Orbán: az ellenzéket az infláció nem érinti, mert dollárban számolnak
Cinikus válaszok komoly kérdésekre, Orbán Viktor miniszterelnöktől.
Éles adok-kapokba fordult az ellenzék és Orbán Viktor szócsatája a parlamentben az azonnali kérdések órája alatt. Az Index tudósítása szerint például, amikor például Kálmán Olga DK-s képviselő az európai rekordinfláció okairól és megfékezésének mikéntjéről kérdezte, a miniszterelnök úgy válaszolt,
„Beérhetnénk azzal a válasszal is, hogy az infláció az ellenzéket nem érinti, mert ők dollárban számolnak.”
Kálmán azonban ennyivel nem érte be, és felhívta arra is a figyelmet: „Még a háborúban álló Ukrajnában is kisebb az infláció, mint nálunk. Megduplázódott a legtöbb alapélelmiszer ára. Ilyen sehol máshol nem történt Európában, ez az Orbán-rendszer ára, ez az ön történelmi öröksége.”
Azért Orbán végül leszögezte, az inflációt szerinte a kormány gazdaságpolitikája „csökkenő pályára” állította, ez azonban hosszadalmas folyamat és augusztusban, valamint ősszel a megfékezésére újabb kormányintézkedések jöhetnek. Arató Gergely DK-s képviselő megjegyzésére, miszerint Orbánt és kormányát „nem zavarja az infláció” mert megemlték a fizetésüket, a kormányfő csak annyit mondott, „nyilvánvaló hazugságokra nem fecsérli az idejét.”
(Kiemelt kép: Orbán Viktor miniszterelnök a Jó reggelt, Magyarország! című műsorban adott interjúja előtt a Kossuth Rádió stúdiójában 2021. október 8-án. Miniszterelnöki Sajtóiroda / Benko Vivien Cher / MTI)