Orbán Viktor: „Soros György elsősorban tehetséges magyar”

A miniszterelnök szerint a négy évvel ezelőtt egyszer már elindított támadás ismétlődik meg Magyarország ellen, csak sokkal koncentráltabban, erőteljesebben és nagyon sok gyűlölettel tele; a miniszterelnök erről a szlovén Nova 24 televíziónak adott, hétfőn este sugárzott interjúban beszélt. A Nova24 egyik tulajdonosa Habony Árpád.

2017. május 22., 22:05

Emlékeztetett arra: a 2013-as eljárás eredményeként született Tavares-jelentés „nevetségessé vált", és rontott az Európai Parlament megítélésén. A kormányfő kiemelte: a politikai hivatás ma sokkal sebezhetőbb, mint évtizedekkel ezelőtt, hiszen a hosszú távú megfontolások helyett a rövidtávú médiamegfontolások kerülnek az előtérbe, s megjegyezte, az európai gazdaság nincsen túl jó állapotban, mindenki a túlélésért küzd a következő választások előtt.  Orbán Viktor hangsúlyozta: térségünk mindig is más volt, „Közép-Európában a komoly embereket” tiszteljük.

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

A miniszterelnök arról beszélt: 2008-ban Magyarország - még a görögök előtt - elsőként omlott össze, a 2010-ben hatalomra került kormánya pedig „nemzetibb megközelítést” választott, ha ezért olyan erősen kritizáltak is minket, hogy majdnem megfulladtunk. Nem volt könnyű túlélni - jegyezte meg.  Kiemelte, hogy idén az első negyedévben négy százalékkal nőtt a bruttó hazai termék (GDP), a munkanélküliség 12-ről négy százalékra zuhant, így jövőre meg is valósulhat a teljes foglalkoztatottság, a minimálbér idén több mint 15 százalékkal nőtt. Valóban van értelme, hogy az ember több erőfeszítést tegyen, többet dolgozzon a családja érdekében - fogalmazott a kormányfő, kiemelve, hogy optimisták vagyunk, „összességében jó úton” haladunk.  Az elmúlt hét év alatt pedig nem a jóléti, hanem a munkaalapú társadalom megteremtése volt a cél - hangsúlyozta.

A migrációs válság veszélyeiről szólva a kormányfő azt emelte ki, hogy minden nemzetnek joga van saját jövőjéről dönteni. Ha a franciák vagy a németek meg akarják próbálni az együttélést több millió migránsként érkezett muszlimmal, az az ő dolguk, de ne kényszerítsék a magyarokat, hogy az ő útjukat járják - hangsúlyozta.

Orbán kiemelte, a magyarok szerint nem lehet egy társadalomba integrálni két különböző civilizációt, a párhuzamos társadalmak megjelenése viszont nagyon sok problémát és konfliktust okozna. Ez egy döntés, és azt kérjük Európától, hogy tisztelje ezt a döntést és választást - jelentette ki Orbán Viktor.

A miniszterelnök szerint tisztelnünk kell a muzulmán civilizációt, de tudatosítanunk kell magunkban, hogy egyes elvei eltérnek a magyarországi jogrendszer szabályaitól, „úgyhogy nem tudjuk megoldani, hogy két különböző civilizáció egy országban, ugyanazon alkotmányos ernyő alatt éljen együtt”.

A miniszterelnök kérdésre válaszolva kifejtette: a magyarok nagyra tartják a szabadságharcosokat, márpedig Janez Jansa volt szlovén kormányfőt, a Szlovén Demokrata Párt elnökét ilyennek tartja, hiszen mindig a szabadság pártján áll, nemzetéért küzd, kockázatot vállal. Ő egy lojális ember, egy jó barát - tette hozzá, megjegyezve, hogy az elmúlt bő két évtizedben a szlovén politikus mindig megtartotta a szavát, ráadásul "ugyanazokat az értékeket osztjuk; ő hisz a szabadságban, ami fontos, hisz az érdemben, méghozzá abban, hogy a társadalomnak az érdemen és a személyes erőfeszítéseken kell alapulnia, hisz az alacsony adózásban, nem szereti a bürokráciát, ahogy mi, magyarok sem".

Soros Györgyöt „elsősorban tehetséges magyarnak” nevezte a kormányfő, utalva az üzletember származására, majd megjegyezte, hogy az általa képviselte társadalomkép teljesen idegen az európai felfogástól. „Mi, itt Európában (...) a szociális piacgazdaságban hiszünk, amiben ő hisz, pénzügyi manipulátorként, az egyfajta kaszinókapitalizmus", ez pedig egy olyan jövőképet hordoz, ami nem jó a földrésznek, és nem felel az itt élő népek hagyományainak sem - jegyezte meg Orbán. Utalt arra is, hogy millióknak okoztak szenvedést Soros spekulációi, hiszen „megtámadott nemzeti valutákat, jó eredménnyel és sok profittal” önmaga számára. De a magyar kormányfő szerint a kulcskérdés Soros György migrációfelfogása, amely szerint ebben a kérdésben Európának az Egyesült Államokhoz hasonlóan egy szélsőségesen liberális, identitását vesztett, többnemzetiségű multikulturális társadalommá kellene válnia.

Orbán szerint Sorosnak jelentős a személyes felelőssége Macedónia destabilizálásában, de a térség minden államában "azon dolgozik, hogy destabilizálja a konzervatív, nemzeti és keresztény kormányzatokat"; ezek ellen a magyar kormányfő szerint a demokrácia és az átláthatóság eszközeivel lehet harcolni.

A Nova24 televízióba – Jansa propagandacsatornájába – áprilisban vásárolta be magát Orbán nagyhatalmú tanácsadója, Habony Árpád. Cége, a Modern Media Group 15 százalékos részesedést szerzett a televízióban, amivel párhuzamosan két másik kormányközeli társaság, a Ripost Media Kft. és a Ridikül Magazin Kft. szintén 15-15 százalékot vett meg. Előbbiben kizárólag Schatz Péter, az MTVA volt üzleti és termékfejlesztési igazgatója jogosult cégjegyzésre, az utóbbi Halkó Gabriellának, a TV2 marketing- és stratégiai igazgatójának a tulajdona.