Orbán tervei: veszélyben a középosztály nagy része

Kevesen hittük volna a rendszerváltáskor, hogy negyedszázad múltán távolabb leszünk az áhított nyugat-európai fejlettségi szinttől, mint voltunk. Márpedig sajnos ez történt: az IMF tanulmánya szerint a GDP konvergenciát tekintve ma nagyobb az elmaradásunk a legrégebbi uniós tagállamoktól, mint 1989-ben. Nem minden volt szocialista ország van így, a szlovákok, a lengyelek és a románok például közelebb kerültek, és egészen a 2008-ban kezdődött válságig mi is némileg közeledtünk. Az viszont visszavetett minket, és az említett országokkal ellentétben 2010-13 között sem sikerült ledolgozni a hátrányunkból.

Ha az életkörülmények alakulását nézzük, még rosszabb a kép. Az általános statisztikai átlagok fontos mutatók, de az igazi problémákra a lebontott, részletes elemzések mutatnak rá. Jó példa erre az átlagkereset: a magas jövedelműek kisebb arányuk ellenére jelentősen javítják a statisztikát, elfedve azt, hogy a nagy többség az átlag alatt keres. Gondoljunk bele, hogy ma a legjobb helyzetben lévő tíz százalék éppen tízszer akkora jövedelemmel rendelkezik, mint a legalsó tized, és összességében nagyjából annyi a jövedelme, mint az alsó 40 százaléknak!

A különbségek nem a válság idején, hanem azóta nőttek ekkorára. A Fidesz-kormány kezdettől fogva tudatosan és könyörtelenül a módosabb rétegek érdekeit szolgálja a szegényebbek kárára. Minden intézkedése ebbe az irányba mutat, csupán az egykulcsos SZJA-val 600 milliárd forintot csoportosított át a felső 20-25 százalék javára. Eközben – a többi régiós országgal ellentétben – folyamatosan faragta le a szociális jellegű kiadásokat, a segélyektől kezdve a munkanélküli ellátásig. Meg is lett az „eredmény”: nem csupán a társadalmi különbségek váltak nagyobbá, mint évtizedek óta bármikor, de egyre többen kerültek halmozottan hátrányos, kiszolgáltatott helyzetbe.

Az adatokat szolgáltató KSH helyett az MTA intézete hozta nyilvánosságra azt az elemzést, amely a szegénység elképesztő méretű terjedését mutatja hazánkban. Az már az Eurostat jelentéséből ismert volt, hogy a magyar lakosság harmada a szegénységi szint alatt él, az uniós átlag 24 százalék, ezen belül a visegrádi országoknál 20-25 százalék. Még elkeserítőbb képet jelez azonban a súlyosan depriváltak aránya /akik több alapvető mutató szerint is tartósan leszakadtak és kiszolgáltatottak/: a friss számok szerint nálunk a társadalom 27 százaléka tartozik ide, az EU egészében kevesebb mint 10 százalék, a cseheknél 6, a szlovákoknál 10, a lengyeleknél 12, de még a baltiaknál és a románoknál is jobb a helyzet, mint itt. Ez a zuhanásunk az elmúlt 4 évben következett be, 2010-ben még csupán 20 százalék volt az arány.

A legnagyobb baj az, hogy Orbánék terveit látva a leszakadásunk folytatódik, sőt gyorsulni fog. Jövőre a szociális kiadások százmilliárd forintos nagyságrendben tovább csökkennek, és megszűnik a rendszeres szociális segély. Ez utóbbi egészen elképesztő, mert a legelesettebbektől vonja meg azt a kevés pénzt, amiből még valahogy megélhettek. Jönnek ehelyett a „munkaalapú társadalom” bicskanyitogató demagógiájával, amit ők úgy értelmeznek, hogy aki nem dolgozik, ne is egyék. De mi van azokkal, akik eleve hátrányos helyzetűek, és/vagy nem találnak munkát? Számukra Orbánék szerint a megoldás a közmunka, havi 47 ezerért, éljenek meg ennyiből.

A szakértők egybehangzó véleménye szerint a közmunka zsákutca, amellett, hogy rengeteg pénzbe kerül – jövőre már 260 milliárdot szánnak rá –, nem vezet vissza a tényleges munkaerőpiacra. Maga Varga miniszter mondta, hogy a közmunkások tizede tudott tavaly elhelyezkedni, a többiek benn ragadtak a közfoglalkoztatásban. Ennek ellenére Orbánék a közmunkások számát a ciklus végére 400 ezerre akarják növelni, így érve el úgymond a teljes foglalkoztatást. Hogy más út ne is legyen, megszüntetik az unióban így is legrövidebb, 3 hónapos munkanélküli ellátást, azaz az utcára kerülőnek esélye sem lesz arra, hogy legalább egy kis ideje legyen valódi, netán a képzettségéhez illő munkát találni, ehhez semmilyen jövedelmi támogatást nem fog kapni az államtól. Marad számára a kilátástalan közmunka, ha nem akar éhen halni. Íme a szép, új világ Fidesz módra: tényleg elhiszi bárki, hogy ez a virágzó fejlődés útja a XXI. században?

Ezek az agyrémek inkább a messzi múltat idézik, akárcsak az oktatási rendszer átalakítása. Minden egy irányba mutat: Orbánék olyan országot akarnak, ahol a társadalom teljesen kiszolgáltatott a helyi és országos hatalomnak, ahol az, hogy hová születik valaki, eleve meghatározza a kilátásait, ahol az uralkodó réteg gátlástalanul magához csoportosíthatja át a nemzeti jövedelem jelentős részét, és lemond a leszakadókról. Egy jól működő demokráciában ez kivihetetlen, ezért van szükség a demokratikus intézményrendszer kiürítésére, az autokrata kormányzásra, az „illiberális demokráciára”. Olyan rendszerre, ahol vészesen nő a szegénység, miközben százmilliárdok jutnak a kormánypárt gazdasági hátországának, tízmilliárdokból épülnek üresen kongó stadionok, sok milliárdból csinálnak „méltó” helyet a Várban a kormányfőnek és még sokáig sorolhatnánk. Aprócska, de jellemző epizód: egy friss módosító javaslat szerint jövőre 200 milliót vesznek el éppen a gyermekvédelemtől, és azt a sportolók jutalmazására fordítják. Itt tartunk.