Ötszáz migránst fogtak el a hétvégén

Tavaly ősz óta a legtöbb, 501 határsértőt fogtak el péntektől vasárnapig az ország területén, írja az MTI a rendőrség tájékoztatása alapján. A rendőrség honlapján olvasható statisztika szerint pénteken 113, szombaton 151, vasárnap pedig 237 határsértőt fogtak el.

2016. február 22., 09:22

Az év első heteiben országosan naponta tíz körül alakult az elfogott határsértők száma, január végén és február első napjaiban azonban előfordult, hogy csaknem hetvenet tartóztattak föl.

Az ügyészség és a bíróság migrációval kapcsolatos bűncselekményekről megjelent tájékoztatói szerint az érkező határsértők állampolgárság szerinti összetétele nagyon sokszínű, jelentős számban vannak magukat koszovóinak vagy töröknek, valamely észak-afrikai országból származónak valók, de jönnek olyan távoli helyekről is, mint Haiti vagy Srí Lanka.

A Szegedi Járási és Nyomozó Ügyészség a migrációs válsághelyzet tavaly szeptemberi kihirdetése óta péntekig 1325 elkövetővel szemben határzár tiltott átlépésének bűntette, három esetében határzár megrongálásának bűntette miatt kezdeményezett gyorsított bírósági eljárást.