Orbánt fogják

- A gödöllői Szent István Egyetemen beszélgetünk. Irodája az utolsó épület az erdő szélén, madárcsicsergés, mókusok a fákon, idill. Minek önnek a parlament?

– Való igaz, ez az igazi terepem: harmincöt éve dolgozom fiatalokkal, új szakot alapítottunk, és igazi szellemi műhelyt alakítottunk ki itt, a Környezet és Tájgazdálkodási Intézetben. A sűrűjébe akkor kerültem, amikor tárgyalásvezetői szerepet vállaltam a tüntetők oldalán a 2005-ös gazdademonstrációban. Azért szálltam be a politikába, mert megelégeltem, hogy csak írom a tanulmányokat, beszélek a fiataloknak arról, hogy mit kellene tenni, és közben a valóság elmegy mellettünk. Amikor egy potenciális miniszterelnök azt mondja – miképp 2010 februárjában történt –, hogy gyere, segíts, és rábólint az én kottámra, nem lehet azt felelni, mégse vállalom. De elmondtam neki: megértem, ha nem nyílegyenesen tartunk a cél felé, ám azt nem akarom megélni, hogy az ellenkező irányba haladjunk.

- Másképp alakult. Fogják a miniszterelnök kezét?

– Ez az érzésem. Folyamatosan azon töprengek, hogyan lehet őt abból a hálóból kiszabadítani, amely évtizedek alatt kialakult. A felszín a politika, de a háttérben gazdasági érdekcsoportok mozgatják az eseményeket. Ezeknek – legyenek bár szocialista vagy fideszes orientációjúak – a legfontosabb az egymással való kapcsolattartás, a hálózatalkotás. Aztán attól függően, hogy a politikában ki jut éppen hatalomhoz, egyik vagy másik tudja jobban menedzselni az egész rendszert.

- Az FN24 internetes portálnak adott interjújában tartótisztekről beszélt. Miért nem borít?

– Azért, mert szeretném a „szekeret” a kezdeti jó irányba visszafordítani, nem akarok magam körül mindent fölégetni. De az igaz: a két rendszer között közvetlen a kapcsolat, hozzák az utasításokat, viszik az információkat. Sok esetben az illető nincs is alkalmazásban, nekem például egyiküket úgy mutatták be mint „a miniszter úr segítőjét”.

- Ha valaki, egy kétharmados kormány vezetője tehetne ez ellen, ha akarna.

– Erre gondoltam én is, amikor csatlakoztam. És miniszterelnök úr később is, több nyilatkozatában elmondta – amivel magam is egyetértettem –, hogy a gazdasági elitet távol kell tartani a politikai döntéshozataltól.

- Akkor?

– Ezt tényleg miniszterelnök úrtól kell megkérdezni.

- Mit gondol, Orbán Viktor már 2010 februárjában tudta, mit fog tenni, és átverte önt?

– Ez azóta sem fordult meg a fejemben. Felcsúton, az otthonában őszinte, emberi beszélgetés volt közöttünk az alapelvekről, az irányról, a „játékosokról”, miközben egy faragott asztalnál hármasban teáztunk. Ott tudtam meg, hogy Fazekas Sándor lesz a miniszter. Korábban Sándor már kérdezte, tudnék-e segíteni egy vidékfejlesztési program összeállításában. Átadtam neki a jegyzeteimet, harmincöt év tapasztalatát. Itt ültünk, ahol most mi, egy napot átbeszéltünk. Eszembe sem jutott, hogy nem az lesz, amiben megegyeztünk.

- Pedig Fazekas Sándor és Budai Gyula szerint most is minden rendben van. Holott utóbbi – ön szerint – korábban vehemensen kritizálta azoknak a borsodi pályázati kiírásoknak a visszavonását, amelyek kedvezőbbek voltak a helyi közösségek számára.

– Így volt. Felháborodott, hogy miért kell a zászlóshajóként emlegetett borsodi mezőségi pályázatot érvényteleníteni.

- Most meghazudtolják önt.

– Az idő eldönti, ki mondott igazat. Bizonyítékom nincs, csak a szavahihetőségem. Ha négyen voltunk ott, és hárman „bent vannak a csapatban”, sajnos kiszámítható, ki mit mond.

- Ők miért vannak bent?

– Őszintén mondom, nem tudom. Úgy hírlik, a kormány egy részének személyi összetételét maguk a gazdasági körök határozták meg. Én nem az ő delegáltjuk voltam, sokkal inkább homokszem a gépezetben. Azért csatlakoztam, mert a helyi közösségek küldtek, és miniszterelnök úr arra hívott, hogy az érdekükben változtassunk. Ezért amikor kérdezik, visszaadom-e a mandátumomat, nemmel felelek. Feltételezem: sokkal több szavazatot hoztam a választási listánkra, mint amennyi egy átlagos képviselői helyhez kell. A kétharmadhoz bizonyára hozzájárult az aktivitásom, a tetteimmel megszerzett hitelességem is.

- Felhasználták.

– Lehetséges.

- Rossz szájízzel gondol erre?

– Emberileg vagyok bajban. Nehezen tudom felfogni: miért nem lehet egymás szemébe nézve őszintén beszélni, ha tudom, hogy különféle okokból lehetetlen keresztülvinni, amiben megegyeztünk?

- Olyan beszélgetést várna, amikor a miniszterelnök leül és azt mondja, professzor úr, nagyon sajnálom, de a mögöttünk álló gazdasági csoportok, amelyek a párt finanszírozásából is kiveszik a részüket, elvárják, hogy az ő kottájukból játsszam, ezért a közjó, a vidék érdekei másodlagosak?

– Nem tudom, milyen kényszerek mozgatják a döntéseket. Ám ha a kérdésében megfogalmazott helyzet állna elő, egészen biztosan megpróbálnám meggyőzni, hogy rossz az irány, nem az oligarchákkal, hanem az emberekkel kell szövetséget kötnünk.

- A folyosón sem próbálta elkapni Orbánt?

– Nem vagyok tolakodó fajta. A kételyeimről szóló leveleimet és elemzéseimet a politikai családomban mindenkihez, az egész frakciószövetséghez eljuttattam. Sokáig a minisztériumon belül próbálkoztam, mert nem akartam, hogy úgy tűnjön, „kis minisztert” játszom.

- Megbánta, hogy nem volt erőszakosabb?

– Néha talán jobb lett volna másképp viselkedni. Lemondásom után Varga Misi nyilatkozta, hogy ott voltam a kormányüléseken, lehetőségem lett volna elmondani az aggályaimat. Ám nyilván ő sem tudja, hogy ezt szándékosan nem tettem. Fazekas Sándornak viszont nemegyszer és egyre kétségbeesettebben mondtam, hogy nem diktálhatnak nekünk kívülről mások, mert a döntésekért mi a becsületünkkel felelünk.

- Védte az ügyeket a miniszter?

– Bizonyos értelemben igen. Talán jóhiszeműen ő is azt gondolta, hogy a „nemzeti tőke” érdekében eljárva a közjót szolgálja.

- Amely „nemzeti tőkéről” ön is megírta, hogy gyakorta offshore cégek mögé bújik?

– Itt a probléma.

- Tényleg jóhiszemű volt a miniszter?

– Hinni akarom, és az ellenkezőjét nem is tudom bizonyítani. Én alapvetően mindenkiről jót feltételezek, míg az ellenkezőjéről meg nem győződtem. A Biblia azt mondja: a te dolgod az, hogy figyelmeztesd a felebarátodat, ha rosszat tesz, a többi nem a te felelősséged. És azt is: csak annyi terhet rak rád a Jóisten, amennyit el tudsz viselni. Nem állítom, hogy emberileg egyszerű. A saját oldalam azzal vádol, hogy muníciót adok az ellenzéknek, tönkreverek mindent magam körül. De – talán nem túl erős a hasonlat – azért, mert Hitler szerette Wagnert, nem lehet a tetteit Wagneren számon kérni. Az igazságot elemzéseimmel letettem. Nem a volt Csákvári Állami Gazdaság vezérkara vitt el 1800 hektárt? Nem Mészáros Lőrinc kapott 1370 hektárt? Érdemben senki nem cáfolt semmit. Azt várom, hogy megszólal az emberek lelkiismerete. Lehet, hogy tényleg nem vagyok normális?

- Én a naiv szót használnám.

– Tállai is ezt mondta rám, vállalom. Beszélgetek én a képviselőkkel, tudom, egzisztenciák is veszélyben vannak. Ám ha nem az általam bemutatott tények az elfogadhatatlanok, hanem a kimondásuk megbocsáthatatlan, akkor a társadalom menthetetlen. De én még reménykedem.

- Miben? Fejér és Borsod után most Baranya és Bács-Kiskun megyét vizsgálja. Elemzett, nyilvánosságra hozott – és nem változott semmi.

– A politika nem fog látványosan meakulpázni, de a háttérben érnek a folyamatok.

- Például kirakják a frakcióból.

– Nem párthoz kötöttem magam, hanem feladathoz. Ha kizárnak, a függetlenek között teszem a dolgom. De a jelek arra utalnak, hogy itt még nem tartunk.

- A kormány számára egyedül a népszerűségvesztés a probléma.

– Ha nem lelkiismereti okokból, hanem emiatt változtatnak, az nekem akkor is örömteli lesz.

- De így legfeljebb óvatosabbak lesznek, kettővel több strómanon keresztül kerülnek a földek ugyanazokhoz.

– Az igazság az emberek szeme előtt van. Ott vannak a képviselők, akiknek elmondják: Józsi, ne szórakozz velünk! Másoké lett a föld, mi nem kaptunk semmit! Az emberek elé oda kell állni, az igazság pedig kemény dolog. Ha nem erkölcsi alapon, akkor józan érdekeik mentén kell engedni a mohóságból. Hogy mondták a kajászóiak? Legalább a felét adnák nekünk! Már az is eredmény lenne, ha ezeknek a zsákmányszerző bandáknak azt lehetne mondani: eddig, és ne tovább.

- Még ezt se mondják. Egyéves ügy bukott ki a múlt héten. Kiderült, hogy a miniszterelnök asztalán ott az ön által készített lista, amelyből világos: több magyar cég – például a Csányi-féle Pick – nagyrészt külföldi nyersanyagból készít hungarikumokat. A labdát a miniszterelnök szóvivője visszadobta: szerinte a lista önnél van.

– Nem tudok másra gondolni, mint hogy az elmúlt napokban jelentős átszervezések voltak a miniszterelnökségen, és az újak még nem tudtak minden ügy valamennyi részletével megismerkedni.

- Most ön is somolyog.

– A nyilatkozat maga igazolja, hogy létezik a lista. Tényleg hihető volna, hogy ha a miniszterelnök kérésére az államtitkár összeállít egy ilyet, akkor azt csak messziről mutatja meg, és nem adja oda neki? Csak azt tudom elképzelni, hogy a kérdés még nem került azok elé, akik a nyilatkozatot kiadták.

- Vagy eléjük került – és odébb rakták.

– Egy biztos: ahogy miniszterelnök úr jelezte, le kell ülni az urakkal. Természetesen csináljanak üzletet, de az állam jogosan várhatja el, hogy méltányolják közös érdekeinket, tevékenységük hasznán osztozzanak a közösséggel. Legyen méltányosabb a nyereségmegosztás a gazdasági érdekcsoportok és a helyi közösségek között, az állam pedig utóbbiak mellett álljon. Bogár László professzor – erős, de szemléletes – hasonlatával élve: nem lehet a gazdaállatból minden vért kiszívni, mert beledöglik, és akkor a kullancs is elpusztul.