Orbán Viktor és Matolcsy György kapcsolatáról adott ki közleményt a Nemzeti Bank

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) közleményt adott ki, melyben elárulták, valójában milyen a viszonya Orbán Viktornak és Matolcsy Györgynek.

2024. március 11., 15:35

Szerző:

Egy ideje már az a hír keringett, hogy Matolcsy György jegybankelnök és Orbán Viktor között annyira megromlott a kapcsolat, hogy a kommunikáció megszakadt köztük – írja a Blikk. A miniszterelnök még a múlt év szeptemberében fogalmazott meg kritikát a jegybankkal kapcsolatban, amikor is azt mondta, meg kellene oldani a jegybank felhalmozott adósságának problémáját is a nyáron. A kormány akkor azt javasolta, hogy ne más területekről vonjanak el ehhez forrásokat, hanem inkább egy törvénymódosítással mentsék ki a Jegybankot a szorult helyzetéből.

Ezt követően a múlt hét folyamán a jegybankelnök szintén kemény véleményt fogalmazott meg az ország gazdaságpolitikáját illetően. Nehezményezte, hogy a kormány 2021 közepétől – hibásan – hajtott végre egy jelentős fordulatot: szakított a 2010-es évek gazdagságpolitikájával. Mindemellett megjegyezte, hogy úgy érzi, az utóbbi, körülbelül három év során a jegybank függetlensége és önállósága ellen rejtve és nyíltan is támadás történt és történik. Orbán és Matolcsy viszonyának megromlásáról szóló hírekre most az MNB is reagált:

„Az elmúlt napokban a Bloomberg nemzetközi hírügynökség és Ujhelyi István szocialista Európa parlamenti képviselő is valótlan híreket, téves következtetéseket közölt Magyarországról, a Magyar Nemzeti Bankról, valamint a miniszterelnök és a jegybankelnök kapcsolatáról. A hamis pletykákkal ellentétben Orbán Viktor miniszterelnök és Matolcsy György jegybankelnök korrekt munkakapcsolatban állnak egymással, és a korábbi évekhez hasonlóan továbbra is rendszeresen konzultálnak szakmai kérdésekről”

– tudatták a közleményükben.

Varga Mihály elárulta felkérte-e Orbán Viktor az MNB élére

Egy hónappal ezelőtt az Index számolt be róla, hogy egy kormánypárti közvélemény-kutatásban nemrég arra is rákérdeztek, mit szólnának az emberek ahhoz, ha Varga Mihály pénzügyminiszter lenne a Magyar Nemzeti Bank következő elnöke. Az atv.hu akkor kérdéseket tett fel Varga Mihálynak azzal kapcsolatban, hogy Orbán Viktor valóban felkérte-e őt a következő MNB-elnöknek. A tárcavezető azt válaszolta: „Mindent a maga idejében. Amíg szükség van a munkámra, és bírom a miniszterelnök úr bizalmát, végzem a feladatom, ahogy tettem az elmúlt évtizedben is”.

(Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: Bielik István / Pesti Hírlap archív)