Pártnyitástól boltzárásig
Huszonöt év után csúcsra ért a rendszerváltás potyautasának tartott KDNP. A centrális erőtér legközepére játszotta be magát. A párt nevét visszhangozza a sajtó, politikusai dühös rapcsasztuskák youtube-os hősei. Az oktatás államosítása, az egyházakról szóló törvény megalkotása után a vasárnapi boltbezárás csak tovább népszerűsítette őket. 1990-ben nem akadt két párt, amely karakterében, átlagéletkorában, szellemében távolabb állt volna egymástól, mint a Fidesz és a KDNP. Amit ma látunk, több, mint érdekszövetség. „Egyazon párt, két külön szervezetben.” Hogy jutottak egymásig?
„A KDNP világnézeti párt. A horgony a csapkodó hullámokban. A Fidesz szerepe a mozdonyé.” A szövetség lényegét határozta meg így Harrach Péter egy Fidesz-kongresszuson. A képzavarral ne nagyon bíbelődjünk, előfordul az ilyesmi. Stabilitás és erő kettőssége, dinamizmus és mozdulatlanság ellentéte váltotta ki Harrachból a látnoki szavakat. Hiába, messze jutottunk a rendszerváltó időktől, amikor egy liberális kispárt képviselői „Térdre, csuhások, imához!” kiáltással vonultak ki az ülésteremből. Egymáshoz öregedtek.
– A Fidesz–KDNP-együttélés az eltérések ellenére is a CDU–CSU-modellre emlékeztet. Egyazon párt, két külön szervezetben. A német modell évtizedek óta működik – állítja Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet elemzője. – Ami pedig a mai és az egykori viszonyt illeti, sok víz lefolyt azóta a Dunán – az ember változik.
És eltelt huszonöt év satöbbi, állítja az elemző. Biztos így van.
A keresztény szó politikai használatát ’45 után maga az alapító, az antifasiszta ellenállásban szerepet vállaló, baloldali körökben is ismert Barankovics István ellenezte legélesebben. A névválasztással (DNP) jelezni kívánta a katolikus püspöki kar (KPK) héjáinak, hogy a (K)DNP azért DNP, mert „nem egyházi párt”. 1990-ben az utódoknak nem voltak ilyen aggályaik. Amikor Keresztes Sándor, a DNP-frakció egykori titkára nyakába vette a várost, hogy lejárja „a vezető médiumokat”, jelezve pártalapítási terveit, a KDNP még nem állt készen. Annyira nem, hogy még papíron sem létezett. Az „ősbűn” ebben is Szabad György professzor úré, aki a szabad demokraták gyanakvása ellenére, a rá jellemző jóindulattal (adjunk lehetőséget nekik) a KDNP-t az Ellenzéki Kerekasztalhoz engedte. Nem sok vizet zavartak, csöndben elbólogattak. 1989 szeptemberéig tartott, míg negyvenéves pauza után hivatalosan megalakult a párt. Általános meglepetést keltett, amikor kiderült, hogy a színtelen, szagtalan KDNP a ’90-es választásokon viszonylag stabilan (6,46 százalékkal) megkapaszkodott. A Fidesz súlycsoportjába tartozott. Elterjedt vélemények szerint a KDNP sikerében a szimpatikus pártelnevezés, az ismeretlenség, a választó által vélelmezett karitativitás, szociális elkötelezettség játszott szerepet. A parlamentbe pedig bevonult egy revánsvágyó, antiliberális, virtigli jobboldali párt.
A korai MDF ministránsaként megjelenő KDNP a koalíciós kabinetjátszmákban öt perc alatt elbukott. Antall miniszterelnök – felmérve a helyzetet – elsőként Keresztes Sándort vonta ki a forgalomból. A hiú öregurat a tekintélyt parancsoló vatikáni követséggel és „családi alapon kiosztott miniszterséggel” (Keresztes K. Sándor, környezetvédelem) nyerte meg. De nem kizárt, hogy szerepet játszott ebben a „Németh-dosszié”. Az elnök úr („Magyar Károly”) körül már akkor köröztek ügynökvádak. A párt domináns politikusa, Surján László patológus a következő négy évben szilárdan uralta a terepet. Lojalitásában Antall – ellentétben a kisgazdákéval – száz százalékig biztos lehetett.
A jobboldal megsemmisítő veresége ’94-ben a KDNP-t kevésbé viselte meg. Nagyjából maradtak, ahol voltak és akik voltak. De mindez nem menthette meg Antall helytartóját, a pártjában fennhéjázó Surjánt. A jobboldal hasadozott. Az MDF-ről levált Szabó Iván MDNP-je, Surján a KDNP-ben elbukott, a párt nesztorát, a Vatikánból hazatérő Keresztes Sándort pedig lekötötték a papírok és a kartonok.
Giczy György máig talányos figurája a hazai jobboldalnak. Elnöksége drámai választások, megismételt szavazások, keresetek és ellenkeresetek véget nem érő láncolata volt. Frakcióját nemigen uralta, a parlamentben szinte meg sem szólalhatott. A püspöki kar szomorúan „bocsátotta el” a KDNP-t. Sorra érkeztek a fanyalgó nyilatkozatok. A kódolt szövegek lényege ez volt: „Szállj már le rólunk, KDNP!”
– Giczy a klérusnak túl zajos, túl néppárti volt. Ennyire nem vegyülhetnek a plebsszel – magyarázza egy háttérember, és hozzáfűzi: valójában nem tudjuk, hogy a zárkózott, kompromisszumképtelen, rideg és küldetéstudatos Giczy merre vezette volna pártját. Egyesek „populista beütést” emlegetnek, mások MIÉP-es irányváltást sejtetnek. (Tény, hogy a végjátékban a KDNP-t kizárták az Európai Kereszténydemokrata Unióból.) Valószínű, hogy Giczy a világnézeti párt helyett jobboldali néppártot szeretett volna, kitörve a skatulyából, az egyházi párt szűkítő státusából. A párthívek körében erőteljes sovén szónok, a pártelit szemében amatőr.
’97-re végleg kettészakadt és feloszlott a KDNP-frakció. A távozóknak később MKDSZ néven menedékszövetség alakul. Semjén az MDF-re váltott (2000-ben a Dávid Ibolya-féle Békejobb plakátjain is szerepelt), Harrach eleve fideszes színekben indult, Surján kiváló helyzetfelismeréssel a kormányra készülő Fidesz-frakcióban landolt. De akkor erre alig figyelt valaki. Az 1998-as kieséssel lezárult a „kalandozások kora”. A belharcok forgatagából három vezérkarakter bontakozott ki. Isépy Tamás, a kiváló ügyvéd és taktikus, a keresetek, beadványok fenoménja, jó sajtókapcsolatokkal. Harrach Péter (’98-ig a püspöki konferencia titkárságának referense), Orbán minisztere, a Fideszbe való bejutás elkötelezettje, és Semjén, a belharcok egyik hőse, a KDNP fiatal farkasa.
A párt jogi hánykolódások után 2002-ben alakulhatott meg újra, a 92 éves New York-i ügyvéd, Varga László – halála miatt – mindössze egy évig elnökölte. Semjén hat esztendő után célba ért, máig ő a KDNP vezetője, a Barankovics-örökség letéteményese. (De abból persze nem sokat látunk.) Közben a jobboldalon is kedvezően változott egy s más. Dávid Ibolya és az MDF 2002 után egyre távolságtartóbb lett, a harag is nőtt. Érezhető volt, hogy nincs közös jövő. A KDNP maradványait Orbán 2003-ban (a szövetségi struktúra létrehozásakor) felkapta és a Fideszhez csapta. Megtalálta benne a tökéletes lakájpártot. A szabódás „nem volt túl erős”. Annál is inkább, mivel a KDNP 2006-ban újra önálló frakciót alakíthatott.
Semjén ezt máshogy látja.
– A Fidesz és a KDNP együttműködése Magyarország és az unió történelmének legsikeresebb konstrukciója – mondta enyhe pátosszal 2014-ben, még a „második kétharmad” mámorában.
De ami ennél jóval fontosabb: a képviselők is jól érzik magukat. Lassan oldódtak a KDNP-t feszélyező lélektani görcsök. A frakció az ősidőkben frusztrált, bizonytalan, korszerűtlen, avas társaságnak látszott. Nem nyüzsögtek köztük a Surján-féle („Fehér ember nem felejt!”) politikusok. Egyetlen lényeges témájuk az abortusztilalom lehetett volna, ami eleve vesztésre ítéltetett. De 2010-ben kinyílt a világ. A kétharmad arról győzte meg őket, hogy a KDNP jelenti a modernitást, a társadalmi referenciát.
Azóta ömlik belőlük a szó. Szerepük immár kulturális, népnevelői misszió. Családi ügyekben (erőszak, házassági szokások) éppúgy otthon vannak, mint oktatásban, bevásárlásban vagy alkotmányozásban. A Pázmányról kikerült ifjú káderek magabiztosan keresik az államigazgatásban a helyüket. De az öregek sem tétlenkednek. „A demokrácia a többség diktatúrája a kisebbség felett” – bölcselkedik Rubovszky úr, a politikai filozófia mestere, a parlament mentelmi bizottságának korábbi elnöke. „Akinek nem tetszik a rezsicsökkentés, el is mehet innen” – mondja kihívóan Semjén. A nők miatt lesz egyre több hajléktalan (férfi) – morgolódik a családon belüli erőszak vitájában Lukács Tamás. Rétvári államtitkár azon aggodalmaskodik, hogy az azonos neműek élettársi kapcsolata csökkenti a házasság értékét. A bulvárvilág meg mindig kajánul közzéteszi, ha KDNP-s politikusok válnak.
(A teljes írás a 168 Óra hetilap legfrissebb számában olvasható.)
