A kínos plágium miatt kirúgták a fideszes lap munkatársát

2019. október 17., 16:00

Szerző:

Helyreigazítást tett közzé a Dunántúli Napló, miután kínos plágiumügybe keveredett a kormánypárti kötődésű Közép-európai Sajtó- és Média Alapítvány (Kesma) kiadványa. A Baranya megyében megjelenő Napló egyik újságírója ugyanis egy olyan novellát írt, amely megszólalásig hasonlít egy már megjelent történethez.

A napilap újságírója, Bátonyi Donát egy Facebookon közzétett novellát adott el a sajátjaként. Az újságíró az „Én sztorim” rovatban közölte az írást, a történetben mindössze néhány szereplőt cserélt ki, de ezen kívül minden éppen úgy történt, ahogyan az már megjelent a NEManya blogon.

Az eredeti szerző, Hegedűs Bettina felháborodott, közösségi oldalán jelezte azt is, hogy bocsánatkérést követel a laptól. A novellaíró kapott ugyan Fülöp Zoltán főszerkesztőtől. A lapvezető elismerte a történteket, de megpróbálta a privát üzenettel megúszni az ügyet. Hegedűs jelezte, hogy ennyivel nem éri be.

A Bama.hu-n ezután megjelent a helyreigazítás.

„Szerkesztőségünk elfogadhatatlannak tartja, ha valaki hivatkozás vagy forrás megjelölése nélkül veszi át más mű tartalmát, sajátjaként adja elő más szerző írását. A plágium minden formáját elítéljük, és arra törekszünk, hogy az ilyen eseteket elkerüljük. A történtek miatt elnézést kérünk az eredeti mű szerzőjétől, Hegedűs Bettinától.”

A Mediaworks bejelentette azt is, hogy az újságíró munkaviszonyát azonnali hatállyal megszüntette.

A Dunántúli Napló a mind a 18 megyei napilapot magáénak tudó Mediaworks ékköve, amely tavaly került Mészáros Lőrinc tulajdonából a Kesmához.

(A 24.hu nyomán.)