Orbán kampánysorozatának legújabb epizódjában HÉV-vel ment Gödöllőre, és (figyelem!) emberekkel beszélgetett

2018. március 10., 16:31

Szerző:

Nem állhat meg a zakatoló kampányvonat: ezúttal a gödöllői HÉV-en forgatott filmecskét Orbán Viktor. Szombat délelőtt ugyanis a kormányfő elment Gödöllőre, sőt: konkrétan HÉV-vel utazott a gödöllői vasútállomásra. Persze csak Kistarcsáról, mégse Budapestről, pedig az sokkalélvezetesebb út.

Orbán ugyanakkor filmsorozata eme epidójában mégis újat alakított: emberekkel beszélgetett. 

A HÉV vezetőjétől például megkérdezte, jó-e a „meló”, amire nem kapott választ. De az kiderült, hogy ráz a pálya, úgyhogy ráférne egy kis valami. Persze a nagy kampánymágusnak futotta némi burkolt termékmegjelenítésre is: az államosán a HÉV-re várakozva vett egy Nemzeti Sportot és egy vonaljegyet, és a visszajáró aprót is úgy számolgatta mintha számítana.

Az epizódból ugyanakkor nem derül ki, amiről a 168 Óra korábban már beszámolt: Orbán félvállon átkiáltva fake news-nak, azaz hamis hírnek nevezte a Hír Televíziót.