Kijött a matek: Mészáros Lőrinc is megirigyelheti a fizetést, amit összebakiztak a pedagógusoknak a fideszes képviselők

A Fidesz három képviselője által benyújtott módosító javaslat nagyon gáláns fizetést javasol a pedagógusoknak. Nagyon valószínű, hogy rosszul osztottak-szoroztak.

2023. június 19., 10:30

Szerző:

Igen valószínű, hogy tévedés lehet az a módosító javaslat, amit a fideszes Dunai Mónika, Kállai Mária, Pósán László és Nagy Csaba nyújtottak be a bosszútörvényként elhíresült státusztörvényhez kapcsolódóan. Ez alapján ugyanis 42,6 millió forintos óradíjat kellene fizetni a tanároknak.

A módosító javaslatot a törvény általános vitájának napján, 2023. június 16-án nyújtották be a képviselők. Ebben egyfelől 24 órára emelik a nevelésssel-oktatással lekötött munkaidőt. Már a jelenlegi heti 22 óra kötelező óraszámmal a pedagógusok átlagos munkaterhelése jelentősen meghaladta a heti 40 órát, hiszen nem csak tanórákat kell tartaniuk, ott van még az órákra való felkészülés, a kirándulások, versenyek szervezése, a dolgozatok javítása, az osztályfőnöki teendők. Ez átlagosan heti 51 óra munkaterhelést jelent már most, a kötelező 22 órával számolva is.

Nem csak a kötelező óraszámra tettek azonban javaslatot a fideszes képviselők, hanem a pedagógus illetményekre is.

A pedagógusok óradíját úgy számolják ki, hogy a neveléssel-oktatással lekötött munkaidő alsó mértékét (azaz jelenleg 22 órát) megszorozzák 4,33-mal, hogy megkapják azt a számot (95,26) , amivel aztán elosztják az illetményt. Azonban hiba csúszhatott a számításba. Ugyanis a fideszes módosító az utolsó lépésnél osztás helyett szorzást javasolt, azaz a legalacsonyabb havi illetménynek számító 410 ezer forintot kellene megszorozni a 103,92-vel (24x4,33),


amire 42 607 200, azaz negyvenkétmillió-hatszázhétezer-kettőszáz forintos óradíj jön ki.

Ez elég jónak számít ahhoz képest, hogy tavaly még Mészáros Lőrinc is csak 20,83 milliót tudott megkeresni óránként.

„Tanakodtunk, hogy szóljunk-e, de végül úgy döntöttünk, hogy nem hagyjuk hamis illúzióban ringatni magunkat, mert a korrekcióra úgyis még az első mészároslőrinci léptékű átalánydíj kifizetése előtt sor kerülne" – írja a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ).

(Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: Geralt via Pixabay)

Magnézium tablettát szinte mindenki szed, vagy önmagában, vagy valamilyen multivitamin részeként. Azonban egyáltalán nem mindegy, hogyan visszük be a szervezetbe a magnéziumot, mert hiába szedi a legdrágább tablettát, nem fog felszívódni, ha ezt a néhány szabályt nem tartja be.