Orbáni megszorítások: most a nyugdíjasokon a sor

Nem emeli jövőre a kormány a nyugdíjakat azzal a kis trükkel, amivel eddig mindig megtette – írja a Népszabadság . A lap szerint a kormány eddig minden évben emelt egy kicsit a nyugdíjak reálértékén azzal, hogy sokkal nagyobb inflációval számolta ki a nyugdíjakat a költségvetésben, mint amennyit végül tényleg romlottak az árak, ezzel minden évben adott egy kis plusz pénzt a nyugdíjasoknak, de ennek jövőre vége.

2015. július 2., 11:23

A kormány egy 2013-as módosító szerint a várható inflációhoz igazítja a nyugdíjemelést, nem a ténylegeshez, ha pedig a várt infláció kisebb volt, mint ami végül lett, akkor utólag kifizették a különbözetet, hogy ne csökkenhessen a nyugdíjak reálértéke. Ha viszont az előrejelzett pénzromlás nagyobb volt, mint ami végül lett, azt nem korrigálják, nem vesznek vissza pénzt a nyugdíjasoktól, tehát reálértéken több pénzük is lett.

Márpedig a Nemzetgazdasági Minisztérium az elmúlt években mindig túlbecsülte a következő évi inflációt a költségvetésben, tavaly például 2,4 százalékos inflációval számoltak, mikor igazából 0,2 százalékkal csökkentek is az árak.

Jövőre viszont 1,6 százalékos áremelkedéssel számol a kormány, miközben a Magyar Nemzeti Bank 2,5, a kormánynak sok pénzért tanácsokat adó Századvég Gazdaságkutató pedig 2,6 százalékos inflációval számol. Ráadásul márciusban még az NGM is 2,5 százalékos inflációt várt 2016-ra, csak azóta látják máshogy a dolgokat, mint mindenki más.

Ezzel azt fogják elérni, hogy bár kompenzálniuk kell majd a nyugdíjasokat az emelkedésért, igazából egy forinttal sem fizetnek többet a nyugdíjasoknak annál, mint ami a törvényben elő van írva.

Erre azért is lehet szükség, mert a jövő évi költségvetésben az szja-csökkentéssel 120, a sertéshús-áfacsökkentéssel 25 milliárd forinttal kevesebb jön majd be a kasszába, a kormány ingyen akarja etetni a bölcsisek 90 százalékát és hasonló programokat akar finanszírozni, miközben tovább akarja csökkenteni az államadósságot – írja az index.