Orbánnak nem fog tetszeni: Szijjártó a kormányt hibáztatja a magas benzinárakért
Az MSZP tegnap interpellációt intézett az üzemanyagárakért felelős Maolcsy Györgyhöz "Mit kíván tenni a kormány az egekbe kúszó benzinárakkal?" - címmel. A rekorddrágulás ugyanis - a páárt szerint - a kormány felelőtlen gazdaságpolitikájának egyenes következménye.
Most, hogy az üzemanyag ára soha nem látott magasságokba szökött, az MSZP szeretné emlékeztetni a fülkeforradalmárokat azokra a korábbi kijelentéseikre, amelyekkel a szocialista kormányokat támadták "benzinügyben".
2008 őszén a kirobbanó válság miatt a kőolaj hordónkénti ára megközelítette a 150 dollárt, a 95-ös oktánszámú benzin literenkénti ára pedig elérte a 300 forintot. Szijjártó Péter erre akkor úgy reagált, hogy "a kőolaj világpiaci ára csak részben ok a benzin árának emelkedésére, ebben a forint árfolyamának mélyrepülése is szerepet játszik".
A 300 forintos benzinárat Révész Máriusz sem hagyta szó nélkül: "a forintárfolyam gyengülését okozó kormányzati magatartás áll a rendkívül magas benzinár hátterében" - jelentette ki.
A Fidesz ekkor törvényjavaslatot is benyújtott az Országgyűlésnek. Ennek indoklásában a következő áll: "az üzemanyagárak féken tartása azért különösen fontos, mert a benzin és a gázolaj árának emelkedése miatt más termékek is drágulnak az infláció pedig tovább növekszik." A Fidesz "természetesen" az üzemanyagok jövedéki adójának drasztikus csökkentésében
látta a megoldást.
A 95-ös benzin literéért ma már 354 forintot kell fizetni, ám a kőolaj ára mindössze 90 dollár hordónként.
Az MSZP szerint ITT AZ IDŐ a Fidesz figyelmébe ajánlani Fónagy János 2008. május 16-i nyilatkozatát is: "a kormány nem tesz semmit az elszabaduló benzinárak visszaszorításáért, holott egy felelős kormánynak meg kellene védeni az embereket és a vállalkozásokat egy ilyen mértékű áremelkedés következményeitől".
Továbbá: Varga Mihály 2008. június 19-i kijelentése szerint "a kormánynak igenis van lehetősége a probléma
kezelésére és a jövedéki adó csökkentésére."
Az MSZP ezért a mai nap interpellációt intézett az üzemanyagárakért felelős Matolcsy György nemzetgazdasági miniszterhez "Mit kíván tenni a kormány a az egekbe kúszó benzinárakkal?" - címmel. Nyilvánvaló ugyanis, hogy az emberek
hétköznapjait érintő drágulásban az Orbán-Matolcsy páros felelőssége megkérdőjelezhetetlen - közölte az MSZP
Tukacs István,
országgyűlési képviselő