"Orbán két csapást mért az országra" - Lengyel László az első száz napról
A valutaválságot, illetve a közigazgatás szétverését rótta fel Orbán Viktornak Lengyel László az ATV-ben.
A Pénzügykutató elnök-vezérigazgatója szerint korábban Magyarország kockázati indexe és a forint is stabil volt, valamint a költségvetés hiánya is a jobbak közé tartozott. Az Orbán-kormány pedig elérhette volna a 4.5-4.8%-os hiánycél engedményt, ha óvatos tárgyalásokat kezdeményezett volna azokkal a szervezetekkel, amelyeket inkább kirekesztett, és lett volna a nemzetközi piacok számára is egy látható programja. Meg lehetett volna nyerni a külföld bizalmát, hiszen azt hitték, hogy egy kétharmaddal bíró kormány reformokat visz véghez.
A szakember szerint Orbán két csapást mért az országra eddig: egyik a valutaválság, a másik a közigazgatás szétverése. A magyar helyzetnek a görög válsághoz hasonlítása, illetve az IMF elkergetése két kisebb valutaválságot okozott. Az igazi nagy csapás azonban a közigazgatás szétverése. A helyi közigazgatás átalakítása lényegében nem történt meg, a központi közigazgatás használhatatlanná, igazgathatatlanná vált – mondta Lengyel László az
ATV-ben.