Ordas szövegek a T. Házban

Kedélyes tavaszi délelőtt, ügynökügy, parlamenti vitanap. Bevezetőt tart Kontrát Károly belügyi államtitkár, a zümmögő fideszeseket Lázár János pisszegi le ellentmondást nem tűrően. Aztán jobb dolga akad, fesztelenebb lesz a kétharmad. Harangozó Gábort harangozóterizik, Szanyiról elterjed, hogy Szamuely a becsületes neve, egy államtitkár pedig a szoci frakciónak üzen iPadje mögül: „Komcsik vagytok, bolsik vagytok, azok is maradtok!”
Nyugis nap. Ma a jobbikos Novák Előd is takarékon ég, „csak” Németh Zsolt apját vádolja ügynökmúlttal, Wittner Mária sem kívánja Horn Gyula halálát, mint korábban. („Az én adómból, és mindenki adójából, de emberségből, már három éve ott kezelik, és ott vergődik a Honvéd Kórházban, mert képtelen meghalni.”) Nem alázzák a képviselőnőket „vetkőzz, Ági!”, „mit pofázol bele, kisanyám?”, „ki vigyáz a gyerekekre?” színvonalú megjegyzésekkel, ma nincs sem mikrofonba mondott tiszaeszlározás, se padsorok közti cigányhumor.

Nem született újabb Scheiring-blogbejegyzés sem, pedig ígérte, odafigyel a beszólásokra, miután egyik írása nagy visszhangot keltett. Ebben idéz széljobbos padtársainak plenáris vitákat kísérő kommentárjaiból.

Ilyeneket: „Mocskos gyilkos baloldaliak, szemét baloldali hazaárulók!” „Hitlernek mindenben igaza volt, csak az eszközben tévedett kicsit”, merthogy „ezzel a holokauszttal hatalmas fegyvert adott a zsidók kezébe”.

Az LMP-s képviselő kiakadt. Blogjában bevallja: „Nekem ebből elegem van. Két éve hallgatom, ahogy a tőlem jobbra ülők egymást váltják a hol szánalmas (szentkoronázó, hazaárulózó), hol életveszélyes (fajgyűlölő: durván négerező, buzizó, zsidózó, cigányozó) megjegyzéseikkel. Két évig úgy gondoltam, hogy nem illik magánbeszélgetést kipakolni, ennek most vége. Mégiscsak a parlamentben vagyunk... Ráadásul visszaeső elkövetőről beszélünk, akivel szemben teljesen hatástalannak bizonyult a rendszeres személyközi konfrontáció, közlemény, parlamentméltósága-szólam, házbizottsági ülés, amivel az LMP az elmúlt két évben harcolt az ilyen típusú parlamenti uszítások ellen.”

Mi értelme?

Scheiring lapunknak azt mondja, a parlamentbe jutás utáni első évben a Jobbik technokrata szereppel próbálkozott: akkor kevesebb volt a gyűlöletkeltő szöveg, a spontán bekiabált ocsmány duma.

– A négerezés, a buzizás, a „gyilkos baloldal” állandó, a környezetemben ülőktől mindig hallottam ilyesmit. De egy éve a párt konfrontatívabb stílusra váltott, nőtt az elfogadhatatlan megnyilvánulások száma, intenzitása. A beszólókat sajátjaik közül senki nem inti rendre, egyedül Novák Elődöt csavarják néha lejjebb. Sokszor vitába keveredünk velük, aminek a vége részükről az értetlenkedés, a bagatellizálás vagy egy hosszabb fejtegetés arról, hogy a cigánybűnözés valójában szociokulturális fogalom, létező magatartásforma, és nem kollektív megbélyegzés.

Hogy akkor mégis mi értelme a vitáknak? A képviselő szerint a határok megrajzolása. Hiszen a szövegek egy részét a házvezetés nem hallja, ha pedig igen, akkor sem érzi mindig úgy, hogy foglalkozni kellene velük. Bár Baráth Zsolt felszólalása után mintha változott volna a helyzet, és szigorúbb lenne a Ház megítélése.

A tiszaeszlári vérvád emlegetése minden parlamenti pártnál kiverte a biztosítékot. Orbán Viktor kijelentette: a kormány minden, az emberi méltóságot sértő megnyilvánulást visszautasít, a kétharmad pedig tárgysorozatba vette az MSZP határozati javaslatát, amely állandó etikai bizottságot hozna létre a képviselők által tanúsított rasszista, antiszemita, idegenellenes és iszlamofób magatartások megállapítására és szankcionálására. És még az ügyészség is nyomozásba fogott. Farkas Gergely, a Jobbik frakcióigazgatója pedig azt nyilatkozta: a párt a jövőben „jobban odafigyel arra, hogy mi hangzik el, és mikor hangzik el”. Persze a Jobbiktól még inkább szélre eső csoportok nyomását és a radikálisok megítélésének hullámzását, a „húzd meg, ereszd meg” taktikázást látva kétséges, mit jelent ez.

A közvélemény mindenesetre nem hördül fel, pár értelmiségi fanyalog csupán. Persze csak a zsidózáson, cigányozáson – azon nem, hogy a Tisztelt Ház vitái közepes színvonalú gimnáziumi óra szintjét sem ütik meg. Miképp balos és jobbos portálokon hasonló stílben anyázzák a közéleti szereplőket a net hősei.

– Az anonimitás mindenkiből a legrosszabbat hozza ki – így Scheiring. – A politikai elitből való kiábrándulás eljutott odáig, hogy a parlamenti felszólalásoknak semmilyen jelentőségük nincs. Ehhez társul az infotainment térhódítása, a hírek szórakoztató formába csomagolása, amikor a lényeg egy-egy ütős mondat. A pártok többsége ezekhez a feltételekhez alkalmazkodott. A válogatásnál nem kritérium, hogy egy képviselő mit tud. Fontosabb, hogy biztosan nyomjon gombot, és általa a pártvezetés biztosítsa a frakcióban a hatalmi beágyazottságát. Ennyit az önálló vitákról és a színvonalról.

Ami megkönnyítette a Jobbik dolgát, de megerősödéséhez és a jobbikos közbeszéd elterjedéséhez kellett az elégedetlenség és az emberi méltóságot könnyen semmibe vevő társadalmi hangulat. Mivel Vonáéké protestpárt, a lecsúszó középosztály félelmeit tematizálja. Azokat a zsigeri ösztönöket, amelyekre eddig nem figyelt egyetlen kormányzat sem. A válasz pofonegyszerű: szegényeknél a cigány, gazdagoknál a zsidó tehet a bajokról. Az LMP-s képviselő szerint a Jobbikkal szemben nem működik a „kitoljuk a közéletből” stratégia.

– Ez csak megerősíti a retorikájukat, miszerint a régi elit elfojtja a kritikus hangokat. Hosszú távú, hatékony válasz csak az lehet, ha megerősödik egy olyan politikai mozgalom, amely emberi jogi platformról kínál esélyteremtő baloldali gazdaságpolitikát.

Patkóban

Domina Kristóf, az Athena Intézet igazgatója úgy véli, a képlet egyszerű. Amint a szélsőjobbtól érkezik egy közéleti bomba (Gyöngyöspata megszállása, vérvádazás vagy épp a múlt héten kiszivárgott polgárháborús vízió), a demokratikus pártok kénytelenek reagálni. Így viszont a szél tematizál, a választó pedig azt látja, hogy megint nem lényegi kérdésekről van szó, álvitáznak a politikusok.

– A Scheiring-féle bejegyzések nem vezetnek megoldáshoz. Az értelmiségi nyavalygás kevés. Legkésőbb 2006 óta ismerjük a szélsőjobb okozta problémát, de csak azt ismételgetjük, hogy baj van. Az Egyesült Államokban, a kongresszusban republikánus és demokrata fekete képviselők közös platformot hoztak létre az afro-amerikaiak jogainak védelmében. Idehaza? Ahány cigány képviselő, annyi frakcióban, mindenki mondja a pártszöveget.

Domina szerint a reakciók pártpolitikai logikák mentén születnek, a baloldal igyekszik rátolni a szélsőségeseket a mérsékelt jobbra, fasisztázza Orbánt, a Fidesz pedig támadásra támadással felel.

– Ellentmondásos az is, hogy az LMP kiakad, miközben sokszor jót kvaterkáznak ezekkel a fiúkkal, például így tesz Schiffer András. Holott képviselőként ülnek a patkóban, ezért én a helyükben nem állnék szóba jobbikosokkal. Ami pszichésen biztosan megterhelő, de komoly politikai fegyvertény is lehetne. És – miképp külföldön – szakpolitikai vitákban ízekre kellene szedni a szélsőjobb sületlen javaslatait.

– Nem kvaterkázom, nem haverkodni akarok velük – kontráz Schiffer. – Tudjuk egymásról, hogy mást gondolunk a világról. Ha – többnyire szocialista felszólalások során – elborul az agyuk, rájuk szólok, cigányozáskor menetrendszerűen nyomom a gombot. Persze ez is kétélű fegyver. Tudom, hogy a mérsékelt fideszesek közül is sokan dilemmáznak azon: ha mindig mindenre reagál a házvezetés, a kormány, megint ők tematizálnak. Viszont sokat beszélgetek velük, persze nem akadémiai diskurzusokat kell elképzelni, de próbálom megérteni őket, és ez talán kölcsönös. Így esetleg oldhatók az indulatok. Legutóbb az ügynökvitában valaki azt fejtegette a padok közt, hogy kit kellett volna ’90-ben falhoz állítani és agyonlőni, mire beszóltam neki, és vitázni kezdtünk. Nem sikerült meggyőzni, de tanulságos, hogyan alakulnak ki agyrémek.

Schiffer szerint tudomásul kell venni, hogy a Jobbik nem ezoterikus kisebbség, hiszen nyolcszázezren szavaztak rá. Ami jelzi: a korábban folytatott antirasszista kormányzati propaganda nem vezetett célhoz, hiszen a Jobbik elsőként tematizált olyan rendszerproblémákat, amelyeket addig egy párt sem.

A megoldást sokan a büntetőjogban keresik. Schiffer András úgy gondolja, parlamenti, adminisztratív eszközökkel, következetes rendőrségi, igazságszolgáltatási fellépéssel csak tüneti kezelést adhatunk.

– Meggyőződésem, hogy a Fidesz vezetése elítéli a rasszista uszítást, ám holdudvarába, politikai megfontolásból, beenged ilyen hangokat ugyanúgy, ahogy megengedi a nemzeti–nemzetietlen felosztást. Ezt kéne abbahagyni. Másrészt szükség lenne az újkapitalizmus baloldali kritikájára, konkrét megoldási javaslatokra, és ez az LMP felelőssége.

Domina Kristóf abban egyetért: a politikai kultúra a lényeges, nem a szabályozás. Utóbbi terén ugyanis az amerikai modellt vettük át, amely tágan értelmezi a szólásszabadságot, ám a politikai kultúránk más. Amerikában minden mainstream szereplő egyetért az alapértékekben, és ki is áll értük. A tengerentúlon egy-egy nyomokban rasszista felhangokat tartalmazó megszólalásért karrierben kell fizetni.

– Mégis érthető, hogy a diktatúra évtizedei után nem a szigorú német szabályozás lett a mintánk. Felesleges is volna. Ha valamit, a szabályok kijátszását jól megtanulta ez az ország. Mi történt a gárdával? Betiltották: jöttek a polgárőrök. Mit reagáltunk Gyöngyöspatára? Szigorítottuk a Btk.-t: lett egyenruhás bűnözés. Járőröznek majd fürdőnadrágban. Amúgy a pártok a felelősséget szétkenték, nincsenek érdemi, szakpolitikai válaszok.

Egyre rosszabb

Nekünk Mohács kell? Volt már itt Gyöngyöspata, történtek romagyilkosságok. A kutató szerint semmi jele annak, hogy egy újabb, komoly krízishelyzet érdemben megváltoztatná a politikai szereplők viselkedését:
– Az is lehet, hogy nem történik semmi, nem lesz robbanás, semmilyen látványos akció, komoly tragédia. A Jobbik kéthavonta cigányozik, mi meg csak nézünk. Brüsszel sok mindenbe beleszól, de ebbe nem fog. A mi életünk lesz lassan, unalmasan egyre rosszabb. És megnézhetjük, húsz év múlva milyen demokráciát hagyunk a gyerekeinkre.