Kivonul Magyarországról a kötszereket forgalmazó, illetve a nehezen gyógyuló sebek kezelésében érdekelt holland-magyar vegyesvállalat.
Kádár János bár nem élt fényűzően, azért az egykori pártfőtitkárnak mindene megvolt. Illetve még annál is több.
A Milton Friedman Egyetem Repülőmérnöki Tanszékének célja, hogy a pilótajelöltek a legmagasabb szintű felkészítést kapják – a vizsgaeredmények alapján ez teljesül is.
Nagy Márton szerint Budapest számlájának inkasszója jogszerű volt.
Véget ért a változékony időjárás, jön a nyár és pont.
2013. május 26., 10:04
Minden nap rólunk írnak. A 168 Óra stúdiójában Nagy Csaba és Szelestey Lajos.
2013. május 26., 09:41
A kormány a demokrácia utolsó védvonalait támadja. Nem volt elég az elmúlt három év zsákmányszerző hadjárata, most a Fidesz ismét a média és az ellenzéki pártok ellen fordul, írja a szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében Mesterházy Attila.
2013. május 26., 06:34
A magyaroknak csak 33 százaléka tudta eldönteni a zsír-, cukor- vagy sótartalom alapján, hogy melyik termék egészségesebb, ezzel a hazai válaszadók a legrosszabban teljesítők között szerepeltek a Consumers International és a Tudatos Vásárlók Egyesülete nemzetközi felmérésében.
2013. május 25., 19:39
A ZDF politikai kabaréműsorában, a Heute showban a magyar kormány volt a téma: nem csak Orbán és Merkel lovasságos-tankos köre miatt vették elő a kormányfőt, hanem az Alkotmánybíróság jogkörének korlátozása, a Klubrádió ügye, és a ZDF rajzfilmes megmozdulása, illetve Orbán erre adott válasza miatt is.
2013. május 25., 17:16
A Párbeszéd Magyarországért (PM) szerint a Nemzeti Földalapkezelő (NFA) „egyértelműen el akarja tüntetni a földbérletekkel kapcsolatos visszaélések nyomait”.
2013. május 25., 14:48
Lemondásra szólította fel a trafikügy miatt az MSZP Tolna megyei elnöke a fideszes többségű szekszárdi közgyűlést pénteken Szekszárdon, egy demonstráción.
2013. május 25., 14:08
Az egyetemes reformáció elindulásának 500. évfordulójáig, 2017-ig a magyar kormány tízmilliárd forintot biztosít a Debreceni Református Kollégium és iskoláinak rendbehozatalára – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök szombaton, a debreceni Nagytemplomban rendezett hálaadó istentiszteleten. Orbánt a Nagytemplom előtti téren mintegy 30 tüntető fogadta.
2013. május 25., 13:05
Tétényi Éva független polgármester 1500 lakossági aláírásra hivatkozva megvétózta az esztergomi képviselő-testület fideszes többségének csütörtöki döntését, mellyel a Parlament elé szánt, Tisza Istvánnak emléket állító szoborkompozíció Esztergomban található részét átadták volna az államnak, a város pedig megkapta volna a Kossuth-szobrot.
2013. május 25., 10:40
Nevetségesnek és meghökkentőnek tartják az Összetartozás dalának szerzői, hogy azzal vádolják őket: „ellopták” a kezdeményezés ötletét a Bolyki testvérektől. Erről a szerzők pénteken közleményben tájékoztatták az MTI-t.
2013. május 25., 10:36
Mérlegen Áder János első államfői éve. A 168 Óra stúdiójában Buják Attila és Nagy Csaba.
2013. május 25., 10:03
Békesi László közgazdászprofesszor úgy véli, Orbán Viktor és kormánya a 2014-es választásokhoz közeledvén belefog a nagy pénzosztásba, amelynek előszele a mesterséges rezsicsökkentés vagy az inflációt meghaladó idei nyugdíjemelés. De beszél arról az egyre szélesedő vállalkozói körről is, amely pályáztatás nélkül vagy álpályázatokkal nyer zsíros állami megrendeléseket és EU-s pénzeket. HERSKOVITS ESZTER interjúja.
2013. május 25., 09:58
Egyre nagyobb hullámokat ver Kerényi Imre botránya: kulturális intézmények, szervezetek is a kulturális értékekért felelős miniszterelnöki megbízott lemondását követelik a buzizás, és az egyetemet érintő kijelentései miatt. A kormányközeli Magyar Nemzetben is keményen bírálták Kerényit.
2013. május 25., 06:35
Az LMP tiltakozását fejezte ki a Közgép tevékenysége ellen a csepeli bíróság épülete előtt tartott sajtótájékoztatóján, miközben megkezdődött a rágalmazás miatt indított per a párt aktivistái ellen, akik tavaly júliusban a cég telephelye előtt demonstráltak.
2013. május 24., 19:16
Az MSZP határozottan elítéli, undorodva visszautasítja a Jobbik újabb provokációját, és felszólítja a legfőbb ügyészt, hogy hivatalból indítson eljárást Gaudi-Nagy Tamás ellen az Országgyűlésben csütörtökön a holokausztról tett kijelentése miatt.
2013. május 24., 18:32
„Ha száz jó törvényt kapok, mindet aláírom, ha száz rosszat, mindegyiket visszaküldöm” – állította köztársaságunk elnöke hivatalba lépésének első napjaiban: egy éve. Áder János akkor tért vissza brüsszeli száműzetéséből, hogy ismét a magyar politika élvonalába lépjen. Nem volt nehéz dolga: az elnöki összehasonlítás alapját Schmitt Pál, a rendszerváltás utáni magyar politika legcsúfosabban megbukott alakja adta. Áder azonban azt is ígérte, hogy a rendelkezésére álló jogkört maximálisan betölti, azon túl nem terjeszkedik. BUJÁK ATTILA írása.
2013. május 24., 14:55
A Közgép korrupciós tevékenysége miatt tiltakoztak a csepeli bíróság épülete előtt pénteken a Párbeszéd Magyarországért (PM) politikusai és aktivistái, akik ellen rágalmazási pert indított a cég a tavaly nyári LMP-s demonstráció miatt.
2013. május 24., 12:47
A DK péntek délelőtt rajtaütésszerűen telepakolt egy 6-os villamost trafikmutyi-ellenes táblákkal. A Fidesz erre úgy reagált, hogy nagy bajban lenne a baloldal, ha minden vele elégedetlen ember táblával tüntetne a villamosokon. Érdekesség, hogy a Fidesz nem tagadja a trafiktenderrel kapcsolatban felmerült jogsértés vádját, hanem elmúltnyolcévezik, és azt állítja: „De hát ők loptak csak igazán.”