Pokorni hiába figyelmeztette Orbánt, Matolcsyt

1976 és 1984 között a Közgáz politikai klubja volt talán a legismertebb közéleti fórum, ahol az egyetemisták reform-közgazdászokkal, ellenzéki gondolkodókkal találkozhattak, s ahol kínos kérdéseket tehettek fel vezető politikusoknak is. Két éve úgy gondolták, hogy a viszonyok kezdenek hasonlítani az akkori időkre, s érdemes lenne felújítani a klubot, amelynek most a Wesley Főiskola ad helyt. E klub vendége volt nemrég Pokorni Zoltán, a Fidesz alelnöke, a 12. kerület polgármestere, a parlament oktatási, tudományos és kutatási bizottságának elnöke.

Pokorni a közoktatás helyzetét kitűnően bemutató elemzésében részletesen szólt a gondokról, a szétaprózódott iskolarendszer gettósító jellegéről, az államosítási folyamatról, a kezelhetetlen centralizációról, aminek veszélyeire hiába hívta fel Orbán Viktor és Matolcsy György figyelmét is. Kevesebb idő maradt a felsőoktatás megvitatására, amelynek egyik kulcskérdése Pokorni szerint az, hogyan lehet magánpénzt bevonni, vagyis mekkora súlya lehet a tandíjnak, ami Európa-szerte komoly feszültségeket okoz. Az oktatáspolitikus pozitív, intelligens válasznak minősítette a diákhitel 2001-es bevezetését, de rossz megoldásnak azt az új verziót, amelyben közpénzt tesznek a hitelezési rendszerbe, hiszen ez nem tartható fenn hosszú távon. Ehelyett a munkáltatók bevonását tartja jónak, esetleg olyan formában, hogy ha ők átvállalják az alkalmazottak hitelét, társaságiadó-kedvezményben részesüljenek. Ám Pokorni jelezte, érthető a berzenkedés a diákhitel ellen, hiszen a válság és a hitelellenes kommunikáció ördögtől való termékké silányította a hitelt.

A moderátor, Krug Emília, a 168 Óra újságírója feltette a kérdést: döntött-e 2014 után polgármesterként vagy országgyűlési képviselőként akarja-e folytatni, úgy válaszolt: döntött. De nem mondja el, mert nem érdeke. Több kérdező is feszegette, hogy ha ilyen jól látszódnak a problémák, akkor mégis miért szavazzák meg a szakmailag helyteleníthető törvényeket? Pokorni szerint nincs egységes indok, a frakció hatalmas, a szakkérdésekben általában csak páran ismerik a részleteket, rájuk hagyatkoznak. Emlékeztetett: maguk a polgármesterek szavazták meg jogköreik csökkentését, feladataik átcsoportosítását, mert helyesnek tartották, noha nem állt érdekükben. Többen firtatták, személyesen ő maga miért vesz részt alelnökként, oktatáspolitikusként egy olyan rendszer működtetésében, amellyel ennyire nem ért egyet? Miért nem mond le? Pokorni érezhetően nem először szembesült a közönség soraiból megfogalmazott dilemmával, s kiérlelt választ adott. Szerinte lemondani csak egyszer lehet, de bent maradni, megpróbálni jobb irányba tolni a folyamatokat, az folyamatos feladat. Némi hallgatás után végül nem kívánt válaszolni az alaptörvény módosítgatásaival és az Alkotmánybíróság korlátozásával kapcsolatos kérdésekre.

Arra viszont hosszabban felelt, hogy mit tart sikernek az elmúlt három év intézkedéseiből. Szerinte az önkormányzati rendszerből nagyobb konfliktusok nélkül sikerült egy fölösleges szintet, a megyeit kiiktatni. Jó iránynak tartja, hogy 3.200 település helyett már 197 járásban történik az érdemi ügyintézés. Megemlítette még, hogy a centralizációnak például a fővárosban lévő egészségügyi intézmények közötti együttműködésben vannak bizonyos előnyei.

A több mint kétórás beszélgetés végén megkérdezték tőle, hogy mivel erős áthallás tapasztalható a kádári viszonyokra, lát-e a rendszerváltás előtti szocialista reformgondolkodókhoz hasonló csoportokat a Fideszben? Pokorni rámutatott, hogy egy évvel a választások előtt erre nemigen lehet számítani, hiszen ilyenkor mindkét oldalon összezárnak, ilyesmi a pártoknál csak a választások után szokott előfordulni. A házigazda mielőtt megköszönte volna, hogy Pokorni Zoltán vállalkozott a nem könnyű párbeszédre, föltett egy „unortodox” költői kérdést: elvállalná-e az oktatási tárca vezetését egy, az álmok világában létrejövő nagykoalíciós szakértői kormányban? Mire ő mosolyogva csak annyit mondott: erre inkább nem válaszolna. Mégis, nagy tapsot kapott a közönségtől.