Orbán munkaalapú társadalmat akar az egész EU-ban, szerinte a régi tagországok keresnek rajtunk

Az ENSZ-ben pedig „veszélyes dolgok” vannak készülőben. Készül a Varsó-Budapest gyorsvasút terve, amellyel a jelenlegi 12 óráról 4 órára vinnék le az út időtartamát.

2018. január 26., 23:49

Szerző:

A miniszterelnök szerint nem marad európai kereteken belül a migráció problémája, jól látható, hogy a vita az európai színtérről a világszíntérre helyeződik, és erre is választ kell adnia Európának.

Orbán Viktor a visegrádi országok (Csehország, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia) kormányfőinek találkozóján, pénteken Budapesten emlékeztetett: Kofi Annan korábbi ENSZ-főtitkár már 2004-ben arról beszélt, hogy a migráció megoldás, és nem probléma, felvázolta, mit kell tennie Európának, azt mondta, csatornákat kell nyitni bevándorlásnak.  2015-ben jött a dilemma, hogy akarunk-e arra az útra lépni, mint a nyugat-európai országok, amelyek megfogadták Annan tanácsát - mutatott rá. Felidézte, a mostani ENSZ-főtitkár a napokban szintén azt jelentette ki, hogy a migráció jó dolog, és a világszervezet szerepet vállal egy megállapodás kidolgozásában, hogy világszerte szétoszthatók legyenek a migránsok. „Mi segítünk annak, akinek kell, de nem fogadunk be migránsokat, nem akarunk bevándorlóországgá lenni.”  – hangsúlyozta. Szerinte fontos, hogy a visegrádi partnerek elmondják, hogyan gondolkodik az országuk, mert jól látszik, hogy nincsenek egyedül, és a Magyarország által képviselt gondolkodás nem kivételes, hanem normális, a józan ész által vezérelt gondolkodás.

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Orbán szerint az ENSZ-ben „veszélyes dolgok” vannak készülőben, a tervezett világ-megállapodásban benne van például, hogy enyhíteni kell az illegális határátlépés büntetését, az NGO-knak kiemelt szerepet kell adni a bevándorlás kezelésében, és minden országnak be kell fogadni migránsokat.  Mindezt mi nem támogatjuk – jelentette ki. Szerinte a keresztény kultúra védelméről van szó, ez nem vallási kérdés, mert ebben a nem hívők is benne vannak, benne van a keresztény életforma, a vallásszabadság, a családmodell, a férfi-nő kapcsolat, az, hogy „integráltan élünk itt, és nem akarunk antiszemitizmust importálni”, az, hogy „a toleráns, keresztény életformához ragaszkodunk, az otthonosság érzését nem veszíthetjük el”.

A miniszterelnök arról is beszélt, hogy Európának újratervezésre van szüksége, mert a korábban kitűzött célok nem teljesültek. A cél az, hogy Európa erősebb legyen, az új tervben kell lennie a munkaalapú társadalomra utaló passzusnak, Európának technológiailag vissza kell kerülnie a csúcsra, saját európai véderő kell, továbbá nem európai egyesült államokról, hanem szabad nemzetek szövetségéről kell beszélni. Orbán szerint ez mind lehetséges, a kérdés, hogy lesz-e elég jó vezetés e célok eléréséhez.

Beszélt arról is, hogy a V4 a leggyorsabban fejlődő régió Európában, nem kérelmezőkről van szó, hanem egy öntudatos közösségről, amely legalább annyit ad az EU-nak, mint fordítva, sőt a régi EU-tagállamok valójában „keresnek” az együttműködésen. Hozzátette, hogy a V4-nek van egy közös szótára, amelyben olyan szavak vannak, mint szuverenitás, függetlenség, szabadság, Isten, haza, család, munka, becsület, biztonság és józan ész. Szerinte most kell létrehozni gazdasági értelemben is Közép-Európát, mert most van erre energia és erőforrás. Arról beszélt: ha beletörődünk, hogy az összekapcsolódás Európában mindig kelet-nyugati irányú, azzal elfogadjuk, hogy sosem lesz Közép-Európa, csak Kelet- és Nyugat-Európa. Csak akkor jön létre gazdasági értelemben is Közép-Európa, ha az összekapcsolódás észak-déli irányban is megvalósul, különben „csak barátok” leszünk.

Ami az EU-integrációt illeti, a kormányfő úgy foglalt állást: az Egyesült Államoknak, Oroszországnak és Törökországnak is van stratégiája a Balkánnal kapcsolatban, csak az EU-nak nincs. Ha lenne ilyen, akkor Montenegrót azonnal fel kellene vennie a tagjai közé, majd amint lehet, Szerbiát is, amely kulcsország, mert ha Szerbia az unió tagjává válik, akkor azzal lényegében a Balkán stabilizálása is megtörténik – hívta fel a figyelmet.

Egy V4-ről szóló kérdésre a miniszterelnök azt mondta, történelmi léptékben is jelentős, amit az elmúlt években a magyar-szlovák kapcsolatok tekintetében Robert Ficóval elértek, a lehetőség korábban is adott volt, de személyfüggő, hogy kihasználják-e ezt.  Méltatta a kapcsolatok gazdasági tartalmát is, és azt mondta: a szlovák-magyar gázvezeték „életbiztosítás nekünk”, emellett nemrég egyeztek meg egy híd megépítéséről Komáromnál. Csehországot illetően jól halad előre a hadiipari együttműködés, a magyar-lengyel kapcsolatok tekintetében pedig a megvalósíthatósági tanulmányok megírásánál tart Varsó-Budapest gyorsvasút terve, amellyel a jelenlegi 12 óráról 4 órára vinnék le az út időtartamát.

Visszahívott tejtermék került a boltokba – a Kifli.hu azonnali intézkedéseket tett egy lejárt szavatosságú, laktózmentes Mizo UHT tej kapcsán. A hatóság arra figyelmeztet: a termék fogyasztása egészségügyi kockázatot jelenthet, ezért senki ne igyon belőle, és vigye vissza, ha vásárolt belőle.