Oroszok és magyarok kemény ügyek nélkül
Nagyot változott a világ, amióta két éve Budapesten járt Vlagyimir Putyin, aki akkor az elszigetelt Oroszország vezetője volt, amelynek sok reménye nem lehetett, hogy a nyugati világ egyhamar feloldja az ellene elrendelt szankciókat. Deák András, az MTA Világgazdasági Kutatóintézet főmunkatársa lapunknak nyilatkozva arra emlékeztetett, hogy Donald Trump elnökké választása Putyin számára az amerikai–orosz kapcsolatok újraértékelésének lehetőségét jelenti. Felvillantja az esélyt, hogy talán az unióban is enyhíthető az oroszellenes hangulat, esetleg a korlátokon is lehet valamelyest lazítani. Változott a házigazda helyzete is. A migrációs válság Orbán Viktort a kis kelet-közép-európai országnak a tornasorban igencsak hátul álló vezetőjéből európai ismertségre emelte. A színpadon az „enfant terrible”, a bizalmas dolgokat nyíltan kifecsegő „szörnyű gyermek” szerepéig jutott: az egész kontinensen olyan veszélyforrásnak tekintik, aki antiliberális politikájával szétzilálhatja az Európai Uniót.
Székely Árpád volt moszkvai nagykövet
Érthető, ha a két politikus szívesen mutatkozik egymás társaságában, ha a kétoldalú kapcsolatok, a gazdasági együttműködés pillanatnyi állapota nagyon sok konkrét megtárgyalnivalót éppen nem is kínál. Székely Árpád volt moszkvai nagykövet lapunknak úgy nyilatkozott: az utóbbi évek találkozósorozatának valójában nincs semmiféle lenyomata a gazdaságban. A kétoldalú kereskedelem felfutásának szezonja 2004 és 2008 között volt, ám abban az időszakban Putyin csak egyszer jött Magyarországra. A magyar gazdaság gázfogyasztása azóta a válság és energiatakarékossági intézkedések miatt a 2008-as év csúcspontjának a felére esett, és a felek sehogyan sem találják azokat a tételeket, amelyekkel kivitelüket bővíthetnék a másik országba. A visszaesésnek nem egyetlen és nem is a legfontosabb tényezője az uniós embargópolitika. A kőolaj és a földgáz ára ma olyan mélyen áll a világpiacon, hogy további engedményt az oroszok nemigen adhatnak, és erről még a 2018-as választások idejére tervezett hangulatjavító intézkedések tükrében sincs sok tárgyalnivaló. A magyar állam sokkal olcsóbban szerzi be az energiahordozókat, mint amennyiért a lakosságnak továbbadja. A dérrel-dúrral bejelentett rezsicsökkentés tíz százaléka után már jottányit sem engedett, miközben a világpiacon a földgáz ára megfeleződött. A rezsicsökkentés politikája ebben az értelemben egyszerűen humbug – összegezte véleményét a volt nagykövet.
MTI Fotó: Marjai János
A paksi atomerőmű szerződését várhatóan módosítani kell – mondta a 168 Órának Rácz András, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem adjunktusa. Magyarország az Európai Unió beleegyezését csak bizonyos feltételekkel kaphatja meg, várhatóan be kellene vonni nem orosz alvállalkozókat is. Nagy kérdés az is, hogy az oroszok tudják-e folyósítani a beígért hitelt. A Vnyesekonombank jelenlegi helyzetében igen valószínűtlennek látszik, hogy az eredeti feltételekkel erre képesek volnának. A megállapodást újra kell tárgyalni.
Paks ügyét maga előtt rugdossa az úton az Orbán-kormány – fogalmazta meg benyomását képszerűen Deák András. Jellemző tünetnek tartja, hogy az Orbán-kormány előbb Putyin látogatását jelentette be, majd azt, hogy a 2018-as választásokig nem kezdik meg a paksi építkezést. Ez szerinte annak jelzése, hogy a kormány erről most nem akar tárgyalni. Székely Árpád mindezt a naptárra pillantva azzal toldotta meg: ha 2026–27-ben valóban blokkokat akarnak avatni, akkor ideje lenne megkezdeni a munkálatokat. Egyelőre azonban egy kapavágás sem látszik, bár intenzíven költik a pénzt – a közvélemény számára ismeretlen célokra. Érthetőnek tartja azonban, hogy az Orbán-kormány nem siet: nincs hová. Szerinte ez a beruházás sem műszakilag, sem gazdaságilag nem megalapozott, gyakorlatilag teljesíthetetlen.
Deák András
A találkozó kézenfekvő témája lehet az Oroszország elleni uniós szankciók esetleges enyhítésének ügye, bár ha az Orbán-kormány komolyan gondolná, hogy esélye van eredményes közvetítésre, erről érdemes lett volna egyeztetnie a visegrádi együttműködés másik három államával is. Ez azonban a jelek szerint nem történt meg. Deák András szerint a kereskedelem korlátozásának ügyében Moszkva elvárásainak ma már nem olyan könnyű megfelelni, mint korábban volt. Az oroszok már keveslik a retorikai kiállást, valamilyen konkrét kezdeményezést várnak. Például azt, hogy legalábbis a jelenleginél számukra kevésbé fájdalmas területekre tereljék a szankciókat. Az intézkedések enyhítése eddig azért sem kerülhetett az asztalra, mert ennek az Egyesült Államok keményen ellenállt. Az európai kormányok Trump beiktatása óta azonban talán már nem érzik a korábbi jeges szorítást, így a lazítás politikai költsége csökkent. Igaz, Angela Merkel feltételezhetően mégis igen rossz néven venné ennek kezdeményezését, és kérdés, hogy Orbán Viktor mit kaphat cserébe, ha ezt vállalja.
Rácz András
Rácz András úgy vélekedik, hogy ha a miniszterelnök vállalná is a közvetítést, olyasmit venne a vállára, aminek a teljesítésére képtelen. Az ideális mediátor olyan valaki, akiben a felek megbíznak, aki kivívta tiszteletüket, akit objektív megfigyelőnek tartanak. A jelenlegi magyar kormányzat azonban hosszú idő óta nagyon kritikus Brüsszellel szemben, vádaskodásai sok vezető politikus szemében elfogadhatatlanná tették. Ugyanakkor több mint két évtizedes oroszellenes hagyománya is van, erre viszont Moszkvában emlékeznek sokan. Az elemző szerint így a magyar diplomáciának nincs reménye arra, hogy komolyan vegyék a szankcióenyhítés kezdeményezőjeként.
Moszkva úgynevezett hibrid háborúja, a szélsőségesek támogatása, dezinformációs hadműveletei az utóbbi években újabb árnyékot vetettek több uniós kormánnyal fenntartott amúgy sem felhőtlen viszonyára. Magyarország esetében nem így volt. Igaz, itt a Kremlnek nem volt szüksége információs csatornák kiépítésére az orosz propagandagépezet valóságtorzító érveinek célba juttatásához. Ezt nálunk megtette az állami agitprop: továbbította az MTI, az állami rádió és televízió, cikkekbe foglalták a kormányhoz lojális lapok újságírói. 2016 október 26-án azonban megingott ez az idill. Ez volt a nap, amikor a Magyar Nemzeti Arcvonal elnevezésű szélsőjobboldali csoportosulás vezetője, Győrkös István Bőnyben agyonlőtte a Nemzeti Nyomozó Iroda kiemelt főnyomozóját. Hamarosan a nyilvánosság is megtudhatta, hogy Győrkös hungaristáinak voltak orosz fegyvereik, sőt táboraikban oroszok tartottak kiképzéseket. A szervezet honlapja, a Hídfő.net pedig valójában máig is létező orosz propagandahonlap. Szinte kizárt, hogy a magyar titkosszolgálatok ne tudtak volna arról, mi folyik Győrkösék táboraiban, ám valószínűsíthető az is, hogy a legfelsőbb szinten ezeket az információkat nem tartották számon – a rendőrgyilkosság kellett ahhoz, hogy a szélsőségesek feletti orosz gyámkodás ügyét már a hivatalos kontaktusokban se lehessen a szőnyeg alá söpörni.
Putyin 2017-es budapesti látogatásának csúcspontja alighanem az a sajtótájékoztató lesz, amelyen megüzenheti otthoni közönségének, hogy nagy tisztelettel fogadták az egyik uniós fővárosban. Ez pedig Donald Trump elnökké választása után újabb lépés a nagy cél felé, hogy Oroszország ismét betölthesse a nemzetközi kapcsolatrendszerben az őt megillető nagyhatalmi szerepkört. Orbán is nagy formátumú kijelentéseket tesz majd nemzetállami érdekekről, a demokráciaexport és a multilateralitás alkonyáról. Sejteti majd, hogy egyéb nagyon fontos dolgokat is tudna mondani még egy hosszú, bizalmas beszélgetés keretében, messze, túl az Óperenciás-tengeren, a Fehér Ház ovális irodájában, ahová már oly régen hiába várta a meghívót.
