Orbán nem őrültebb, mint Berlusconi vagy Sarkozy
Tamás Gáspár Miklós szerint Orbán Viktor nem őrültebb, mint Berlusconi vagy Sarkozy. Roppant ügyesen vegyíti a neoliberalizmus elleni retorikát a neoliberális módszerekkel, ideértve az alacsony adókat, a vállalkozóknak adott ösztönzőket és a szociális támogatás egészen brutális leépítését. Nincsen ebben semmi különösen új – jegyzi meg a szakértő a Jacobin című vezető amerikai baloldali folyóiratnak adott .
Hozzáteszi ugyanakkor, hogy igazából vicces az a szembenállás, amit Orbán és klikkje tanúsít a nemzetközi tőkével szemben. A miniszterelnök egyszerűen olyan tőkét akar idevonzani, amely nem avatkozik bele a belpolitikába, vagyis az alkotmányos rendszer és a polgári szabadságjogok szétverésébe. A politikus egyben mozgásteret kíván magának, ami teljesen érthető törekvés egy erős tekintélyelvű vezető részéről. Tamás Gáspár Miklós rámutat arra is, hogy a Fidesz népszerűségének hanyatlásával alakot ölt a szervezett ellenzék és ez valószínűleg a Jobbik malmára hajtja a vizet.
Ami a két politikai oldalt illeti, azt a filozófus úgy jellemzi, hogy nálunk a baloldal inkább az amerikai konzervatív Tea Pártra emlékeztet, a jobboldal pedig még inkább, csak éppen nem tiszteli az alkotmányos szentségeket, nyíltan köztársaságellenes és antidemokrata. Történelmi rokonszenve a tengelyhatalmakhoz fűzi. Ellenben a középbal számára az egyik hős McCain szenátor, vagyis a baloldal még szűkebb körű, mint az Egyesült Államokban. Nincs pl. említésre méltó szakszerzvezet.
A szerteágazó beszélgetésben Tamás Gáspár Miklós annak a véleményének ad hangot, hogy a megszokott nemzeti sovinizmusnak Európában vége, az ellenséget ma már a muzulmán bevándorlók, illetve Keleten a cigányok, a kisebbségek, a feketék jelentik. A földrész keleti fele maradi és őskonzervatív, grasszál a gyűlölet a nőkkel és a melegekkel szemben. Megjegyzi ugyanakkor, hogy Magyarország ma nem kevésbé antiszemita, mint volt a 30-as években.
Az interjúalany abban látja a populizmus okát, hogy a tőke nemzetköziségét nem ellensúlyozza a munka nemzetközisége. A polgári egyenlőség megáll a nemzetállamok határainál, a tőke azonban nem. Ilyen körülmények között az emberek hajlamosak megfeledkezni arról, hogy a keletre települő nyugati ipar hátrányos mindenkinek, és hogy a dolgozóknak közös európai minimálbért kellene követelniük. Jelenleg ugyanis az van, hogy a pénz az alacsonyabb bérekre vadászik, ez viszont odavezet, hogy a nyugati munkások dühöngenek, mondván: keleti társaik elorozzák előlük az állásokat. Keleten viszont azért háborodik fel még jobban a munkásság, mert ugyanazt a feladatot a nyugati bér feléért kell elvégeznie.
A filozófus, akit a cikk a legnevesebb magyar baloldali értelmiségiként mutat be, kizártnak nevezi, hogy Kelet-Európában egyhamar ismét felbukkanjon a forradalmi baloldal. Ennek egyik okát abban látja, hogy a közvélemény számára a közvetlen történelmi előzmények folytán a szocializmus lejárt lemez, viszont a szükségletek kielégítése összekapcsolódik a szabadság hiányával. A szabadsághoz mifelénk a káosz és a szegénység képzete társul, a boldogság pedig a szolgalelkűség és a megalázás emlékét idézi fel. Az etnicizmus és a posztfasiszta eszmerendszer ezen az égtájon kézenfogva jár. És megfertőzte a hagyományos baloldal jelentős részét.
