Tüntetők várták Orbánt Debrecenben
Az egyetemes reformáció elindulásának 500. évfordulójáig, 2017-ig a magyar kormány tízmilliárd forintot biztosít a Debreceni Református Kollégium és iskoláinak rendbehozatalára – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök szombaton, a debreceni Nagytemplomban rendezett hálaadó istentiszteleten. Orbánt a Nagytemplom előtti téren mintegy 30 tüntető fogadta.
A kormány meggyőződése, hogy ez a támogatás nem egyszerűen a múltunk megbecsülése, hanem a jövő reformátusságáról, a jövő magyarságáról szól – hangoztatta a miniszterelnök a 475 éves Debreceni Református Kollégium, a 175 éves debreceni Dóczy Gimnázium és a magyar református egység napja alkalmából rendezett ünnepi istentiszteleten.
A kormányfő beszéde elején utalt Bölcskei Gusztáv, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspökének az istentiszteleten mondott szavaira, amikor a dzsungel törvényét idézve a püspök Maugli szavaival kijelentette: „egy vérből valók vagyunk, te meg én”.
„Maugli így folytatta: farkasok vagyunk” – szőtte tovább a gondolatot beszédében Orbán Viktor, ami – mint kifejtette – azt jelenti: az erősek összefognak, a gyengék széthullanak. „Három éve a magyarok világossá tették: összefogást, alapvető változást akarnak az élet egész területén (...), olyan új politikai, társadalmi, gazdasági rendszert, amely végre rendet teremt” – mondta a kormányfő.
Orbán Viktor szerint ezért tekintik a választási eredményt társadalmi szerződésnek, amely megalapozta a nemzeti együttműködés rendszerét, mert „az erősek összefognak, a gyengék széthullanak”. A nemzeti együttműködés rendszerének első számú szabálya: a győztesnek nem igaza van, hanem feladata – jelezte a miniszterelnök, aki nagyrabecsülését fejezte ki a Magyarországi Református Egyháznak azért, amit a magyar református közösségért tett. „A kommunista diktatúra (...) ellopta (...) azt a perselyt, amelyet évszázadokon keresztül a magyarok adományoztak” az egyházaknak – mondta a kormányfő.
Az egyházak támogatásával összefüggésben megjegyezte: a kormány visszaadja az egyházaknak, a magyar népnek azt, amit elvettek tőlük. Tudjuk: az egyházak nem szoktak összepakolni, nem szokták itt hagyni az országot, nem szoktak itt hagyni bennünket – hangsúlyozta a miniszterelnök, hozzátéve, hogy az egyházak nem verik nagydobra azt, amit az emberekért tesznek. A Magyarországi Református Egyház hiszi és vallja: Soli deo Gloria, egyedül Istené a dicsőség – mondta a kormányfő, majd utalt arra, hogy a protestantizmus összefonódott a nemzet sorsával, és példákat sorolva idézte, hogy a magyar protestantizmus „legnagyobb emlékműve” a magyar nyelv.
Méltatta a nyelv megőrzésében a Debreceni Református Kollégium szerepét, amely évszázadokon át prédikátorokat, tanítókat képzett, akik később az egész ország területén a gyülekezetek, az iskolák élére álltak. Orbán Viktor szerint a reformátusok jelmondata, miszerint az egyházat szüntelenül reformálni kell, érvényes az állam megújításában is. „Európa mintha most elfeledkezett volna erről” – jegyezte meg a miniszterelnök, aki szerint „az internacionalista, szabadelvű” szellemben vezetett Európa „egyre mélyebben gázol a válság ingoványába”.
Magyarország keresztény-keresztyén értékei adják azt az erőt, hogy úrrá legyen a válságon, amiben jelentős szerepe van a kormány és a történelmi egyházak együttműködésének – mondta Orbán Viktor a debreceni református Nagytemplomban.
A kormányfő beszédét követően Orbán Viktor és Bölcskei Gusztáv a Nagytemplomban aláírta a bejelentett támogatásról szóló megállapodást – írja az MTI. Az ünnepi eseményt megelőző istentiszteleten a püspök igehirdetésében arról beszélt, hogy a református kollégium az évszázadok során „sok-sok európai város szellemi kincseit, örökségét idehozta, hogy tékozolva szórja szét kis falvakban”.
„Összegyűjteni és azután szétszórni – ez az a titok, amely a református kollégiumot megtartotta, válságos időszakokban is” – tette hozzá a püspök. „Egy vérből vagyunk, Isten az egész emberi nemzetséget egy vérből teremtette” – utalt az összefogás erejére igehirdetésében Bölcskei Gusztáv.
Orbán Viktort a Nagytemplom előtti téren mintegy 30 tüntető fogadta, a civishir.hu szerint olyan táblákkal, mint: Orbán diktátor; Most már elég!; Fidesz, a magyar Polip; Mr. 20 százalék; Loptok, csaltok, hazudtok! A kormányfő elleni tüntetést a Demokratikus Koalíció szervezte, a demonstrációhoz csatlakozott az MSZP, az Együtt 2014 és a Magyar Szolidaritás Mozgalom. A tér másik felén hasonló számú, nemzeti és árpádsávos zászlókat lengető csoport a magyar református egység mellett demonstrált.