Orbán Viktor: Ukrajna gyors felvétele nem szolgálja az EU érdekét

A kormánykoalíció azt akarja elérni, hogy az Országgyűlés külön határozatban mondja ki: Ukrajna még nem áll készen az uniós csatlakozásra. Orbán Viktor is felszólalt a parlamenti vitában.

2023. december 13., 11:00

Szerző:

„Üdvözöljük és fontosnak tartjuk, hogy erről érdemi vita folyhat a magyar parlamentben. Szerintünk sem babra megy a játék” – kezdte szerdai felszólalásában Orbán Viktor. Hozzátette: Ukrajna 2022 elején benyújtotta csatlakozási kérelmét és négy hónappal később már meg is kapta a tagjelölti státuszát. Egyúttal emlékeztetett, hogy több ország nemhogy hónapok, de évek alatt sem ért el ilyen eredményt. „Ez egy leplezetlen részrehajlás” – közölte a miniszterelnök.

Álláspontja szerint azt kell megfontolni, hogy Ukrajna uniós csatlakozása hasznára van-e az uniónak és Magyarországnak. A magyar kormány álláspontja szerint azonban Ukrajna gyors csatlakozása „beláthatatlan következményekkel járna”, ez felrúgná a saját belső uniós szabályokat is.

Orbán szerint már az is egy rossz lépés volt az Európai Bizottság részéről, hogy Ukrajnának nem a tagjelölti státusz megkapása előtt kellett teljesíteni az ehhez szükséges feltételeket (például a korrupció és oligarchák elleni fellépést, vagy a nemzeti kisebbségi jogok érvényesítését), hanem utána. Véleménye szerint Ukrajnának még a tagjelölti státuszt sem kellett volna megkapnia – idézi a Telex.

Közölte, hogy egyelőre elemzik, mit jelent a napokban elfogadott ukrán törvény, ami visszaállítja a kárpátaljai magyarok nyelvhasználati jogait. Emlékeztetett, hogy 2015-ben vették el az Ukrajnában álló kisebbségtől azokat a jogokat, amik őket megilletik, a magyar kormány pedig nem akar mást, csak állítsák vissza azt a törvényt, ami 2015-ig garantálta a magyaroknak a közösségi élet feltételeit.

„Ukrajna olyan messze van még az uniós tagjelöltségének tárgyalásának megkezdésétől, mint Makó Jeruzsálemtől”

– húzta alá Orbán.

Úgy véli, ha Brüsszel komolyan gondolja, hogy Ukrajna most csatlakozzon az unióhoz, akkor az a gondolat „abszurd, nevetséges, komolytalan. A magyar kormánynak nem is áll szándékában támogatni ezt. Mindennek rendelt ideje van, Ukrajna Európai Uniós tagságának ideje még nem jött el”.

(Kiemelt kép: Orbán Viktor miniszterelnök felszólal az Ukrajna európai uniós csatlakozási tárgyalásainak megkezdéséről szóló kormánypárti országgyűlési határozati javaslat általános vitájában az Országgyűlés plenáris ülésén 2023. december 13-án. MTI/Koszticsák Szilárd)