Orbán összes érdeme, hogy a Mercedes-beruházást nem verte szét ellenzékből

Az MSZP szerint Orbán Viktor elismerte: Magyarország ma is profitál azokból az eredményekből, amelyeket az általa zúdított özönvíz előtt a szocialista kormányok értek el.

2013. január 26., 08:07

A párt egyetért a miniszterelnökkel: a kecskeméti Mercedes beruházás valóban sikertörténet. Magyarország történetének egyik legnagyobb zöldmezős beruházása munkahelyek ezreit hozta létre hazánkban, a gyár a magyar GDP-t gyarapítja. Ám emlékeztetnek: a német autóipari óriás első kelet-közép-európai nagyberuházásának előkészítése a szocialista kormány idején indult meg. A Daimler-Benz konszern 2008 közepén jelentette be, hogy a régióban először Magyarországon fogja gyártani a Mercedes A- és B-osztályos modelljeit. Az alapkőletételre 2009 őszén kerül sor, a gyártósorok 2012 márciusában indultak be.


Az MSZP szerint Orbán Viktornak ebben a valóban példátlan gazdasági sikerben összesen annyi érdeme van, hogy ezt megaberuházást nem verte szét ellenzékből úgy, mint például a Gyöngyösre tervezett gumiabroncsüzem létesítését. A miniszterelnök által emlegetett sikertörténet másik részét ugyanakkor szerintük csak Orbán Viktor és a Fidesz látja. A szocialisták szerint a példátlan gazdasági kudarcot mutatja a működő és a szellemi tőke menekülése Magyarországról. A kiszámíthatatlan gazdaságpolitika miatt a hazai termelés közel 7 százalékkal zuhan, és például csak a Mercedes gyár húzóerejének köszönhetően nem két számjegyű az ipari visszaesése – írják közleményükben.