Paneltűz: az elszenesedett romokon tapogatóznak miértek után
Nagyobb mennyiségű kötegelt papír is volt abban a miskolci lakásban, ahol a múlt hét végén tűz keletkezett - tudta meg az MTI szakértői forrásból szerdán. A paneltűz miatt hárman vesztették életüket. Hogy mi okozta a tüzet, egyelőre nem lehet tudni. A pártok természetesen összevesztek a paneltűzön: Tompa Sándor (MSZP) országgyűlési képviselő, a miskolci önkormányzat panelépületekkel foglalkozó biztosa szerint a Fidesz a tragikus miskolci lakástűz ügyéből megpróbál politikai tőkét kovácsolni, embereket bizonytalanít el.
– Miskolc önkormányzatának panelbiztosaként, de magánemberként is gusztustalannak tartom, hogy a Fidesz a tragédiából megpróbál politikai tőkét kovácsolni, támadja a kormányt, az MSZP-t, s megpróbál elbizonytalanítani, megijeszteni több százezer, a panelprogramban részt vett és abban jelenleg is részt vevő embert, családot - írta a képviselő az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében, László Tamás (Fidesz) előző napi nyilatkozatára reagálva.
László Tamás keddi sajtótájékoztatóján azt mondta: a Fidesz szerint a kormányzati felelőtlenség és cselekvőképtelenség számlájára is írható, hogy a szombati miskolci paneltűzben ketten meghaltak. A képviselő ezt arra hivatkozva közölte, hogy pártja az elmúlt években többször is kérdezte, interpellálta a kormányt a felújított panelépületek tűzvédelmével kapcsolatban, ám - mint hangsúlyozta - érdemi választ egyszer sem kaptak jelzéseikre.
Tompa Sándor szerdai közleményében azt írta: a Fidesz reagálása különösen érdekes annak fényében, hogy a panelprogram 2001-es indulásakor az Orbán-kormány nem kötötte tűzbiztonsági szakhatósági engedély meglétéhez a támogatás megítélését; ezt az intézkedést csak az MSZP vezette kormány tartotta szükségesnek meghozni.
– Álláspontom a szörnyű balesettel kapcsolatban továbbra is az, hogy várjuk meg a tűzoltóság, a szakértők véleményét. Ha tudjuk azt, hogy miért keletkezett, s pontosan miként terjedt a tűz, s azt is, hogy a tragédia esetleg megakadályozható lett volna-e, akkor kell a további teendőkről beszélni, egyeztetni - tette hozzá.
A politikai vádaskodások nem vezetnek sehova, s nem segítenek egyetlen áldozaton, károsulton sem - szögezte le Tompa Sándor.
Feltehetően nagyobb mennyiségű papír is volt a tűz kialakulásának helyén
Az elsődleges vélemény szerint a lángok múlt szombaton egy hatodik emeleti lakásból "indultak ki", ahol nagyobb mennyiségű papír is volt. A feltételezés szerint a lakásnak nem abban a helyiségében csaptak fel a lángok, ahol a tulajdonos tartózkodott, hanem egy másik szobából.
A helyi internetes hírportálnak - boon.hu - az érintett lakó azt mondta: azért nem értesítette a tűzoltóságot, mert mobiltelefonja nincs, a lakásból pedig már nem mert telefonálni a tűz miatt. Hozzátette: a fal mindenhol lambériás volt, sok könyv is volt, valamint néhány üveg ital, amelyet korábban ajándékba kaptak.
Az MTI információja szerint a család, amely a paneltűz miatt életét vesztette, hetedik emeleti lakásuk ajtaján nem tudott kimenekülni, próbálták kinyitni, de már izzott és deformálódott. Emellett nagy volt a hőség, és a füst, amelytől végül szén-monoxid- és füstmérgezést szenvedtek.
Elhunyt a paneltűzben életveszélyesen sérült 16 éves lány
A hírt a Borsod megyei kórház szerdán reggel az MTI-vel. A tájékoztatás szerint az intenzív ellátásra szoruló fiatal lány - aki súlyos, életveszélyes szénmonoxid és füstmérgezést szenvedett - kedden a kora esti órákban hunyt el. A halálesetről a kórház stroke, vasculáris és általános neurológiai toxicológiai osztálya - ahol a beteget kezelték - szerdán reggel számolt be.
A paneltűzben egy 39 éves nő és 13 éves fia vesztette életét, az édesanya 16 éves lánya pedig napokig életveszélyes, válságos állapotban volt. Kórházba szállítását követően lélegeztető gépre kapcsolták.
A 16 éves gyermek súlyos agykárosodást szenvedett, újra kellett éleszteni - mondta korábban az MTI-nek Csoltó Márta, a megyei kórház főorvosa.
Miskolcon, az avasi városrészben, a Középszer utca egyik panelházának lakásában szombaton késő este lobbantak fel a lángok, több otthon kiégett, lakhatatlanná vált.