Fejlesztéseket végez a Telekom, emiatt akár órákra szünetelhet a szolgáltatás bizonyos településeken.
Csütörtökön jelentették be, hogy Gyurcsány Ferenc minden tisztségéről lemond, és visszavonul a közélettől. A DK egykori elnökének a bejelentésére Magyar Péter a közösségi oldalán reagált.
Az űrmérnöki pálya Magyarországon is egyre keresettebbé válik, jelentős karrierlehetőségeket kínálva a műszaki területen tanulóknak és dolgozóknak. Ez az a szakma, amivel milliókat kereshet.
Gyurcsány Ferenc minden politikai tisztségéről lemond.
A kormány korábban bejelentette, hogy az árrésstopot kiterjeszthetik háztartási termékekre. A döntés még nem született meg, azonban nyilvánosságra került a lehetséges termékek listája.
2011. július 6., 14:15
Egy ember meghalt, hárman megsérültek, amikor személygépkocsi és vonat ütközött a mórágyi vasúti átjáróban - közölte a rendőrség szerdán az MTI-vel. A Mávinform úgy tájékoztatott, hogy az utasokat vonatpótló autóbuszok szállítják Hidas-Bonyhád és Bátaszék között.
2011. július 6., 13:14
Az MSZP szerint Európa erősebb, Magyarország azonban gyengébb, az ország megítélése rosszabb lett az elmúlt fél évben, az unió magyar elnöksége alatt.
2011. július 6., 12:43
Autóbuszok szállítják a 3-as metró utasait a Határ út és a Nagyvárad tér között, mert "gyanús csomagot" találtak az egyik állomáson - közölte a BKV fődiszpécsere szerdán az MTI-vel.
2011. július 6., 11:26
A Szilvásy György és más volt titkosszolgálati vezetők elleni igazságügyi eljárásról közölt cikket szerdán a Der Standard című osztrák napilap.
2011. július 6., 10:54
Kunmadarason egy 43 éves férfi és három fia esett egy vascsővel esett neki a 26 éves helybéli férfinak egy korábbi sérelem miatt az utcán, melyet követően a férfi családtagjaival és ismerőseivel visszatérve akart megtorolni.
2011. július 6., 10:01
Egyszerűsödnek és rugalmasabbá válnak a kisebb vendéglátó-ipari egységekre vonatkozó előírások, ezzel együtt vállalkozásbarát lesz a szabályozás - mondta Kardeván Endre, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) élelmiszerlánc-felügyeletért és agrárigazgatásért felelős államtitkára.
2011. július 6., 09:12
Példátlan, hogy a soros elnökséget betöltő ország kormányát fél év alatt kétszer is elővegye az Európai Parlament az alapvető európai demokratikus értékek megsértése miatt. A kormányfőnek le kellene szállnia a magas lóról – így értékelte az MSZP és az LMP az EP állásfoglalását, amelyben bírálják az új magyar alkotmány elfogadásának módját és annak számos tartalmi elemét.
2011. július 6., 08:34
A parlament Orbán bábja lett, az ellenzék vagy belesimul Orbán rendszerébe, vagy érti a dolgát: nem hátrál – írja Facebook oldalán a volt kormányfő.
2011. július 6., 08:03
Súlyosan megsérült az a sofőr, aki a forgalommal szemben hajtott fel az M0-ásra és összeütközött egy másik járművel a Liszt Ferenc repülőtér és a Megyeri híd között, a 34. kilométerszelvénynél.
2011. július 6., 07:18
Orbán Károlyné védőnő magánszorgalomból "szondázta meg" Átány falu lakóit. Arra volt kíváncsi, vajon milyen értékekre büszkék az átányiak, s hogyan látják a jövőt.
2011. július 6., 06:02
A tőlünk északkeletre elhelyezkedő hideg légörvény egyre inkább gyengül, hatását azonban még szerdán is érezteti időjárásunkban. Csütörtöktől egyre melegebb nyári időre számíthatunk.
2011. július 6., 05:01
A 168 Óra címlapján az MSZP három legerősebb platformjának vezetője: Hiller István, Kiss Péter és Gyurcsány Ferenc. Ők hárman arról vitatkoznak Karácsony Ágnes mikrofonja előtt, milyennek látják a szocialista párt jövőjét. A szembenálló nézetek és véleménykülönbségek küzdelméből végül a közös továbblépés lehetősége is kirajzolódni látszik, de egyikük sem zárja ki, hogy az MSZP a jövőben végül több pártra szakad. (A hetilap digitális változatát lapozhatja végig.)
2011. július 5., 20:34
Az Országgyűlés sajtófőnöke szerint Esztergom polgármesterét hétfőn azért nem engedték fel a parlamenti ülésterem karzatára, mert érvénytelen volt a jegye.
2011. július 5., 19:59
Szabadlábra helyezte Laborc Sándort, a Nemzetbiztonsági Hivatal egykori főigazgatóját a Fővárosi Bíróság Katonai Tanácsa kedden.
2011. július 5., 18:55
A magyar EU-elnökség utolsó programjaként az Európai Parlamentben az elmúlt fél évről tanácskoztak a képviselők, ahol gyakorlatilag a januárban tartott vita visszavágóját játszották le kedden délelőtt. Orbán Viktort és politikáját kemény bírálatok érték szinte minden oldalról, a liberálisok nagyobb keménységet vártak volna el a magyaroktól, a szkeptikusok örülnek, mert Orbán alatt szétesett az EU, és zöldfrakció heves vérmérsékletű tagja, Cohn-Bendit megint kitett magáért: a magyar miniszterelnököt egyszerűen skizofrénnek nevezte.
2011. július 5., 18:29
Idén év elején módosítottak az Országgyűlés belső működési szabályzatán, a Kövér László házelnök által kiadott rendelet drasztikusan csökkentette az állandó országgyűlési belépők számát és korlátozta tovább az újságírók mozgását az épületben. Akkor - igaz, nem hivatalosan - azt közölték: a szigorítás csak az EU-elnökség idejére vonatkozik, de a hat hónap lejárta után is minden marad a régiben.