Orbán Viktor: Soros György hatalmas hazugságokkal debütált a magyar kampányszínpadon

2018. január 26., 20:08

Szerző:

Soros György olyanná lett, mint egy igazi migráns. Minden határt átlépett - mondta Orbán Viktor miniszterelnök egy kérdésre az Andrej Babis cseh ügyvivő miniszterelnökkel folytatott pénteki budapesti tárgyalása utáni sajtótájékoztatón. Szerinte Magyarország meg akarja védeni saját érdekeit, nem akar bevándorlóországgá lenni, meg akarja őrizni a határvédelmét és a kerítését, addig Soros György bevándorlóországgá akar tenni mindenkit, Magyarországot is, és bevándorlókontinenssé tenné Európát.

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

A kormányfőt Soros György Davosban elhangzott szavairól kérdezték, amelyekre úgy reagált: Magyarországgal szemben ilyen durva támadásokat ritkán szoktak indítani. Szerinte Soros György részt akar venni a magyar választási kampányban, és „hatalmas hazugságokkal” debütált a magyar kampányszínpadon. Arról, hogy az Orbán-kormány soros-ellenes nemzeti konzultációja milyen hazugságokkal és téves információkkal van tele, ebben a cikkünkben írtunk részletesen, később pedig – amint a magyar sajtóban elsőként megírtuk – maga az amerikai magyar milliárdos is reagált a vádakra.) 

Orbán Viktort kérdezték arról, elképzelhető-e Magyarország kilépése az ENSZ migrációs egyezményét előkészítő tárgyalásokból, amire úgy felelt, az ENSZ-ben olyan elveket és rendezési módokat akarnak megfogalmazni a migráció kérdésével kapcsolatban, amelyek elfogadhatatlanok Magyarországnak. Tanulmányozni kell a készülő dokumentumot, aztán kell dönteni. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszternek a következő kormányülésre részletes előterjesztést kell készítenie a témában – tette hozzá.

Visszahívott tejtermék került a boltokba – a Kifli.hu azonnali intézkedéseket tett egy lejárt szavatosságú, laktózmentes Mizo UHT tej kapcsán. A hatóság arra figyelmeztet: a termék fogyasztása egészségügyi kockázatot jelenthet, ezért senki ne igyon belőle, és vigye vissza, ha vásárolt belőle.