Orbán Viktor adja át a 3 milliárd forint magyar közpénzből épült vajdasági fociakadémiát
Szeptember 27-én, csütörtökön Orbán Viktor adja át a szerbiai Topolya vadonatúj futballakadémiáját, ami a magyar kormány, egész pontosan a Magyar Labdarúgó Szövetség támogatásával épült fel mintegy 3 milliárd forint értékben – írja a 444 a Balkan Insight alapján.
A 14 ezres lélekszámú településen épülő létesítményhez a centerpálya mellett négy edzőpálya és kiszolgáló létesítmények is tartozik. Topolyán a lakosság nagyjából 57 százaléka magyar, a helyi csapat a szerb harmadosztályban vitézkedik.
Az eseményen Orbán mellett részt vesznek a szerb és a magyar futballszövetség elöljárói, továbbá Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke is.

A magyar kormány 2016 decemberében döntött a Délvidék Sport Akadémia 3 milliárdos támogatásáról. Szabó Tímea, a Párbeszéd politikusa érdeklődésére Fónagy János államtitkár 2017 februárjában azzal indokolta a döntést, hogy a labdarúgás, ezen belül a határon túli fiatal magyar nemzedék tehetséggondozása, szervezett, szakmai alapon történő képzése nemzeti ügy, és mivel ez egy összetett feladat, szervezési, működési és infrastrukturális fejlesztésekre is szükség van.
Hozzátette, hogy a magyar akadémiák is gyakran összecsapnak határon túli csapatokkal, ezért nekik sem árt, ha fel vannak készülve a nagy meccsekre.
A topolyai akadémia alapításának okairól és körülményeiről nagy helyszíni riportban számoltunk be még tavaly télen. A riportot ide kattintva olvashatja el.