés úgy módosítsa a Büntető Törvénykönyv öngyilkosságban közreműkődést bűncselekménnyé nyilvánító szabályát, hogy az ne vonatkozzon azon teljes cselekvőképességgel rendelkező személyeknek nyújtott segítségre, akik fizikai állapotuk okán az emberi méltósággal összeegyeztethetetlen, a javulás lehetősége nélküli helyzetben vannak?

Karsai Dániel alkotmányjogász az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordult és azt sérelmezi, hogy Magyarországon az eutanázia nem engedélyezett és a büntetőjogi szabályozás miatt külföldön sem veheti igénybe a legális eutanáziát. A kérelmet a bíróság gyorsított eljárásban vizsgálja. Karsai azt szeretné elérni, hogy lehetővé váljon az ALS és az ehhez hasonló betegségekben szenvedők számára az eutanázia.

(Kiemelt képünk forrása: Karsai Dániel nyilvános blogja a Facebookon.)